Damian Hall, egy növényi étrenden élő futó volt a leggyorsabb az Egyesült Királyság legmegterhelőbb versenyeként számontartott ultramaratonon. A brit sportoló a klímatudatosság miatt tartózkodik az állati eredetű termékektől, a versenyek teljesítése közben pedig hulladék- és műanyagmentességre is törekszik.
Damian Hall, növényi étrendet követő futó nyerte a 2023-as The Spine Race nevű ultramaratont.
A verseny keretében 431 kilométeres távot kell megtenni a Pennine-hegységben, Észak-Angliában. A futók az Egyesült Királyság területén megrendezett versenyek közül a legmegterhelőbbként tartják számon: a résztvevőknek összességében 13 ezer méteres szintkülönbséget kell ledolgozniuk.
A távot a vegán futó 84 óra 36 perc alatt teljesítette. Egyik versenytársa, Jack Scott szintén ezzel a szintidővel ért célba, ám egy büntetőpont miatt őt végül hátrébb sorolták.
A verseny győztese elmondta, az időjárás nem kímélte idén a futókat: rettentően alacsony hőmérséklet és erős szél is nehezítette a dolgukat.
Klímatudatos indíttatás
Damian Hallnak nem ez volt az első éve, mikor növényi étrend mellett versenyzett. Már 2021-ben így nyilatkozott:
Tavaly három rekordot döntöttem meg, és ezek fontosak, de nem a legfontosabbak. Az lényegesebb, hogy ezeket az áttöréseket állati eredetű termékek nélkül értem el. Verseny közben ráadásul műanyaghulladékot sem termeltem, ami jócskán nehezíti a helyzetet. Egyéb szemetet sem hagytam hátra magam után, ebben egyébként az engem kísérő csapat is segített.
A brit ultramaratonista klímatudatos szemléletmódja miatt döntött a növényi étrend mellett. Egy 2019-es londoni tüntetés hatására kezdett el a kutakodni a témában, és mint mondta, megdöbbentette, mennyire gyorsan lenne szükség drasztikus lépések megtételére.
„Vannak gyerekeim és nagyon aggaszt a jövő” – mondta. Hozzátette, a versenyek során is számos alkalommal szembesül szélsőséges időjárási körülményekkel, amelyeket mind intő jelnek tekint. Példaként említette a 2020-as tokiói maratont, amikor meg kellett változtatni a verseny helyszínét, valamint a tervezettnél korábban el is kellett rajtolni a futóknak, hogy ne extrém forróságban versenyezzenek. Ezzel szemben 2021-ben egy 100 kilométeres kínai versenyen 21 futó halt meg hipotermia, azaz kihűlés miatt.
„Ha a jegesmedvék sarkvidéki küzdelmére gondolunk, azt nehezen vezetjük vissza a saját életünkre. Ezek a példák viszont gyakorlatilag házhoz hozzák a problémát, és emlékeztetnek arra, hogy sürgős lépésekre van szükség. Nem arról van szó, hogy néhány év múlva történik valami, hanem már folyamatban van” – hangsúlyozta.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.