Mezőgazdasági szén-dioxid-adó bevezetésével kacérkodik Dánia, elsőként a világon. A kidolgozott koncepcióra már gazdák, szakszervezetek és más iparági szereplők is rábólintottak. Már csak a parlamentnek kell jóváhagynia a kezdeményezést, elemzők szerint azonban ez zökkenőmentesen megvalósulhat. 2030-tól kezdve tehát a károsanyag-kibocsátás után is adózhatnak a dán gazdák.
Dánia már eddig is élen járt európai szinten az élelmezési rendszer növényi reformjában. Tavaly ősszel nemzeti cselekvési tervet tett közzé a dán kormány, amely azt vázolja fel, miként állhat át az ország fokozatosan a növényi alapú élelmiszerrendszerre.
Az akkor belengetett intézkedések között szerepelt például a köz- és magánkonyhák szakácsainak biztosított képzés is. Ennek keretében arra oktatnák őket, miként készíthetnek több növényi alapú ételt. A tervben megjelentek olyan kezdeményezések is, amelyeknek célja, hogy növeljék a Dániában előállított növényi alapú élelmiszerek exportját. Ugyanakkor azt is jelezték, a kutatás és fejlesztés finanszírozására több forrást szeretne elkülöníteni a koppenhágai kabinet.
Most ismét egy úttörő ötlettel állt elő a dán kormány: mezőgazdasági szén-dioxid-adót vezetnének be, a világon elsőként. Ez már csak azért is nagy szó, mert Dánia jelentős sertéshús- és tejtermék-exportőrnek tekinthető. A mezőgazdaság az üvegházhatású gázok legnagyobb kibocsátója az országban – mutatott rá Lars Aagaard dán klímavédelmi miniszter. „Ez így nem mehet tovább. A mezőgazdaságnak hozzá kell járulnia a zöld jövőhöz, annak részévé kell válnia” – idézi a politikust a Financial Times.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök is arról beszélt a tervek kapcsán, abban bízik, hogy a kezdeményezésük utat nyithat a hasonló indítványok előtt – mind regionális, mind globális szinten. Új-Zéland a közelmúltban vetette el egy hasonló adónem bevezetésének tervét, a gazdák nyomásának engedve.
A dán mezőgazdasági szén-dioxid-adóra a gazdák is rábólintottak
Dánia esetében már az is komoly lépésnek számít, hogy a tervezett adó széles körű kompromisszum végeredménye. A kormány gazdákkal, más iparági szereplőkkel, szakszervezetekkel és környezetvédelmi csoportokkal is egyeztetett a kezdeményezésről, és ők végül mind támogatták is azt.
Már csak a dán parlamentnek kell jóváhagynia a mezőgazdasági szén-dioxid-adó bevezetését, elemzők szerint azonban nem kell attól tartani, hogy a Folketing kigáncsolná azt.
A tervezet szerint 2030-tól a gazdáknak 120 dán koronát, azaz 6300 forintot kell majd fizetni tonnánként a kibocsátott szén-dioxid után. Ez az összeg aztán 2035-től 300 koronára, közel 16 ezer forintra emelkedik.
Søren Søndergaard, a Dán Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Tanács elnöke szerint a kidolgozott koncepció egyik legnagyobb előnye, hogy „az a gazdálkodó, aki jóváhagyott és gazdaságilag és klímavédelmi szempontból is fenntartható megoldásokat alkalmaz, akár teljes mértékben mentesülhet is az adó megfizetése alól”.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.