Olivia Mandle kezdeményezését annyira sokan támogatják, hogy ha továbbra is ilyen ütemben nő az aláírások száma, akkor a Change.org egyik legsikeresebb petíciójává is válhat.
Nem olyan régen – 2018 és 2019-ben – Magyarországon is téma volt a delfináriumok kérdése. A Campona bevásárlóközpontban üzemelő Tropicarium tulajdonosa, Farkasdi Thomas jelentette be, hogy eltökélt szándékuk a hazai közönség számára is elhozni a delfináriumokat, szerinte ugyanis „szórakoztató, színvonalas attrakciókból hiány van Magyarországon.”
Ő megoldásként delfineket gondolt fogságban tartani a nagyérdeműnek, de szerencsére a hazai törvények ezt nem tették lehetővé, ráadásul nagyon komoly ellenérzéseket váltott ki a kezdeményezés a magyar lakosságból. Később nemzetközi szervezetek is beszálltak az ellenkampányba, és magától Nagy István agrárminisztertől – aki állításuk szerint nem siette el a reakciót – kapták a megnyugtató választ, hogy a hatályos törvényeket betartva, valamint a közösség igényeinek megfelelve továbbra sem lesz Magyarországon delfinárium. Ez egyébként 1992 óta van így.
Spanyolországban azonban más a helyzet, ahol Európa-szerte a legtöbb ilyen létesítmény – szám szerint 11 darab – üzemel. A Loro Parque még a Blackfish című Netflixes dokumentumfilmbe is bekerült, ami az amerikai SeaWorld-öt vette górcső alá. Ennek a gyakorlatnak szeretne véget vetni az a fiatal spanyol aktivista, aki a Change.org-on megfogalmazott petíciójával üzent az illetékeseknek, és amely kezdeményezést a cikk írásának pillanatában már több, mint 120.000 ember aláírt. Ilyen mértékű támogatottság után valószínűleg a döntéshozók sem maradnak közömbösek.
A nevem Olivia Mandle, csak 13 éves vagyok, és az álmom, hogy az országomban nem lesznek delfinparkok (delfináriumok), ahol ezeket az állatokat a vállalatok nyereségvágyból kihasználják. Bármi is legyen a céljuk, nem normális dolog ezeket az állatokat apró medencékbe zárni egész hátralevő életükre
– osztja meg Olivia reményeit a petíció oldalán.
Általánosan ismert tény, hogy a delfinek – a többi cetfélével egyetemben – kivételesen intelligens, kíváncsi, összetett érzelmekkel rendelkező kivételes élőlények. Ennek következtében pedig kifejezetten alkalmasak arra, hogy érzékeljék, felfogják és tudatosítsák magukban környezetüket, vagyis az apró méretű medencét, az ingerszegény környezetet és a munkát, amit a közhiedelemmel ellentétben nem szórakozásból csinálnak, hanem mert tudják, hogy muszáj.
Ezek a csodálatos élőlények szabadon úszkáló társaiknál 200.000-szer kisebb helyen, mindenféle természetes közegtől megfosztva nem csak a delfinekre oly jellemző társas kapcsolataikat nem tudják megfelelően kialakítani, de a számos őket fenyegető betegség mellett még önbántalmazó viselkedést is felvehetnek.
„Ezek a delfinek nem ilyen életet érdemelnek. Egy menhelyen lenne a helyük, ahol segítenek nekik visszanyerni természetes ösztöneiket […] A többi fogságban tartott állathoz hasonlóan megérdemlik, hogy a lehető legközelebb kerüljenek a szabadsághoz, amit persze sohasem fognak teljes egészében megtapasztalni, de legalább kellemes környezetben élhetik le hátralevő életüket.” – mondja Olivia.
A Jane Goodall intézet még 2020-ban „mini hősként” jellemezte a spanyol aktivistát, aki csupán 13 éves volt, amikor a petíciót elindította. A két év alatt összegyűlt aláírások számát ezen a linken lehet gyarapítani.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.