Érző állatok
Ha ezt a törvényt megszavazzák, akkor tiltott lesz a kutyahús fogyasztása Koreában
Az új szabályozás egy olyan időpontban született meg, amikor a közvélemény döntő többsége ellenzi a kutyák étkezési célokra történő intenzív tenyésztését és lemészárlását. A koreai lakosság nagy része nem fogyaszt kutyahúst, sőt, bizonyos értelemben véve már most törvénybe ütközik a kutyák fogyasztása, de az országban továbbra is körülbelül egymillió állat szenved ebben az iparágban. Jeoung-ae…
Érző állatok
Kanadában kivezetik a toxikológiai állatkísérleteket
A Bill S-5 névre hallgató törvénymódosítás lényege, hogy az egész országban kivezessék az állatokon végzett toxikológiai kísérleteket. A cél, hogy alternatív tesztelési módszereket alkalmazzanak a gerinceseken való kísérletek helyett. Az indítványt június 13-án meg is szavazta a kanadai parlament. Az év elején már írtunk róla, hogy az országban 2015 óta napirenden lévő elhatározás, hogy betiltsák…
Nagyvilág
Új front nyílt a növényi húsok címkeháborújában, ezúttal Olaszországban
A húsipar fegyverarzenálja elég szegényes. Habár a csatatér új, a növényi termékek elnevezéseit ugyanazok mentén a tudományosan már megcáfolt, hamis állítások mentén akarják ellehetetleníteni, mint az összes többi országban. Olaszország is csatlakozott azoknak az országoknak a névsorához, ahol a tej- és húsipar a növényi termékek elnevezésének jogi úton történő megtámadásában látja a leghatékonyabb lépést. Ez…
Érző állatok
Márciusban megszavazhatják a vadásztrófeák behozatalának tiltását Angliában
A brit polgárok egyértelműen arra buzdítják választott képviselőiket, hogy legyenek ott a március 17-i szavazáson és támogassák a tiltást, derült ki egy felmérésből. Ezzel véget vethetnének a trófeavadászatnak is. Sally’s Law (Sally törvénye) – ezt a nevet aggasztotta a nép arra a törvényjavaslatra, amiről március 17-én szavaz a szigetország parlamentje. A törvény értelmében tilos lenne…
Érző állatok
Szigorúan szabályozzák a rókavadászatot Skóciában
A politikusok a törvényben lévő kiskapukat igyekeznek megszűntetni a módosítással, így tennének végre pontot a rókavadászatok végére. Annak ellenére, hogy elvileg már húsz évvel ezelőtt betiltották a rókavadászatot, ezt a kegyetlen „sportot”, a törvényben lévő kiskapukat kihasználva továbbra is folyhatott a kutyafalkákkal végzett rókavadászat Skóciában. A Hunting with Dogs Bill (Vadászat Kutyákkal törvény) célja, hogy…
Innovatív
Történelmi lépés: már nem kötelező állatokon tesztelni a gyógyszereket az Egyesült Államokban
Ezzel a történelmi lépéssel lehetőség nyílik arra, hogy a gyógyszeripar felhagyjon az idejétmúlt és egyre több tanulmány szerint haszontalan állatkísérletekkel. Az eddigi gyakorlattól eltérően az Egyesült Államokban ezentúl már nem kell kötelező jelleggel állatokon is tesztelni a kísérleti gyógyszereket ahhoz, hogy azok a klinikai tesztek fázisába, vagyis az embereken végzett kísérleti szakaszba kerülhessenek. Joe Biden…
Érző állatok
Kalifornia az első állam, ahol betiltották az állati szőrme gyártását és árusítását
Az állatvédő szervezetek abban reménykednek, hogy Kalifornia állam ezen jelentős lépését más államok is követik majd az országban. A 2019-ben előterjesztett tilalom 2023. január 1-én lépett életbe. Ezzel Kalifornia lett az első állam az USA-ban, ahol már törvényellenes a szőrméből készült termékek értékesítése. A tilalom nemcsak az árusításra, de az elkészítésre is vonatkozik, ez viszont…
Nagyvilág
Kaliforniában már csak menhelyi állatokat árulhatnak az állatkereskedések
A közelmúltban egy, a társállatok kereskedelméről szóló új tilalom került bevezetésre Kalifornia államban. Az új törvény 2019 január 1.-én lépett hatályba, és célja, hogy a kutyákat, macskákat és nyulakat árusító állatkereskedések, helyi állatmenhelyek és az állatmentő szervezetek elősegítsék a hajléktalan állatok mihamarabbi befogadását. Az új szabály szerint minden olyan üzlet, mely kereskedelmi tenyésztőtől vásárolt állatokat…