Az elmúlt években környezettudatos üzemmódba kapcsolt a Coldplay, ezt pedig most egy fenntarthatósági jelentés formájában is bizonyították. A zenekar fenntartható légi üzemanyaggal repült, energiafogyasztásuk egy részét kinetikus táncparkettel fedezték, a rajongóknak pedig ingyenes vízutántöltő-állomásokat biztosítottak.
A fenntarthatósági jelentések ma már a legkevésbé sem számítanak kuriózumnak, kivéve ha egy zenekar tesz közzé effélét. A Coldplay márpedig pontosan ezt tette – hívta fel a figyelmet az NME angol zenei szaklap. Az angol pop-rock együttes a fenntarthatósági jelentésében arról számolt be, mennyire tudták környezettudatosan abszolválni Music Of The Spheres elnevezésű világ körüli turnéjukat.
Persze a helyzet mára a zeneiparban is sokat változott: már a Metallica tagjai is az egészséges életmód jegyében készülnek koncertjeikre – tofuval, edzéssel, sok alvással.
A Coldplay zöld törekvései évekkel ezelőttre nyúlnak vissza, ugyanis már 2019-ben bejelentették, átgondolják, hogyan turnézzanak a jövőben, hogy az a lehető legkörnyezetbarátabb legyen. 2022-ben aztán ígéretet tettek arra, hogy 50 százalékkal csökkentik a károsanyag-kibocsátást az előző, 2016-2017-es világ körüli turnéjukhoz képest.
A zenekar most pedig arról számolt be, hogy a Music Of The Spheres turné során előadásonként 47 százalékkal tudták visszaszorítani a szén-dioxid-kibocsátást a 2016-2017-es világjáráshoz képest.
Ez kezdetnek jó, büszke lehet rá a csapatunk, de nyilvánvalóan van még hova fejlődni
– véleményezte a zenekar az eredményt.
Összességében egyébként a fenntarthatósági jelentésben közzétett számok és arányok még változhatnak. A Music Of The Spheres turnénak ugyanis még nincs vége. A Chris Martin által vezetett zenekar többek között Budapestre is ellátogat még ennek keretében.
A fenntarthatósági jelentés főbb pontjai
A Coldplay a következőket tartja a legnagyobb eredményeinek:
- 47 százalékkal csökkent előadásonként a közvetlen szén-dioxid-kibocsátásuk az előző turnéhoz (2016-17) képest;
- 5 millió fa ültetésében vállaltak szerepet;
- a segítségükkel telepítettek egy napenergiával működő folyami vízgyűjtőt;
- 15 kWh átlagos energiafogyasztást regisztráltak előadásonként, amelyet jelentős részben a helyszíni napelemes berendezésekkel, a kinetikus táncparkettel és elektromos kerékpárokkal fedeztek;
- a koncertek 95 százalékán a rajongók rendelkezésére álltak ingyenes vízutántöltő-állomások;
- az utazásaik során pedig a repülőgépekbe fenntartható légi üzemanyagot (SAF) töltöttek.
Mennyire környezettudatosak a rajongók?
A Coldplay fenntarthatósági jelentése, valamint a mögötte álló zenekari törekvés kétségtelenül dicséretes. Kérdés azonban, hogy a zenekar rajongói számára mennyire fontos a környezetvédelem.
Samantha Thomas a walesi Cardiffban felel azért, hogy a város utcái az egyes rendezvények alatt és után is tiszták legyenek. Így volt ez egy 2023-as Coldplay-koncert idején is, ez pedig egy kifejezetten pozitív tapasztalat volt számára.
Meglepett, hogy milyen tisztaság volt
– nyilatkozta a BBC-nek.
Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.