Most olvasott cikk
Egy átfogó kutatás szerint a húsevés 18%-kal növeli a szívbetegségek kialakulását

Egy átfogó kutatás szerint a húsevés 18%-kal növeli a szívbetegségek kialakulását

Egy új tanulmány szerint a vörös és feldolgozott húsok fogyasztása növeli a szívbetegségek kockázatát. Az Oxfordi Egyetem kutatói által készített jelentés az eddigi legnagyobb ilyen jellegű elemzés.

Az oxfordi Nuffield Népegészségügyi Tanszék kutatói 13 kohorszvizsgálat adatait elemezték. Ennek során több mint 1,4 millió ember egészségi állapotát követték nyomon 30 éven keresztül.

Az elemzésből kiderült, hogy napi 50 gramm feldolgozott hús fogyasztása 18 százalékkal növeli a szívbetegség kockázatát. A feldolgozott húsok közé tartozik többek között a szalonna, a kolbász, a szalámi, a sonka és a szárított marhahús. Emellett a feldolgozatlan vörös húsok (mint a marha-, sertés- és bárányhús) 9 százalékkal emelik a szívbetegség kockázatát.

Anika Knüppel, a tanulmány egyik vezető szerzője elmondta:

“Tudjuk, hogy a hústermelés nagymértékben hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásához, és a környezet érdekében csökkentenünk kell a hústermelést és -fogyasztást. Tanulmányunk azt mutatja, hogy a vörös és feldolgozott húsfogyasztás csökkentése még egészségügyi előnyökkel is járna.”

Az eredmények nyomán a kutatók azt javasolták, hogy minél kevesebb vörös és feldolgozott húst fogyasszunk. Knüppel emellett sürgette a kormányokat, hogy frissítsék a közegészségügyi irányelveket, hogy ösztönözzék az embereket a húsfogyasztás csökkentésére.

Más kutatások

2015-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a feldolgozott húst az emberre nézve rákkeltő anyagnak minősítette. Az IARC munkacsoport – a világ minden tájáról érkező tudósok csoportja, amely a rákkeltő veszélyeket értékeli – arra a következtetésre jutott, hogy a feldolgozott hús fogyasztása vastagbélrákot és potenciálisan gyomorrákot okozhat.

A szakértők a feldolgozott húst ugyanabba a kategóriába (IARC 1. csoport) sorolták, mint a dohányzást és az azbesztet. Ez azt jelzi, hogy a dohányt, az azbesztet és a feldolgozott húst a rák kialakulásával összekötő bizonyítékok hasonlóan erősek.

A WHO azt is bejelentette, hogy a vörös hús “valószínűleg rákkeltő az emberre nézve”. A bizonyítékok a vörös hús és a vastagbélrák, a hasnyálmirigyrák és a prosztatarák közötti kapcsolatra utalnak.

2019-ben New York minden állami iskolájában betiltották a feldolgozott húsok felszolgálását a menzákon. A lépésre akkor került sor, amikor a New York-i városi tanács elfogadta a 238. számú határozatot, amelyet egy évvel korábban Eric Adams brooklyni kerületi elnök és Fernando Cabrera tanácstag terjesztett elő.

Adams elnök akkor azt mondta:

“Nem etethetjük tovább gyermekeinket olyan anyagokkal, amelyekről tudományosan bizonyított, hogy későbbi életük során növelik a rák kialakulásának esélyét.”

Hozzászólások (0)

Mi a véleményed?

Az e-mail címed természetesen nem kerül ki a nyilvánosság elé.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.