Most olvasott cikk
Oxford városi tanácsa betiltotta rendezvényein az állati ételeket

Oxford városi tanácsa betiltotta rendezvényein az állati ételeket

Oxfordshire megyei tanácsa után az Oxford városi tanács is úgy határozott, a belső rendezvényeken csak vegán ételeket szolgálnak majd fel. A külső rendezvényeken ugyanakkor hagyományos és növényi eredetű ételek is lesznek.

Egyhangúlag megszavazta Oxford városi tanácsa, hogy ezentúl csak növényi eredetű ételt szolgáljanak fel a belső önkormányzati rendezvényeken. Paula Dunne tanácsos elárulta, klímavédelmi okokból tett javaslatot a módosításra.

Az Egyesült Királyságban kétszer annyi húst és tejterméket fogyasztunk, mint a globális átlag, ami fenntarthatatlan környezetvédelmi szempontból. Nincs elegendő termőföld ahhoz, hogy eleget tegyünk ennek az igénynek. Erre vezethető vissza számos faj kihalása is

– mondta Paula Dunne.

A külső rendezvényeken azonban a tanács a továbbiakban is felszolgál majd húsos és vegán fogásokat egyaránt.

Megyei példát követ Oxford

A városi tanács azt követően voksolt a vegán menüre, hogy 2021-ben az Oxfordshire megyei tanács is hasonlóképpen döntött.

„A Tanács elismeri, hogy a hús- és tejfogyasztás jelentősen hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásához, a globális erdőirtásokhoz, és azt, hogy ezek fogyasztásának csökkentése kulcsfontosságú lehet a klímaváltozás elleni harcban, ráadásul az általános egészségügyi állapot javítására is alkalmas” – nyilatkozta akkor a megyei szintű javaslatot benyújtó Ian Middleton.

Ezzel párhuzamosan Oxford megyében az iskolákban is bevezették a vegán választási lehetőséget a menzán.

Az EU-s iskolákban egyelőre nem várható hasonló

Bár több tízezer uniós állampolgár aláírta a növényi tej iskolai menübe illesztését célzó petíciót, az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága legújabb ajánlásában is az állati eredetű tej népszerűsítését javasolja.

Az „alternatív termékváltozatok” szükségességét egy ponton említik ugyan a dokumentumban, ám csak az allergiával vagy intoleranciával diagnosztizált gyerekek esetében tartják ezt indokoltnak. Ráadásul arra sem tértek ki, hogy alternatívák alatt a laktózmentes vagy a növényi termékeket értették.

(Plant Based News)

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.