Az emberiség történelme során sokszor előfordult, hogy aszályok, áradások és hurrikánok miatt voltak, akiknek el kellett hagyniuk az otthonaikat, és biztonságosabb lakóhelyet keresni – a klímaváltozás miatt azonban számolni kell azzal, hogy ezek a fajta természeti katasztrófák gyakrabban és kíméletlenebbül fognak pusztítani, vagyis sokkal több ember maradhat otthon nélkül.
Kik is azok a klímamenekültek?
Az egyre emelkedő hőmérséklet miatt hosszabb ideig tartanak az aszályok, és nagyobb károkat is okoznak – sokak kénytelenek elhagyni az otthonaikat. Mostanra csak Szíriában mintegy másfél millió ember kényszerült rá, hogy kiszáradt földjét hátrahagyva a városba költözzön munka és megélhetés reményében.
Indiában az egyre fogyó vízkészlet nem csak emberek millióit kényszeríti, hogy otthonaikat elhagyják, de úgynevezett vízmaffia kialakulását is hozta, akik az emberek kétségbeesését kihasználva kontrollálják a vízforrásokat. Emellett az országban közel kétszázezer ember hal meg minden évben a szennyezett víztől.
A klímaváltozás által okozott felmelegedés és aszály a bolygó egyre hatalmasabb területeit teszi lakhatatlanná, a krízishelyzetek pedig idővel egyre rosszabbodni fognak. Néhány évtized alatt több világváros, például Jakarta, Sao Paulo és Mexikóváros szintén válságos helyzetbe kerülhet.
Bár azt nem lehet pontosan megmondani, mennyi klímamenekült van jelenleg, vagy mennyi lesz a jövőben, azt tudjuk, hogy 2016-ban 24,2 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát természeti katasztrófák, főleg futótüzek, viharok és áradások miatt: ez több, mint háromszor annyi, mint amennyien politikai konfliktusok miatt menekültek el. Leginkább Dél- és Kelet-Ázsia voltak érintettek, a legtöbb lakóhelyét elhagyni kényszerült személy pedig Kínában, Indiában és a Fülöp-szigeteken volt.
A legvédtelenebbek vannak a legrosszabb helyzetben
A kis szigetállamok, talán nem meglepő módon, aránytalanul jobban érintettek ezen a téren. Az IDMC szerint az alacsony és közepesen alacsony jövedelmű országok a leginkább érintettek – ezekben az országokban van a legtöbb “társadalmi-gazdasági szempontból kiszolgáltatott” egyén.
Ez azt jelenti, hogy azok vannak leginkább kitéve a klímaváltozás következményeinek, akik már alapvetően is nagyon védtelenek. Az erre vonatkozó jogorvoslati támogatás és egyéb segítség pedig igen csekély. Az ENSZ nemzetközi egyezménye szerint:
Menekültnek számít az, aki nemzetiségi országán vagy lakhelyén kívül tartózkodik, és nem akar vagy nem tud visszatérni, mert megalapozott félelme van rá, hogy rassza, vallása, nemzetisége, politikai nézetei vagy bizonyos társadalmi csoporthoz való tartozása miatt büntetőeljárást folytatnának ellene. Ezt a definíciót figyelembe véve a természeti katasztrófák ellen menekülő […] és valamely nemzetközi határt átlépett egyének nem minősülnek menekültnek.
Ez azt jelenti tehát, hogy a menekülteknek kijáró nemzetközi segélynyújtásból a klímakatasztrófák és egyéb természeti katasztrófák elől menekülőket nem kötelező az országoknak részesíteni.
A mikronéz Kiribati egy 33 szigetből álló állam, amelynek átlagos tengerszint feletti magassága kevesebb, mint két méter – a tengerszint pedig emelkedik.
A tengerszint-emelkedés és az egyre gyakoribb viharhullámok a lakosság nagy részének a megélhetését és az életét fenyegetik
– nyilatkozott a szigetország kormánya az ENSZ-nek.
A világ kormányai rendre nem teljesítik az üvegházhatású gáz csökkentésével kapcsolatos kitűzött célokat, ami miatt Kiribati kormánya kénytelen volt megelőző intézkedéseket tenni: az ország vezetősége megvett mintegy húsz négyzetkilométernyi területet a Fiji-szigetcsoport egyik szigetén, Vanua Levun, hogy szükség esetén az egész népességet át lehessen telepíteni.
Felmerül azonban a kérdés: még ha az életüket meg is mentené az áttelepülés, megmentené-e a kultúrájukat, a nemzetüket?
Ezt senki nem tudja, mert az emberiség történelme során soha nem volt még rá példa, hogy egy egész ország otthonául szolgáló terület egyszerűen eltűnt volna. Egyelőre a Kiribatiaknak nem kellett menekülnie – Pápua Új-Guinea kormánya azonban már megkezdte a Carteret-szigeti populáció áttelepítését a Bougainville-szigetre, sokan azonban nem tudtak beilleszkedni új környezetükbe, és visszatértek eredeti otthonukba.
A gazdagabb országok kevésbé érintettek, de nagyobb a felelősségük
A gazdagabb országokban élőknek, amelyeknek stabilabb az éghajlata is, könnyebb elfelejtenie a klímaváltozás súlyosságát: örülünk egy kora tavaszi, szokatlanul meleg napnak, vagy annak, hogy minden évben egyre hamarabb virágzik a természet és bukkannak fel a pillangók.
Könnyű elfelejteni azt is, hogy ezeket a kellemesnek tűnő jelenségeket ugyanazok a klímabeli változások hozzák, amik a világ más részein már pusztítanak és embereket szorítanak ki az életterükből, ahogyan azt is, hogy ezeket a változásokat nagyrészt mi okoztuk és okozzuk a fogyasztói szokásainkkal – főleg a fosszilis energiahordozók használatával és azzal, amit eszünk.
Autóba ülünk akkor is, amikor megtehetnénk, hogy sétálunk; feljebb tekerjük a fűtést, amikor egy pulóver is megoldaná a problémát; csak egyszer vesszük fel a ruháinkat, aztán bedobjuk a mosógépbe; állati eredetű termékeket eszünk növényi helyett.
A húsevés és a klímaváltozás kapcsolata
Az utóbbi időben számos tanulmány jutott ugyanarra a következtetésre: a globális hús- tej-, és tojásfogyasztás a klímaváltozás egyik legfőbb okozója, és az egyénileg megtehető legjelentősebb lépés ennek megakadályozására az, ha elhagyjuk ezeket a termékeket.
Nem csak azzal van a probléma, hogy a hús- és tejtermelés során üvegházhatású gázok kerülnek a levegőbe – sokan csak a szén-dioxid káros hatásaival vannak tisztában, pedig az állattenyésztés az egyik fő kibocsátója a metánnak is, amely harmincszor erőteljesebben melegíti a légkört, mint a szén-dioxid –, hanem azzal is, hogy az egyre több területet igénylő állattenyésztés miatt rengeteg erdőt vágnak ki, amely óriási mértékben hozzájárul a felmelegedéshez, mivel az erdők szénelnyelők, és kivágásukkal az itt tárolt szén-dioxid kiszabadul és a légkörbe kerül.
Annak ellenére, hogy a számok egyértelműen jelzik, a klímaváltozás pusztító hatásait azzal tudnánk leginkább mérsékelni, ha globálisan növényi étrendre váltanánk, a húsfogyasztás a fejlett országokban soha nem volt még ilyen magas, és sok fejlődő országban is egyre nő, például Kínában és Indiában.
Sokan tisztában vannak az állati termékek negatív környezeti hatásaival, mégis tisztán látható a trend: a legtöbb ember annyi húst eszik, amennyit megengedhet magának.
Ahogy egyre egyértelműbbé válik, hogy a mindennapi döntéseinkkel nem csak magunkra és a közvetlen körülöttünk élőkre vagyunk befolyással, hanem mintegy pillangóhatásként az egész világra, szembe kell néznünk a valósággal: felelősséggel tartozunk azért, amit a mindennapjainkban teszünk, akkor is, ha a körülöttünk lévők tétlensége morális felmentést tűnik adni.
