A közelmúltban egy, a társállatok kereskedelméről szóló új tilalom került bevezetésre Kalifornia államban.
Az új törvény 2019 január 1.-én lépett hatályba, és célja, hogy a kutyákat, macskákat és nyulakat árusító állatkereskedések, helyi állatmenhelyek és az állatmentő szervezetek elősegítsék a hajléktalan állatok mihamarabbi befogadását.
Az új szabály szerint minden olyan üzlet, mely kereskedelmi tenyésztőtől vásárolt állatokat árul, minimum 500 dollár (kb. 140.000 forint) pénzbüntetésre számíthat. A törvény azonban nem tiltja az állatok magán értékesítését.
Ez egy mérföldkő, melynek segítségével megtörhetik az olyan kisállatkereskedések működését, amiknek alapja, hogy a házikedvenceket a tenyésztők gátlástalanul a kaliforniai állatkereskedésekbe száműzzék, és visszaéljenek a belőlük származó profittal.
– Matt Bershadker, az Amerikai Állatvédelmi Társaság elnöke és vezérigazgatója.
Nem tolerálják tovább a menhelyi állatok szenvedését
Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk egy olyan koalíciónak, melyben Patrick O’Donnell-el együttműködve átadhatjuk ezt a kritikus állatvédelmi törvényjavaslatot.
Emellett köszönetemet szeretném kinyilvánítani a kaliforniai törvényhozóknak, és a kormányzónak; Jerry Brownnak, akik segítségével egyértelmű közlést adtunk ki, miszerint az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmódot alkalmazó iparágakat nem toleráljuk tovább.
Kaliforniából több, mint 230 város, falu és megye csatlakozott az Egyesült Államokhoz, ahol hasonló rendeleteket hoztak a társállatok védelme érdekében.
A menhelyi állatok rengeteget küzdenek, hogy szerető otthonra találjanak. Arra biztatunk, hogy soha ne vásárolj állatot, inkább fogadj örökbe!