A változatos élővilág pozitívan hat az általános jóllétünkre


Egy új tanulmány számos különböző jellemző alapján vizsgálta, milyen hatással van az emberekre a változatos biodiverzitás. A különböző fajok által nyújtott pozitív élettani hatások akár komoly közegészségügyi költségcsökkentést is jelenthetnek, persze csak akkor, ha nem pusztítjuk ki őket.
A Nature Sustainability tudományos folyóiratban megjelent tanulmány alapján kijelenthető, hogy számos olyan ingerrel találkozhatunk a természet lágy ölén tett látogatásunk alkalmával, melyek különböző érzékszerveinkre hatva ugyan, de többnyire pozitív módon befolyásolják a közérzetünket és általános jóllétünket.
A University of Kent munkatársai által készített tanulmány célja az volt, hogy kiderítse, egészen pontosan milyen szerepe van a biodiverzitásnak, illetve egy jól működő ökoszisztémának az emberi jóllét és mentális egészség vonatkozásában.
A tanulmány bevezetésében leírják, hogy a zöld területek egészségre gyakorolt hatása vitán felül áll – ezt számos kutatás alátámasztja –, de a legtöbb ilyen tanulmány homogén területként kezeli a zöld felületeket, pedig számos különbség figyelhető meg az ilyen területek között, de akár egy térségen belül is.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a biodiverzitás sajátosságai, vagyis az adott terület egyes élő elemeinek különböző tulajdonságai (színe, hangja, viselkedése, illata, textúrája) milyen módon hatnak az alanyok fizikai, érzelmi, kognitív, kapcsolati és spirituális állapotára.
A tanulmány elkészítéséhez 194 alanyt választottak ki 2019 februárja és októbere között, akiket két különböző – egy természetes és egy mesterségesen telepített – erdőségbe utaztattak el, hogy a tapasztalataikat rögzítsék.
A tudósok hangsúlyt fektettek arra is, hogy a gyakran kimaradó csoportok, mint például az idős emberek, az alacsony jövedelműek és az etnikai csoportok is megfelelően képviselve legyenek.
Fontos tudni, mi a jó a biodiverzitásban
A kutatásban részt vevők 102 különböző tulajdonságot említettek meg, melyek közül a színek és a viselkedési módok voltak a legváltozatosabbak. Ezeket követték a hangok, majd a textúrák és az illatok. A leggyakoribb pozitív hatást a hangok váltották ki, második helyen érdekes módon az egyes viselkedési tulajdonságok (mint pl. ugráló, bomló, rejtőzködő stb.) végeztek.
A tudósok szerint ez komoly indok arra, hogy több figyelmet szenteljünk az emberi jóllét vonatkozásában az egyes fajok viselkedésével foglalkozó kutatásoknak, ami jelenleg eléggé elhanyagolt terület.
Kiderült az is, hogy a legtöbb különböző tulajdonság (85 százalék felett) pozitív jólléti élményt generált az egyes vizsgált területeken. A spirituális területre hatottak leginkább pozitívan az egyes tulajdonságok, de akadtak negatív hatást kiváltók is. Sőt, egyes fajok egyszerre keltettek pozitív és negatív élményt is, mint például a vadszeder.
A gyümölcs színei (vörös, rózsaszín, fekete) pozitív élményt generáltak fizikai, érzelmi és szociális területeken, míg a tüskés felülete negatív érzelmi hatást váltott ki.
Miközben tudjuk, hogy a természetben töltött idő javíthat az egészségi és mentális állapotunkon, célszerű lenne többet tudnunk arról, mely fajok, vagy a fajok mely tulajdonságai okozzák ezeket a pozitív hatásokat. Az emberek biodiverzitáshoz való kapcsolata kulturálisan és a körülményeket tekintve is egyedi. Hogy megfelelően kezeljük a biodiverzitást és annak az emberi jóllétre gyakorolt hatását, fontos megérteni, hogyan tapasztalják meg a biodiverzitást az egyes személyek
– mondta Zoe Davis professzor, a kutatás vezetője.
A tanulmány azért is bír komoly jelentőséggel, mert ezáltal sokkal tudatosabb módon lehet majd megtervezni a zöld tereinket. „Még az egyéni szinten tapasztalható apró javulások is komoly egészségügyi költségcsökkentést eredményezhetnek, ha országos szintre vetítjük ki őket” – mondta Dr. Jessica Fischer, a kutatás egyik társszerzője.
Nemrég írtunk róla, hogy a biodiverzitás sokkal nagyobb pácban van, mint ahogy eddig gondoltuk. Ennek az új kutatásnak a függvényében még inkább fontos, hogy időben cselekedjünk a változatosság megóvása érdekében.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.