Közel egyhatodával estek vissza a húsvásárlási mutatók a hollandoknál az utóbbi három évben. Az elemzők ezt a háború következtében megnövekedett áraknak és a növényi termékek egyre nagyobb népszerűségének tudják be. A felmérés kizárólag a friss hústermékek eladási adatait vizsgálta, a húsos készételek adatait nem.
Hollandiában az elmúlt három év leforgása alatt 16,4 százalékkal csökkent a húsvásárlási kedv – számolt be a legújabb adatokról a Vegconomist. A trend nem meglepő, hiszen már 2019-ben beszámoltunk arról, hogy az országban egyre többen csökkentik a húsfogyasztásukat. Ráadásul az európai országban egy ideje a növényi húskészítmények azonos vagy akár alacsonyabb áron elérhetők, mint az állati megfelelőjük. Ami azért is fontos, mert az alternatív húskészítményekkel szemben az egyik legsűrűbben megfogalmazott kritika a termékek ára.
Számos vásárló már most kevesebb húst fogyaszt, és egyre több szupermarket teszi le a voksát a növényi termékek mellett. Ezek a hatások mostanra szépen összeadódtak. Manapság a kevesebb hús fogyasztása nemcsak az állatoknak, a bolygónak és az egészségednek tesz jót, de a pénztárcádat is kíméli
– nyilatkozta Collin Molenaar a Wakker Diertől.
A mostani felmérést a Wakker Dier állatvédő szervezet állította össze a Circana eladási adatait alapul véve. A szervezet kiemeli, hogy a jelenlegi trendben szerepet játszhat az árképzés, a termékek megfelelő kihelyezése és az üzletek szemléletmódja is. Ezekre a következő példákat említi a Vegconomist cikke:
- A Jumbo szupermarketlánc idén májustól nem akcióz friss húskészítményeket.
- Az Albert Heijn vezető szupermarketlánc több mint 200 saját márkás növényi termékkel rukkolt elő a közelmúltban.
- A Jumbo 2030-ra a fehérjekínálat 60 százalékát növényi forrásból szeretné fedezni.
- A hét legnagyobb szupermarketláncból hatnál olcsóbbak a növényi alapú termékek, mint az állatokból készült megfelelőik.
Nem csak a hollandoknál figyelhető meg a pozitív változás a húskészítmények vásárlásával kapcsolatban. A németek is minden évben negatív rekordot döntenek a húsvásárlás csökkenése tekintetében.
Nincs ez másként a briteknél sem. A szigetországban az 1970-es évektől kezdve mérik a húsfogyasztás mértékét, és a szám sohasem volt még olyan alacsony, mint tavaly.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.