Politika

Állatvédelmi intézkedéssel szépítene a brit kormány

Egy új állatvédelmi intézkedés javít ugyan a brit kormány renoméján az állatvédők szemében, azonban még ez sem elegendő ahhoz, hogy

Elköteleződtek a növényi étrend mellett az amerikai polgármesterek

A krónikus megbetegedések visszaszorítása érdekében és a klímaválság elleni harcban is bevetik a jövőben a növényi étrendet az amerikai polgármesterek.

Hiányoznak a növényi alapú étkezést támogató uniós irányelvek

Még mindig nem támogatja megfelelő mértékben az EU a növényi alapú étkezés terjedését, mutatott rá egy friss jelentés. Az élelmiszerek

Oxford városi tanácsa betiltotta rendezvényein az állati ételeket

Oxfordshire megyei tanácsa után az Oxford városi tanács is úgy határozott, a belső rendezvényeken csak vegán ételeket szolgálnak majd fel.

A környezetvédők szerint semmit nem érnek az EU zöldre mosást szigorító intézkedései

Az Európai Bizottság új irányelvjavaslata szerint a cégeknek mostantól igazolniuk kell a termékek címkéin szereplő, környezettudatosságra vonatkozó állításaikat, ezzel megvédve

Az olajipar és a húslobbi elérte, hogy az IPCC új klímajelentésében ne szerepeljenek bűnösként

Március 20-án megjelent az IPCC, azaz az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület legújabb, ötéves ciklust felölelő jelentése, az AR6 (Assessment Report 6).

vegán reklámok a buszokon Írországban

Nagy vitát okoztak a buszokon megjelent vegán reklámok

Politikusok támadták Írországban a Dublin Bus tömegközlekedési cég autóbuszaira kihelyezett hirdetéseket, amelyek a veganizmus eszméjét hirdették. A Go Vegan World,

Liz Truss

Anglia új miniszterelnöke visszaléphet a beígért állatvédelmi törvényektől

Anglia visszaléphet, hiszen az ország új miniszterelnöke mégsem tartja annyira fontosnak, hogy megtiltsák a hízott libamáj és a szőrme behozatalát

állatkísérletek

Másfél millióan követelik az állatkísérletek betiltását az Európai Unióban

Sokan azt gondolják az Európai Unióban tiltottak az állatkísérletek. Bár történtek lépések ez irányba, azért még maradtak kiskapuk. De most

A világon elsőként kitiltják a húsreklámokat egy holland nagyvárosból

Az Amszterdamtól nyugatra fekvő, 162 ezer fős populációval rendelkező Harleem a világ első városa, ahol klímavédelmi okok miatt úgy döntöttek,

A háború Ukrajnában rávilágít az étrendváltás szükségességére

Oroszország Ukrajna elleni támadása rávilágított arra, hogy egyre nagyobb szükség van az élelmiszerrendszer megváltoztatására. Az elmúlt hónapokban a háború a

Négylábú családtagokkal érkeznek Magyarországra az ukrán háborús menekültek

Aranyos és egyben szívszorító képeket tett közzé a magyar rendőrség a Facebookon, amelyek a háború elől menekülő ukránok szőrös családtagjait

Bombázások áldozata lett két ukrán fiatal, miközben az állatkerti állatokat akarták megetetni

Ketten lelték halálukat a napokban a harkivi állatkertet ért bombázások miatt, miközben a magukra maradt állatokat akarták megetetni. Két civil

Emberfeletti teljesítményt nyújtanak az állatmentők Ukrajnában

Folyamatosan zajlik a bajba jutott állatok mentése Ukrajnából. Rengeteg állatvédő szervezet dolgozik az országban vagy a határnál, egyes esetekben az

Lelőttek három ukrán állatvédőt, miközben adományt vittek egy nélkülöző kutyamenhelynek

Egy nehéz helyzetbe került ukrán állatmenhelynek szállítottak adományokat, ahol már három napja élelemhiány alakult ki. A 26 éves Anastasiia Yalanskaya

Sült padlizsán paradicsommal, fokhagymával és paprika

Az Európai Parlament a növényi alapú élelmiszereket népszerűsítené a rák megelőzésére

Az Európai Parlament február 16-ai ülésén meghatározta, tagállamainak milyen lépéseket kell tennie a rákos megbetegedések megelőzésére. Az ülésről szóló jegyzőkönyv

Gyerekek étkeznek New Yorkban

Péntekenként vegán menüre váltanak a New York-i iskolák étkezdéi

A polgármester kezdeményezte a váltást, aki saját bevallása szerint a növényi étrendnek köszönheti egészsége javulását. New York Cityben körülbelül 930.000

Egy fiatal nő a bozontos kutyájával otthon, a városra néző ablakpárkányon ül. Önelszigetelődés, karantén. Háziállatok iránti szeretet, öröm és gyengédség.

Irán betiltaná a háziállatok tartását

A törvényjavaslat szinte az összes társállatként tartott élőlényre vonatkozik, a konzervatív kormánytagok szerint ugyanis állatokkal együtt élni „tisztátalan” és egyáltalán

UK betiltja a trófeavadászat importját

Közel 7000 állatfaj kerülhet védelem alá az új brit trófeavadászati törvényjavaslat által

Nem vihetik haza a szórakozásból meggyilkolt állatok trófeáit az angliai vadászok. Akár 5 év börtönnel is büntethetik azt, aki megpróbálja.

New York új polgármesterének missziója, hogy az amerikaiak vegán étrendre váltsanak

Január elsején lép hivatalába Eric Adams, New York új polgármestere, aki régóta a növényi étrend szószólója. A város egykori rendőre

Két gazda egy fekete színű kutyát ölel

Szigorítottak a magyar állatvédelmi szabályokon

Egyhangúlag fogadta el a parlament azt a törvénymódosítási javaslatot, amely a jövőben többek közt súlyosabban bünteti a mérgezést és szigorúbban

Történelmi döntés az Európai Parlamentben: megszavazták az állatkísérletmentes tudományos gyakorlat felé vezető cselekvési tervet

Egy állatkísérletektől mentes jövő mellett tette le voksát csütörtökön az Európai Parlament. Ez pedig akkor is történelmi cselekedet, ha nem

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének