Egy kilencfős amerikai társaság medvehúst evett, nem sokkal később hatuknál trichinellózist diagnosztizáltak. Az egyik családtagot, aki előzetesen kilőtte a fekete medvét Kanadában, figyelmeztették a veszélyre, de azt gondolták, a fagyasztás megoldja a problémát. Ezt a típusú fertőzést okozhatja házi vágásból származó hús és vadhús is.
Hat embernél diagnosztizáltak trichinellózist, miután egy családi sütögetést medvehússal próbáltak izgalmasabbá tenni. Ez végső soron sikerült is nekik: a trichinellózis ugyanis egy olyan ritka betegség, amelyet egy szabad szemmel nem látható fonalféreg okoz. „A hús emésztése során a húsban levő, tokkal borított lárvák életképessé válnak, a nyirokutakba, majd a véráramba, izomzatba jutnak, és az emberben általános, illetve speciális panaszokat okoznak” – írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az persze már más kérdés, hogy a család vélhetően nem olyan izgalmakra vágyott, mint a hasmenés, a hányás, az akár 39-40 Celsius-fokos láz, az ízületi és izomfájdalmak, a szemhéjduzzanat vagy éppen a nehézlégzés. Márpedig a trichinellózis ezeket produkálhatja. Sőt: esetenként akár halálos végkimenetelű is lehet.
Azt ígérték, a fagyasztás segít
A 2022 júliusában történt esetről az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) adott ki most egy jelentést. Ebben az áll, hogy először egy 29 éves férfi fordult orvoshoz lázzal, súlyos izomfájdalommal, szemkörnyéki ödémával. Kiderült, hogy egy héttel korábban nyolc másik emberrel együtt medvehúst evett. Ezt 45 napnyi fagyasztás után grillezték meg, és a hússal együtt elkészített zöldségekkel tálalták.
Az összejövetel során egy olyan fekete medve húsa került a tányérokra, amelyet az egyik családtag a kanadai Saskatchewan északi részén lőtt le 2022 májusában – írja a The Guardian. A vadászt állítólag figyelmeztették, hogy a kanadai és alaszkai fekete medvék jelentős része fertőzött, ám azt mondták neki, fagyasztással kiirthatók a húsból a paraziták. Tévedtek.
A sütögetés résztvevői ráadásul hibát hibára halmoztak. A CDC szerint ugyanis a húst először véletlenül nyersen tálalták, állítólag azért, mert sötét színű volt, és a családtagok nem tudták eldönteni, rendesen megsült-e már.
Elkezdték enni a húst, és konstatálták, hogy még nyers, ezért sütötték tovább, mielőtt újra felszolgálták volna.
Nem csak az betegedett meg, aki medvehúst evett
Végül a kilencfős társaságból hatan fertőződtek meg trichinellózissal. Két olyan személynél is diagnosztizálták a társaságból ezt a betegséget, akik a medvehúsból nem is fogyasztottak, csak az azzal együtt sütött zöldségekből. A CDC ennek kapcsán arra figyelmeztetett, hogy a trichinella parazitákkal fertőzött hús könnyen produkálhat keresztszennyeződést.
A hat megbetegedett amerikai közül három kórházi ellátásra szorult, de végül mindannyian felépültek.
Fontos megjegyezni, hogy a trichinellózis veszélyével nem pusztán annak kell számolni, aki medvehúst evett – ez egyébként Észak-Amerikán kívül Japánban is előfordul. A Nébih szerint házi vágásból származó hús, valamint vaddisznóhús fogyasztása is elegendő lehet ahhoz, hogy meglegyen a baj.
Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.