A dohányzás szabadsága „ott ér véget, ahol a gyerekek friss levegőhöz való joga kezdődik” – mondta Catherine Vautrin francia egészség- és családügyi miniszter. Ezzel indokolta a ma hatályba lépő új szabályozást, amely alapján Franciaországban tilos rágyújtani olyan helyeken, ahol gyakran vannak jelen gyerekek. A kormányzati döntés hátterében egyértelműen egészség- és gyermekvédelmi szándék áll, ám természetvédelmi szempontból is előnyös lehet.
Ma lépett életbe Franciaországban egy új szabályozás, amelynek értelmében bővül a dohányzás tekintetében tiltólistás helyszínek száma. Catherine Vautrin francia munkaügyi, egészségügyi, szolidaritási és családügyi miniszter bejelentette, a jövőben senki nem gyújthat rá többek között
- buszmegállókban,
- iskolához közeli helyeken,
- strandokon
- és sportlétesítményekben sem.
Aki a tiltás ellenére is rágyújt ezeken a tiltott területeken, az akár 135 eurós, azaz több mint 53 ezer forintos bírsággal is számolhat – írja a Politico.
Ahol gyerekek vannak, onnan a dohánynak el kell tűnnie
– mondta Vautrin, hozzátéve, hogy a dohányzás szabadsága „ott ér véget, ahol a gyerekek friss levegőhöz való joga kezdődik”.
Franciaországban egyébként a dohányzás összességében történelmi mélypontra esett: tavaly több mint 11,5 százalékkal kevesebb dohányterméket értékesítettek az országban, mint egy évvel korábban. A dohányosok 90 százaléka azonban már 18 éves kora előtt kipróbálja a cigarettát, egy 2023-as felmérés keretében pedig a 17 évesek 16 százaléka azt állította, napi rendszerességgel gyújt rá.
A dohányzás visszaszorítása környezetvédelmi szempontból is előnyös lehet
Az új szabályozás egyértelműen gyermekvédelmi céllal jött létre, pozitívan hathat ugyanakkor a környezetre is. A dohányipar ugyanis – azon túlmenően, hogy évente 8 millió emberéletet követel – igen intenzíven igénybe veszi a föld erőforrásait is. Egy év alatt 200 ezer hektár erdőséget, 22 milliárd tonna vizet használnak fel a több ezermilliárd cigaretta legyártásához, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint csak növekedni fog a jövőben.
A dohánytermékek a világ a leggyakrabban eldobott hulladékai közé tartoznak. Több mint 7000 mérgező vegyi anyagot tartalmaznak, amelyek a környezetbe jutnak, amikor eldobják őket. Évente nagyjából 4,5 ezermilliárd cigarettaszűrő szennyezi óceánjainkat, folyóinkat, járdáinkat, parkjainkat, a talajt és a strandokat
– mondta Ruediger Krech, a WHO egészségnépszerűsítésért felelős igazgatója.
A cigarettaszűrők ráadásul nem pusztán vegyi anyagokkal, hanem mikroműanyaggal is szennyezik a környezetet.

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.