Most olvasott cikk
Egyiptom növekvő turisztikai forgalmát a tevék sínylik meg leginkább

Egyiptom növekvő turisztikai forgalmát a tevék sínylik meg leginkább

A sivatag hajójaként is emlegetett állatok borzalmas körülmények között szenvednek, hogy a turisták tevegelhessenek és fotókat készíthessenek velük egyiptomi kiruccanásuk alkalmával.

A PETA új tényfeltáró videóban mutatta be azokat a borzalmas körülményeket, amelyeket a Birqash tevepiacon tapasztaltak, amely az egyiptomi turisztikai ipar legnagyobb teveellátója. A gízai piramisok környékén és Szakkarában látható tevék nagy része erről a piacról származik.

Az egyiptomi turistaforgalom 60%-kal nőtt 2021-hez képest, köszönhetően a világjárvány miatt bevezetett korlátozások feloldásának, emiatt egyre növekvő igény mutatkozik ezekre az állatokra a szektorban.

A rövid tényfeltáró videóban jól látható, ahogy a tevéket botokkal ütlegelik – sokszor minden nyilvánvaló indok nélkül –, lábaikat pedig összekötözik, hogy ne tudjanak mozogni, vagy elszökni, emiatt az állatok a térdükön kénytelenek mozogni, vagy árnyékba húzódni a tűző nap elől.

A véres, legyek által belepett sérülések komoly egészségügyi veszélyeket rejtenek magukban, pláne, ha nem kezeli őket állategészségügyi szakember. Amikor pedig a tevék teste már teljesen elnyűtt és nem hoznak több profitot a tulajdonosnak, egyszerűen csak egy kocsi mögé kötik őket, így kerülnek el életük legutolsó állomására, a vágóhídra.

Minden internetre posztolt tevegelős fotó mögött egy kegyetlen kereskedelmi gyakorlat bújik meg, ami vérző sérüléseket okoz, mielőtt végül a vágóhídra küldené az állatokat. A PETA arra biztatja az utazókat, hogy hagyják ki az állatokon történő utazást és minden állati látnivalót az útitervükből

– nyilatkozta Elisa Allen, a PETA alelnöke.

A szervezet felszólította Gíza kormányzóját, hogy vizsgálja ki a piacon tapasztalható állatkínzásokat és tiltsa be a tevegelést a kulturális látványosságok körül.

Nem kegyelmeztek a tevéknek

Nem ez az első eset, hogy az egyiptomi turizmusban szenvedő tevék siralmas helyzetére felhívták a figyelmet. Mi is írtunk róla még 2020-ban, hogy betiltják a tevegelést és a lovaglást a gízai piramisok körül, ám úgy látszik, ebből az ígéretből nem sok valósult meg.

A világ számos helyén alkalmaznak állatokat, vagy állatos programokat turistacsalogatónak, hiszen egy tigrises fotó, vagy egy elefántháton tett utazás mindig sok lájkot eredményez. De ezek az állatok nagyon rossz körülmények között, megfelelő orvosi ellátás és gondoskodás nélkül, gyakorlatilag rabszolgaként vannak tartva.

Akit érdekel, hogyan utazhat tudatosabb módon és mire kell figyelnie, hogy lehetőleg ne okozzon a szükségesnél több szenvedést az állatoknak, annak ezt a cikkünket ajánljuk.

(PETA UK)

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.