Megvédte világbajnoki címét a növényi étrenden élő bokszoló, Lawrence Okolie

Lawrence Okolie vegán boxoló

Lawrence Okolie második alkalommal bizonyította, hogy jó helyen van nála a WBO világbajnoki öve.

A WBO (World Boxing Organization – Bokszvilágszervezet) cirkálósúlyú bajnoki övét még 2021. március 20-án szerezte meg a nigériai szülőktől származó, Londonban született 29 éves bokszoló, Lawrence Okolie.

Ezt a címét azóta két alkalommal sikerült megvédeni. Először még tavaly szeptember 25-én Dilan Prašović ellen, legutóbb pedig idén február 27-én a lengyel származású Michał Cieślak-kal megmérkőzve, ezzel is egyértelművé téve, hogy egyelőre nem szándékozik megválni a szervezet bajnoki övétől.

Habár legutolsó mérkőzése Okolie szerint sem volt fényes győzelem – ellenfelét az 5. menetben sikerült padlóra küldenie, de végül pontozással nyert mindhárom bírónál. A saját bevallása szerint többnyire vegán módon étkező sportoló eddig még nem talált igazi ellenfélre. Profi karrierje mérlege 18 mérkőzésből 18 győzelem – 14 KO, 4 pontozásos.

A SkyNews interjúban arra a kérdésre, hogy milyen módon változott az étkezése, amikor komollyá vált számára a sport, Okolie a következőt mondta:

Többnyire vegán étkezésre váltottam, persze nagy ritkán lecsúszik egy Ferrero Rocher, de már nem fogyasztok húst, halat, tojást, vagy tehéntejet. Amit eszek, az a sok csodálatos gyümölcs és zöldség, rizs, gabonák, lényegében minden, ami energiát ad az edzéshez, de nem terheli a testemet.

Szerencsésnek tartja magát, hogy olyan környéken élhet, ahol nagyon sok a vegán étkezési és vásárlási lehetőség, és sokkal szívesebben választ egy „cafat hús” helyett egy nagy adag édesburgonyát, ha energiára van szüksége.

Nem látványos, de akkor is győzelem

Sem a 29 éves sportoló, sem a szakmai sajtó nem volt különösebben elragadtatva a mérkőzéstől. Akit részletesen érdekel, mi is zajlott a meccsen, az itt elolvashatja az élő tudósítást, de a lényeg, hogy végül Okolie 117-110, 116-111, 115-112 arányban magabiztosan győzött pontozással.

Egysíkú teljesítmény volt, és hagytam, hogy zavarossá váljon. Ez most egyike volt azoknak a napoknak, amikor nehezebben ment, ráadásul a srác is erős volt, de dolgoznom kell a hozzáállásomon, hogy nem kell mindig a tökéletesre törekedni. Most visszatérek az edzőterembe, és igyekszem, hogy legközelebb minden jól alakuljon.

nyilatkozta Okolie a meccset követően.

Legutóbbi teljesítményétől függetlenül továbbra is egy veretlen világbajnokról beszélünk, a kérdés pedig az, hogy sor kerül-e Okolie és Mairis Briedis, az IBF (International Boxing Federation – Nemzetközi Bokszszövetség) regnáló cirkálósúlyú bajnoka közötti címegyesítő mérkőzésre.

Amennyiben ez elmarad, úgy szóba került annak a lehetősége is, hogy Lawrence egy kis extra tömeget magára szedve fellépne a nehézsúlyba, hogy ott is begyűjtsön néhány bajnoki címet.


Megjegyzés: A linkelt magyar Wikipédia szócikkekben mindkét esetben hibásan szerepel a cirkálósúly regnáló bajnoka. A pontos lista a szervezetek angol nyelvű oldalán megtalálható: WBO lista, IBF lista.

A WBO listában nem cruiserweight, hanem junior heavyweight – a magyar szaknyelvben kisnehézsúly – szerepel a súlycsoport megnevezéseként.