Először az ötvenedik születésnapján zongorázott menhelyi elefánt előtt Paul Barton, a Thaiföldön élő brit művész. Azóta viszont szokásává vált zenével szórakoztatni és kikapcsolódást nyújtani a komplexum lakóinak.
Hosszú út vezetett addig, hogy a brit yorkshire-i születésű Paul Barton egy thaiföldi menhelyen zongorázzon korábban meggyötört, mentett elefántoknak. Kezdjük rögtön azzal, hogy már az sem volt egyszerű menet, hogy megtanuljon játszani a hangszeren.
A férfi 12 éves kisfiúként esett szerelembe Ludwig van Beethoven Holdfényszonátájával, és arról álmodozott, hogy egyszer ő maga is eljátssza ezt a darabot. Tekintve azonban, hogy otthon nem volt zongorájuk, ez kissé problémás volt. Paul Barton viszont nem volt hajlandó feladni, kifundálta, miként oldhatná meg a dolgot egy huszárvágással. A nagymamája ekkor már egy idősek otthonában lakott, ahol történetesen volt zongora – ezen tanulta meg a kis Paul eljátszani Beethoven egyik leghíresebb művét, mégpedig hallás után.
Innen pedig már nem volt visszaút: szombatonként egy falusi templomhoz gyalogolt, hogy gyakorolhasson az ott lévő hangszeren. A rendszeres gyakorlás pedig olyannyira gyümölcsözőnek bizonyult, hogy 16 évesen bejutott a nívós londoni Királyi Művészeti Akadémiára. Koncertzongorista vált belőle, mellette ráadásul portréfestőként is sikeres lett.
Az elefántokhoz akkor került közelebb, mikor a harmincas éveiben Thaiföldre látogatott. Miután ott megismerkedett leendő feleségével, egyértelművé vált, hogy az elefántturizmus egyik ázsiai „fellegvárának” számító országban marad.
Egy vak menhelyi elefánt reakciója volt a legelső élmény
Paulnak a felesége is művész, és egy nap elefántszobrokat kezdett készíteni. A modelljei pedig egy Kancsanaburi közelében lévő menhely állatai lettek. „Volt egy bizonyos elefánt, amely – úgy tűnt – mély, szenvedélyes érzelmekkel van tele. Elgondolkodtam, mi történne, ha hangszeren játszanék ezeknek az állatoknak” – mesélte Paul.
Az ötvenedik születésnapja alkalmából aztán a felesége meggyőzte a menhely vezetőit, hogy engedjék be a zongorát az elefántok közé. Paul elárulta, komoly kihívást jelentett eljuttatni a hangszert arra a mezőre, ahol az állatok rendszerint reggelizni gyülekeznek. Őt azonban nem tántorították el a nehézségek.
Ezeket az elefántokat egész életükben dolgoztatták az emberek. Sokuk vak, vagy fogyatékossággal él, mert rosszul bántak velük, ezért valamit tenni akartam értük
– írta a The Guardian felületén.
Amint elkezdett játszani, egy vak elefánt azonnal abba is hagyta az evést, és csak a zenére koncentrált.
Úgy tűnik, éppen a hímek, a szeszélyes és veszélyes elefántok hallgatják a legtöbbet a zenét. Hiszem, hogy valamiképpen megnyugtatja őket. Egyszer egy különösen veszélyes elefántbika egyenesen a zongorához sétált, amikor elkezdtem játszani, és hatalmas ormányát a szája felé görbítette. Úgy nézett ki, mint egy csecsemő, aki az ujját szopja. Csak állt a zongora mellett, én pedig arra gondoltam: a fenébe is, hát nem ez a leghihetetlenebb dolog, amit valaha láttam?!
– mesélte.
Az ominózus ötvenedik születésnap óta több mint egy évtized telt el már el, Paul pedig azóta is rendszeresen zongorázik a menhelyi elefántoknak. Úgy látja, ha játszik, az állatoknak még a légzése is lelassul, amiből ő arra következtet, hogy megnyugtatja őket a zene.
