Most olvasott cikk
Mi a baj vegán szempontból a bőrrel, szőrmével, selyemmel, gyapjúval, tollal?

Mi a baj vegán szempontból a bőrrel, szőrmével, selyemmel, gyapjúval, tollal?

Szőrmebunda - mi a probléma vele

Bár a vegán fogyasztási irányelvek az élelmiszervásárlás gyakorisága miatt legtöbbször az étkezéssel kapcsolatban kerülnek szóba, a vegánok az étel dimenzióján túl is elutasítják az állathasználatból származó termékeket.

Az élelmiszer és a tisztálkodási szerek után leggyakrabban vásárolt termékkategória a ruháké, és a vegán életmód követői számára ez a terület sem képez kivételt az állathasználat-mentes vásárlás alól.

A bőr, a szőrme, a selyem és a gyapjú mind olyan állati eredetű anyagok, amelyeket túlnyomórészt a ruházati iparban használnak. Természetesen vannak kivételek, például az autóban a bőrülés, vagy a selyemből készült ágynemű.

Annak alapvető oka, hogy a vegánok nem vásárolnak és használnak ilyen termékeket, igen egyszerű: a veganizmus egy etikai irányzat, amely elutasítja az állathasználat minden formáját azon alaptétel által vezérelve, hogy az állatok érző lények, ezért nem helyes őket szabadságuktól megfosztani, munkára fogni, tenyészteni és megölni.

Ettől függetlenül sokakban felmerül a kérdés, még ha az étkezéssel kapcsolatos részét értik is, hogy egyik-másik ilyen iparral pontosan mi a probléma, főleg akkor, ha olyanról van szó, aminek begyűjtéséhez nem kell az állatnak meghalnia, vagy épp olyanról, ami a köztudatban fenntartható ágazatként él. Ebben a cikkben erre próbálunk meg választ adni.

Bőr előállítása
We Animals Media

Mi a baj a bőriparral?

A bőr egy állaté volt, és nem melléktermék

A bőr, amiből a cipők, táskák, bőrülések készülnek, valaha egy állaté volt. Ez a tény valamiért a legtöbb emberben a szőrmével kapcsolatban mélységes felháborodást kelt, de a bőr nem váltja ki ugyanezt a reakciót.

Sokan azzal érvelnek: a szőrmeiparban az állatokat arra tenyésztik, hogy bunda legyen belőlük, a bőr pedig csak a húsipar mellékterméke, így azért nem kell külön állatoknak meghalnia.

Ez nem így van.

A bőr a hús- és tejiparnak nem a mellékterméke, hanem a társterméke, önmagában is több száz milliárd dollárt érő globális iparág.

2021-ben például a bőrpiacot 407,2 milliárd dollárra becsülték, és az előrejelzések szerint 2030-ra 743,5 milliárd dollárra fog nőni.

Ha a bőrt nem tudnák eladni, az olyan haszonkieséssel járna, ami a hús árát jelentősen megnövelné. A hús-, tej- és bőripar haszonszerzése elválaszthatatlanok egymástól: egyik sem tudna fennmaradni a másik nélkül.

Ez magyarul azt jelenti, a tehén bőre elengedhetetlen része a gazdaságok nyereségforrásainak, tehát semmiféleképp nem tekinthető mellékterméknek.

Jóllehet a bőrkabát, bőrcipő nem hordozza már magán az állat külső jegyeit olyan egyértelműen, mint a szőrme, de a két termék valósága ugyanaz: állatoknak kellett meghalnia értük.

A bőr egyáltalán nem környezetbarát

Környezetszennyezés szempontjából sem tekinthető a bőr a hús- és tejipar melléktermékének, mivel az ökológiai hatása ezektől teljesen független.

A bőrt rengeteg, mérgező vegyi anyaggal kell kezelni, mire a fogyasztóhoz jut, többek között krómmal, formaldehiddel, arzénnel és antracénnel, amelyek nemcsak a környezetet szennyezik, de bizonyítottan rákkeltőek is. És nemcsak arról van szó, hogy a bőrt feldolgozó üzemekben dolgozó emberek vannak kitéve ennek a veszélynek, hanem mindannyian, a bőriparból ugyanis ezek a vegyi anyagok sokszor az élővizekbe kerülnek, elpusztítva az ottani élővilágot és szennyezve a mi egészséges vízforrásainkat is.

Emellett a bőripar ugyanúgy hozzájárul az amazonasi erdőirtáshoz, mint a marhahús- és tejipar: rengeteg nagy, bőrtermékekkel kereskedő márka ellátási lánca bizonyítottan köthető hozzá.

Mi a helyzet a vegán bőrrel?

Gyakran egy kalap alá veszik a vegán bőr, a műbőr és a műanyag bőr kifejezéseket, aminek köszönhetően a vegán bőr környezetkárosító narratívája sok tudatos fogyasztó fejében megragadt. Azonban sokféle vegán bőralternatíva létezik a piacon, egymástól teljesen eltérő környezeti lábnyommal. Némelyik valóban műanyag alapú, mások azonban kreatívabb összetevőkből készülnek, mint például gomba, parafa vagy ananász, és a jövőben valószínűleg még több ilyen fog megjelenni.

Emellett azok a diskurzusok, amik a vegán bőr környezetkárosító hatását emelik ki, általában figyelmen kívül hagyják a bőripar és a szarvasmarhatartás által okozott hatalmas környezeti károkat, valamint a piacon lévő számos, műanyagon túli bőralternatívákról sem ejtenek szót. Ezek a kreatív növényi alapú szövetek, a ma piacon kapható legkörnyezetbarátabb termékek közé tartoznak, mivel biológiailag lebomlóak, és előállításukhoz nem szükséges hatalmas mennyiségű energia vagy vegyi anyag.

Szőrmeiparban szenvedő állatok
We Animals Media

Mi a baj a szőrmével?

A szőrmeipar anyagai 85%-ban ipari körülmények között tartott állatoktól jönnek. Évente körülbelül egymilliárd nyulat és ötvenmillió egyéb állatot tenyésztenek és ölnek meg az EU országaiban szőrmegyártás céljából.

A szőrme miatt tenyésztett állatok nehezen alkalmazkodnak a ketrecbe zárt élethez és a borzalmas tartási körülményekhez. Legtöbbször rövid életük végéig kis méretű drótketrecekben tartják őket. Gyakran lépnek fel náluk egészségügyi problémák: kezeletlen sérülések, fertőzések, végtaghiány és kannibalizmus.

Ezek az állatok gyakran viselkedészavarosak lesznek, mivel ketrecekbe zárva képtelenek a természetes viselkedésmódra. Végül gázzal vagy elektromossággal ölik meg őket. Az elgázosítás sokáig tart és igen fájdalmas számukra. Az elektromos árammal történő megölés szintén bonyolult, mivel kockázatos, és ha nem szakszerűen végzik, akkor ez is nagy fájdalmakkal jár.

A szőrmeipar káros a környezetre

Minden egyes nyérc, amit a szőréért ölnek meg, élete során kb. 20 kiló ürüléket termel. Ez összeadva évente több millió kilogrammnyi ürüléket jelent. Ennek valahova mennie kell, és sokszor ez a környező élővilágot jelenti. Például kiderült, hogy egy Washington állambeli nyércfarm mellett, a közeli patakban a coliform baktériumok jelenléte (például ide tartozik az E-coli is) a határérték 240-szerese volt.

Öt éven keresztül Új-Skócia tavaival és folyóival végzett tanulmányok megállapították, hogy „a vízminőség romlása elsősorban a nerctenyésztésből származó kibocsátásokhoz köthető magas foszforbevitel eredménye”. A Világbank szerint a szőrmefeldolgozás a világ öt legrosszabb mérgezőfém-szennyezésért felelős iparágának egyike. A szőrméért tartott állatok tenyésztése a levegőt is szennyezi. Dániában évente több mint 19 millió nyestet ölnek le a bundájukért, melynek során több mint 3500 kilogramm ammónia kerül a légkörbe.

Ezek nem kirívó esetek, a bunda tartósítására és festésére ugyanis muszáj különböző sókat használni:  ammóniát, formaldehidet, hidrogén-peroxidot és más kromátokat és fehérítőszereket. A világ bundáinak nagy részét Kínában dolgozzák fel, ahol gyakran figyelmen kívül hagyják a környezetvédelmi előírásokat. Cheng Fengxia, a Shaanxi Tudományos és Technológiai Egyetem professzora szerint „a nem megfelelő feldolgozás, különösen a szőrme színezése által okozott szennyezés is problémát okoz”.

A szőrmeipar negatív környezeti hatása háromszor nagyobb, mint egy műszőrméből készült terméké. Egyes számítások szerint akár tízszer nagyobbak is lehetnek a negatív környezeti következmények.

A szőrmén túl

Hogyha szereted a kabátok, sálak puha tapintását, rengeteg szintetikus lehetőség áll rendelkezésre, amelyek ugyanazt az élvezetet és minőséget nyújtják, mint a szőrme. Nincs okunk arra, hogy az állatokat megnyúzzuk a bundájukért, különösen a fejlett világban. Könnyen találhatsz olyan ruhadarabokat és dekorációt a házadba, amelyek előállításához nem kellett állatoknak szenvednie.

Gyapjúért kihasznált állatok
We Animals Media

Mi a baj a gyapjúval?

Sokszor halljuk: „ha a birkákat nem nyírnák meg, az rossz lenne nekik, mert túl sok gyapjút növesztenének”. Emberi beavatkozás nélkül a juhok épp csak annyi gyapjút növesztenek, hogy megvédjék magukat a szélsőséges hőmérsékleti viszonyoktól. A túlzott gyapjúnövekedés az erre irányuló szándékos kitenyésztés eredménye. Ha tovább tenyésztjük őket szándékosan erre a célra, akkor persze mindig fenn lehet majd tartani a kifogást, hogy a birkáknak „szüksége van” a nyírásra, de ez a szükség teljes mértékben az ember által teremtett körülmény.

Emellett is több probléma van a gyapjúval, ami egyáltalán nem kegyetlenségmentes attól függetlenül, hogy magához a gyapjúhoz nem kell a birkákat megölni. A birkák nagy részét ugyanis mesterségesen megtermékenyítik, utódaikat elveszik tőlük, valamint csökkenő gyapjútermelés esetén a húsiparba kerülnek.

A gyapjúiparban a kasztrálás és a farokcsonkítás standard eljárások, hogy „védjék” az állatokat a fertőzésektől és a kannibalizmustól. Ám ezek fájdalmat okoznak nekik. A zsúfolt telepek melegágyai a sérüléseknek, gyulladásoknak és végeredményben a fertőzéseknek, ezért közegészségügyi veszéllyel is jár a nagyipari birkatartás, csakúgy, mint az állattartás többi nagyüzemi formája.

A birkanyírás során  a munkásokat a gyors munkavégzésre biztatják, ami hozzájárul a sérülésekhez, vágásokhoz és az állatokkal szembeni erőszakhoz –  itt szintén párhuzam vonható a többi nagyüzemi állattartásban szokásos gyakorlattal, ami hasonlóan kegyetlen körülmények között zajlik.

Sok esetben nem kész gyapjútermékek, hanem élő állatok érkeznek egyik földrészről a másikra: a birkákat sokszor Ausztráliából és Új-Zélandról hajókon szállítják Közép-Európába, ahol nem kapnak megfelelő ellátást, és gyakoriak a tömeges halálozások.

A gyapjútermelés káros a környezetre

Az Oxfordi Egyetem kutatói, akik a dél-afrikai Karoo vidékén vizsgálták a talajromlást, arról számoltak be, hogy a nagy számban tenyésztett haszonállatok, különösen a juhok, igen jelentős részben felelősek a növényzet kedvezőtlen változásáért és a talajerózióért.

Azokon a területeken, ahol gyapjútermelés céljából juhokat tartanak, például Argentínában és Ausztráliában, óriási az erdőpusztítás, a talajdegradáció, a biológiai sokféleség csökkenése és a károsanyag-kibocsátás.

Elrettentő példa a dél-amerikai Patagónia esete: a 20. század első felében a régió második helyen állt a gyapjútermelésben Ausztrália után, a helyi juhtenyésztők azonban túlnőtték területeiket. A terület talajának romlása sivatagosodási folyamatot indított el, amely a National Geographic szerint „térdre kényszerítette az iparágat”. Csak az egyik tartományban több mint 50 millió hektár „visszavonhatatlanul károsodott a túlszaporulat miatt”.

Az állattenyésztés nemcsak hatalmas mennyiségű vizet fogyaszt, hanem a gyapjútermeléshez használt vegyszerek is szennyezik a meglévő vízkészleteket. Csak az Egyesült Államokban 2010-ben több mint 4000 kiló rovarölő szert alkalmaztak a juhoknál.

Az ausztráliai Új-Dél-Wales Környezetvédelmi Ügynökségének 2004-es technikai feljegyzése szerint „a Teifi felső folyásának gerinctelen faunájában bekövetkezett jelentős csökkenés vizsgálata megállapította, hogy a fő okozó tényező a juhok miatt használt rovarölő szerek által okozott szennyezés.”

Mik az alternatívák a gyapjúra?

Bármilyen puha is egy kasmírpulcsi, helyette számos növényi alapú, fenntartható és megújuló anyag áll rendelkezésre, többek között kender, pamut, bambusz és len. Ezek az anyagok könnyen megtalálhatók bármely üzletben, webshopban, és melegen tartanak anélkül, hogy hozzájárulnának az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmódhoz.

Selyemhernyók
We Animals Media

Mi a baj a selyemmel?

A selyemgyártás folyamata

A selyemgyártás folyamata sem mondható kegyetlenségmentesnek. A nőnemű és hímnemű selyemhernyókat tenyésztés céljából kiválasztják, a megtermékenyítés után a hím egyedektől pedig egyszerűen megszabadulnak. A peték lerakása után a nőstény hernyókat megölik, majd a petéket ellenőrzik, hogy egészségesek-e, és ha betegséget vélnek felfedezni, megsemmisítik őket.

A bábozódás közben a hernyó lepkévé válik, majd amikor a folyamat befejeződik, a bábon egy kis lyukat csinál, és ezen keresztül kirepül. A selyemgyártás szempontjából ez előnytelen, mivel a selyemszál ezáltal sérül.

Éppen ezért a gyártók elpusztítják a hernyót a bábon belül, még mielőtt lepkévé változna. Ezt úgy teszik, hogy vagy megsütik egy sütőhöz hasonlító eszközben, vagy forró vízbe dobják őket. Néhány országban az így megölt hernyókat a helyi lakosság elfogyasztja, de többségüket Európába szállítják hajóval, ahol állateledelként használják fel őket.

Bár minden egyes hernyó hosszú selyemszálat állít elő, mégis több ezer hernyóra van szükség egy kis darab selyem előállításához: körülbelül 6600 hernyó kell egyetlen kilogramm selyem gyártásához.

2003-ban készültek az első tanulmányok, amelyek azt bizonyítják, a rovarok éreznek szenvedést és fájdalmat. A legújabb kutatások pedig egyre inkább alátámasztják, hogy az emberi fájdalomérzékeléshez hasonló a rovaroké, és akár a sérülés után még sok ideig krónikus típusú fájdalmat is éreznek. A selyem előállítása tehát egyáltalán nem mondható állatbarát cselekedetnek.

A selyemgyártás nemcsak az állatok szenvedését vonja maga után, hanem az emberekét is: Indiában rabszolga- és gyermekmunkához köthető a selyemgyártás.

Mit használjunk selyem helyett?

Szerencsére számos állatbarát selyemalternatíva áll rendelkezésre, mint például a nylon, a poliészter, a tencel és a műselyem. Érdemes a kozmetikai cikkekre is figyelni, a selymet ugyanis nemcsak ruhakészítéshez használják, hanem arckrémek és egyéb kozmetikumok alkotórészei is. Az összetevők közt leggyakrabban úgy szerepel, mint „hidrolyzed silk”, de bármilyen más szó, ami „silk”-re végződik, rá utal.

Tolltépés
We Animals Media

Mi a baj a tollal?

Madarak milliói, különösen a libák a legnagyobb elszenvedői ennek az iparágnak. A ruházati cikkekhez és paplanokhoz használt pehelypaplan előállításához szükséges tollat gyakran az élő állatokból tépik ki.

A PETA titkos videófelvételeket szerzett arról, hogy magyarországi dolgozók ökölnyi tollat tépnek ki az élő libákból, közben véres, tátongó sebeket okozva, amelyeket durván, érzéstelenítés nélkül varrnak össze. Az egyik dolgozót lefotózták, amint egy liba nyakán ül, hogy megakadályozza, hogy az eljárás során megszökjön.

Az élve kopasztás jelentős fájdalmat és szenvedést okoz a madaraknak. Miután kitépték a tollaikat, a félelemtől megbénult madarak közül sokan tátongó sebeket hagynak maguk után – néhányan el is pusztulnak az eljárás következtében. A munkások gyakran érzéstelenítőszer használata nélkül varrják vissza a madarak bőrét.

Tollból készült termékek vásárlása esetén a libamáj- és húsipar kegyetlenkedéseit is támogathatjuk, mivel sok, élelmezési céllal madarakat tenyésztő gazda extraprofitra tesz szert a tollak eladásával is. A vágóhídon sok ilyen madarat helytelenül kábítanak el, ami azt jelenti, hogy még eszméletüknél vannak, amikor elvágják a torkukat.

Ma a világ pehely- és tolltermelésének 80 százaléka Kínában zajlik, azonban a legtöbb európai pehely Magyarországról származik.

Csak a libákat kopasztják élve. Megvárják, míg visszanő a tolluk és megismétlik velük a fájdalmas eljárást. A kacsákat és csirkéket levágásuk után kopasztják, ők „szerencsésebbnek” számítanak.

De ha nem tollpelyhet, akkor milyen bélést válasszunk?

Nyilván a legjobb az, ha nem vásárolunk tollal és pehellyel tömött termékeket. A szintetikus anyaggal bélelt kabát, paplan vagy párna is lehet legalább olyan kényelmes számunkra. A mai technológiai innovációval a leghidegebb éghajlaton is melegen maradhatunk anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk értékrendünkkel. Léteznek anyagok, amelyek mentesek az állatkínzástól, és minimális környezeti terheléssel járnak.


Ha az állatok jóléte és a fenntartható innovációk fontosak számunkra, akkor a vegán alternatívák választása a legjobb lehetőségünk, amit megtehetünk az élővilágért. Az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb módja az etikusabb döntéshozásnak az, ha használt ruhákat árusító üzletekben vásárolsz. Ez segít csökkenteni a ruhahulladék mennyiségét, meghosszabbítja használatukat, és nem támogatja közvetlenül a fast fashion cégek etikátlan gyakorlatait. Ha mégis új ruhát vásárolnál, válaszd a fenntartható, alternatív textíliákat.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.