Egy frissen ültetett facsemete

Alig akad olyan gazdag ország, aki elég hozzájárulást fizet a természet helyreállításáért

A 2022-ben aláírt ENSZ-keretegyezmény kötelezi a tagországokat, hogy lehetőségeiknek megfelelően hozzájáruljanak a biológiai sokféleség helyreállításához. Egy új jelentés szerint a

Egy barna-fehér foltos tehén legel egy mezőn, mögötte egy fehér felhő, ami a tehenek szén-dioxid-kibocsátását szimbolizálja

Mezőgazdasági adóval csaphat le Dánia a károsanyag-kibocsátásra

Mezőgazdasági szén-dioxid-adó bevezetésével kacérkodik Dánia, elsőként a világon. A kidolgozott koncepcióra már gazdák, szakszervezetek és más iparági szereplők is rábólintottak.

Fekete-fehér kép az elhunyt John McDougall vegán orvos és íróról.

Elhunyt John McDougall orvos és író, a növényi étrend kiemelkedő szószólója

John McDougall amerikai orvos különösen a keményítőben gazdag, növényi eredetű ételek egészségmegtartó hatásában hitt. 18 éves korában történt súlyos agyvérzésére

Joey Chestnut amerikai versenyevő áll baloldalt a verseny színhelyén, jobboldalt a műsorvezető

Vegán szponzora miatt tiltották ki a hot dog evő versenyek nagymesterét

Egy rivális ételgyártó cég támogatása miatt kizárták Joey Chestnut evőversenyzőt az évente megrendezett amerikai hot dog evő versenyről. Az Impossible

Egy mopsz kutya ül egy szőnyegen nővel szemben, mindketten jóga pozícióban

Állatvédelmi indokokra hivatkozva betiltották Olaszországban a kölyökkutyás jógát

Az olasz egészségügyi minisztérium betiltotta a kutyakölykök közreműködésével tartott jógaórákat. Az itthon is népszerű kutyás jóga az állatvédők szerint veszélyezteti

Egy hosszúszárnyú bálna félig megnyúzott holtteste fekszik egy kültéri feldolgozó üzemben Izlandon, körülötte bálnavadászok vagy az üzem dolgozói

Zöld jelzést kapott Izlandon Európa utolsó bálnavadász cége

A Hvalur izlandi bálnavadász vállalat 128 állat megölésére érvényes licencet kapott az állatvédők heves tiltakozása ellenére is. Az izlandi halászati

Egy tehén áll az úton az üres sávban, az út másik oldalán két sávban álló kocsisor

Videón, ahogy a rendőrök elütik a szökött tehenet

Komoly felháborodást keltett az a videó, amin a surrey-i rendőrség tagjai autójukat faltörő kosként használva állítanak meg egy elszökött tehenet.

Egy halászhajó hálót húz maga mellett a vízben a Watt-tengeren, a hajó körül sirályok repülnek

Újabb kormány döntött a görög után a halászati tilalom mellett

A védett tengeri területeken tiltott lesz Svédországban a fenékhálós halászat. Arról, hogy ennél messzebb is merészkednek-e, még nincs hír. Kiriákosz

Vegán hotelként üzemelő 19. századi, gótikus stílusú kastély piros boltozattal, fákkal körülvéve

Vegán hotel félmilliárd forintért? – Mindenestül eladó egy teljesen állatbarát szálloda

Bárki megvásárolhatja az Egyesült Királyság első teljesen vegán szállodáját. A festői környezetben, a Skót-felföldön elhelyezkedő butikhotel továbbra is magas foglalási

Kesztyűs kéz H5N1 feliratú kémcsövet tart, a háttérben csirkék

Újabb ember fertőződött meg madárinfluenza-vírussal az Egyesült Államokban

A jelenlegi madárinfluenza-járvány kapcsán ez már a harmadik olyan eset az Egyesült Államokban, amikor embert fertőz a vírus. Az egészségügyi

Csirkék ketrecben

Így javítanának a franciák a hazai állatjóléti normákon

Új állatjóléti címkézési rendszer javaslata merült fel Franciaországban. Az ANSES élelmiszeripari ügynökség nemcsak az adott állatot és annak életkörülményeit vizsgálná,

Megállapodás két fél között a bíróságon

Több mint 100 milliárd dollár közpénzt ítélt titokban a bíróság a szennyező nagyvállalatoknak

Az eddigi legátfogóbb elemzés szerint eddig több mint száz milliárd dollár közpénzt ítéltek nagyvállalatoknak a bíróságon. Ezeket úgynevezett befektetők és

Bírói kalapács kiszáradt talajon.

Klímaügyi per szakadt a mismásoló kormány nyakába

Emberi jogok megsértésével vádolják a dél-koreai kormányt egy klímaügyi perben. Sok szakértő is kritizálja az ország klímastratégiáját, azt állítva, hogy

Egy kutató petri csészében mutat be egy laborban előállított, miniatűr húst, amihez nem kellett állatot levágni.

Florida az első amerikai állam, ahol betiltottak egy fontos élelmiszeripari innovációt

Az állam kormányzója májusban írta alá a törvényt, aminek következtében másodfokú kihágásnak számít, ha valaki sejtalapú húskészítményt értékesít vagy állít

Egy húsos hamburgert utasít el egy nő.

Gyorséttermekbe és kocsmákba is eljuthat az illegális hús

A csempészek különféle trükkök segítségével juttatják be az Egyesült Királyságba az illegális húst. Tudják, milyen járművel és hol érdemes átkelni

Trichinellózis közelről

Medvehúst grillezett egy család, egy életre megtanulták, miért volt ez hiba

Egy kilencfős amerikai társaság medvehúst evett, nem sokkal később hatuknál trichinellózist diagnosztizáltak. Az egyik családtagot, aki előzetesen kilőtte a fekete

Gent város Belgium Flandria régiójában.

Belgium az alkotmányban rögzítette, hogy az állatok érző lények

Alkotmánymódosítás mellett döntött a belga parlament, hogy biztosítsák az állatoknak az érző lények státuszát és az ezzel járó védelmet. A

Arcát takaró nő a kórházban

Tápanyagszegény kórházi menü miatt perelt egy vegán nő – a bíróság meglepően döntött

Tápanyagszegény vegán kórházi menü került egy várandós nő elé a bent tartózkodása alatt, a bíróság szerint nem diszkrimináció áldozata volt.

Az Ocean Rebellion környezetvédelmi csoport aktivistái egy fenékvonóhálós halászhajó szobra mögött húzódó mélytengeri halászhálóban fekszenek a Clyde folyó partján, miközben az ilyen halászati módszer által okozott károk és az óceánok és part menti vizek károsodása ellen tiltakoznak a skóciai Glasgowban 2021. október 30-án.

Athén fellépett a tengerek védelmében, mire Ankara bedühödött

Törökország szerint hazugság, hogy Görögország a tengerek védelmében hozna létre két új védett területet az Égei- és a Jón-tengeren. Az

Csökken a hús iránti igény Hollandiában: ez a két ok áll mögötte

Közel egyhatodával estek vissza a húsvásárlási mutatók a hollandoknál az utóbbi három évben. Az elemzők ezt a háború következtében megnövekedett

Vegán ételek a berlini egyetemek menzáin

Vegán menzára vált a világ egyik legnevesebb egyeteme

Ismét vállalta egy felsőoktatási intézmény diákszövetsége, hogy az egyetemi menza fokozatosan teljesen vegánná váljon. A tervek szerint 2027-re érhetik el

Kecskeáldozatokat akartak bemutatni a hegyen

Állatáldozatokkal járó rituálét akadályozott meg a rendőrség: 13 éves gyermek is részt vett rajta

Tizenhárom embert vett őrizetbe a rendőrség, akik a gyanú szerint kecskét akartak áldozni a jeruzsálemi Templom-hegyen. A gyanúsítottak között van

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének