Most olvasott cikk
Jim Mellon: a hús- és a tejipar 10 éven belül jelentősen át fog alakulni

Jim Mellon: a hús- és a tejipar 10 éven belül jelentősen át fog alakulni

“A termékek már megvannak. Már csak a növekedés, a pénz és az akarat hiányzik” – állítja Jim Mellon, brit milliárdos.

A férfi szerint az élelmiszeriparban nagy változások várhatóak a következő egy évtizedben. A befektető egy rövid videóban ismerteti előrejelzését, mely szerint a jövőben már nem használunk állatokat a hús- és a tejiparban, valamint a halfogyasztást is felváltják a gyárakban készült ételek.

Az idén 64 éves üzletember rengeteg biotechnológiai vállalatot támogatott már, amelyek közül néhánynak az a célja, hogy meghosszabbítsa az emberek élettartamát különböző módokon – ebből az egyik az étrend megváltoztatása. Ő a legnagyobb részvényese az Agronomics nevű befektetési társaságnak is, amely a “modern élelmiszerek” – azaz a sejtkultúrás hús – elterjesztésére összpontosít.

Emellett a Moo’s Law című könyve “befektetői útmutatót nyújt az új agrárforradalomhoz”.

Előrejelzéseit a Dubai Future Foundation tette közzé egy rövid TikTok videóban.

Mit jósol Mellon?

Először is, a tejipar, ahogyan ma ismerjük – ahol a tehenek tejet termelnek – “el fog tűnni” – mondja. Ennek oka, hogy az alternatív növényi tejek, mint például a mandula és a szója, átveszik a helyét, vagy pedig precíziós fermentációval készülnek majd – egy olyan technológiával, amely mikrobiális gazdaszervezeteket használ sejtgyárként, hogy azonos fehérjét hozzanak létre.

A tejfermentációs iparág egyik vezetője a Change Foods, egy olyan márka, amelynek célja, hogy “állati eredetű, de állatmentes élelmiszereket” hozzon létre egy fenntarthatóbb élelmezési rendszer érdekében.

Egy másik remek példa a növényi alapú tejek térhódítására az Oatly, egy svéd vállalat, ami néhány év alatt az egyik legismertebb növényi alapú tejmárkává vált. A Super Bowl hirdetések között is megjelenő cég nemrég tőzsdére lépett, értéke pedig meghaladta az 1.4 milliárd dollárt. A vállalat 2020-ban 182%-os növekedést generált az Egyesült Államokban, ami kimagasló eredmény a többi alternatív tejmárka növekedéséhez képest.

Másodszor, Mellon azt jósolja, hogy a húsipar felét a növényi alapú élelmiszerek, illetve a sejtalapú húsok teszik majd ki, amihez már nem kell állatokat ölni.

Mivel a fogyasztói szokások több okból is változnak – ezek közé tartozik az egészségügyi, környezetvédelmi és állatjogi érvek -, a vegán vállalatok is egyre nagyobb és több befektetést kapnak. Nem ritkák a több száz millió dolláros befektetések sem azoknál a cégeknél, akik élen járnak a változásban és globális piacra céloznak, mint például a Beyond Meat, az Impossible Foods vagy az Oatly.

A harmadik előrejelzés a halfogyasztásra terjed ki, ugyanis a tengeri herkentyűkre is van már alternatíva: egyre több sejt- és növényi alapú alternatíva létezik a vízi állatokra, amely több milliárd élőlényt és egész ökoszisztémákat védhet meg a nagyipari halászattól – ahogyan azt a Seaspiracy című, híres Netflix dokumentumfilm is bemutatta idén.

Jim Mellon úgy gondolja, 2040-re már a hal alapú termékek nagy része nem igényel halászatot, gyárakban fogják előállítani, sejtekből vagy növényi alapanyagokból.