Az elismert professzor tettét a környéken felszerelt vadfigyelő kamerák rögzítették, azonosítani pedig a hátizsákja alapján sikerült. A professzor ellen többek között állatkínzásért emelt vádat a helyi természetvédelmi hivatal.
Themis Matsoukas elismert oktató, többszörös díjnyertes tanár, vegyészmérnök, a Penn State University egykori professzora – a vádak óta felmentették állásából –, de minden bizonnyal sokak emlékezetében csak úgy fog megmaradni, mint az a pennsylvaniai professzor, aki a kutyájával fajtalankodott a Rothrock állami erdőben. Matsoukas 1991 óta dolgozott az egyetemen.
A hatvannégy éves akadémikust még április 13-án rögzítette egy vadfigyelő kamera, amint border collie fajtájú kutyáját fajtalankodásra kényszeríti. Lebukásához a hátizsákja nyújtott segítséget, amit egészen 2014-ig visszamenőleg megtaláltak a vadkamerák felvételein, miközben Matsoukas deréktől lefelé – leszámítva a zoknit és a bakancsot – teljesen meztelen volt.
A kamera felvételei alapján a fajtalankodást saját maga is megpróbálta rögzíteni tabletjével, de arról nem szól hír, hogy a hatóságok megtalálták-e a felvételt az eszközön.
A vádemelés – amelyet a Department of Conservation and Natural Resources állami hivatal nyújtott be – azután történt, hogy június 9-én a hivatal dolgozói házkutatási paranccsal jelentek meg a professzor lakásán, aki nagy valószínűséggel tisztában volt azzal, miért jelentek meg nála a hatóságok.
A fajtalankodás is állatkínzás
A professzor az elmondások alapján a házkutatás közben végig ideges, izgatott állapotban volt. A nyomozást végzőknek azt hajtogatta, hogy neki vége, ezzel befellegzett, és olyat is mondott a parkőröknek, hogy inkább lőjék le. Tettére magyarázatként annyit mondott, hogy így ereszti ki a gőzt.
A házkutatás során minden olyan tárgyat megtaláltak, ami a felvételek alapján azonosíthatta a professzort. Előkerült az a bizonyos hátizsák, a felvételen is látható símaszk és az áldozat is, vagyis a border collie fajtájú kutya, akinek az egészségügyi, illetve lelki állapotáról egyetlen forrás sem tesz említést.
„Helytelen lenne az ügy ezen szakaszában kommentálnom azt” – mondta Matsoukas védője, Matthew McClenahen.
A professzort a közszeméremsértés, kihágás, valamint rendzavarás mellett állatkínzással is vádolják. Az előzetes bírósági meghallgatásra július 19-én kerül sor Huntingdon megyében.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.