Interjúk

vegán sonka

„Életünk legjobb döntése volt, hogy felhagytunk az állattenyésztéssel és vegánok lettünk” – interjú a 827 vegán sonkák gyártóival

Révész Ildikó és Pásku Ferenc neve egyáltalán nem cseng ismeretlenül vegánok körében. Ők az a páros, akik egészen rendkívülit alkottak

Interjú egy mesterséges intelligenciával a veganizmusról

„Érdemes lenne az embereknek megfontolni a növényi étrendet” – interjú egy fejlett mesterséges intelligenciával

Az elmúlt hónapokban rendkívül népszerűek lettek az olyan mesterséges intelligencián alapuló szoftverek és algoritmusok, mint például a Midjourney, a Lensa

Planteen

„Rengeteg lehetőség van még a növényi alapú étkezésben” – beszélgetés a The Planteen étterem ügyvezetőjével és séfjével

A The Planteen étterem eredetileg azért jött létre, hogy növényi alapú étkezést biztosítson a szomszédos nemzetközi általános iskola tanulói számára.

„Nagy álmom egy vegán központ létrehozása” – interjú a Bojtorina étterem alapítójával

Nyár közepén nyitott meg Sopron első, s talán máig egyetlen vegán étterme, a Bojtorina. A vállalkozás ötletéről, a megvalósításról és

Beni konyhája

Májbetegsége miatt váltott növényi étrendre, ma már vegán séfként ismert – interjú a Beni Konyhájának megalkotójával

Szabó Benedek még csak 23 éves, de már megküzdött több komoly betegséggel. Hogy gyógyulását segítse, áttért a vegán étkezésre, ami

Mesterséges fény alatt fekvő kismalac a sertésiparban

Akkor lett elegem ebből a munkából, amikor a kollégám a kismalacokat is eszméletlenre verte

Garai Gergely évek óta lebeszéli azokat, akik a sertésiparban akarnak munkát vállalni. Részletesen vallott arról, mit élt át néhány hónap

A legjobb döntés volt, hogy elhagytam minden állati eredetű ételt – vegánok, akik fizikai munkát végeznek

Gyakori kifogás a veganizmus és a növényi étrend ellen, hogy állati eredetű ételek nélkül “lehetetlen elvégezni a fizikai munkát”, vagy

Papp Péter - Las Vegan's - Prove interjú

A Las Vegan’s országos, majd európai nyitásra készül – interjú Papp Péter tulajdonossal

Egy pomázi családi ház konyhájából indult, s ma már Európát célozza a Las Vegan’s, Magyarország első vegán food truck hamburgerezője.

A vegán orvos, aki erőemelő versenyeken hódít – interjú Dr. Makra Milán radiológussal

A vegán életmód és a sporteredmények nem zárják ki egymást, s erre a növényi étrendet választó, sikeres sportolók számának rohamos

“A legbiztonságosabb, ha nem fogyasztunk állati eredetű élelmiszert” – interjú Szabó Zoltánnal, a Pécsi Tudományegyetem oktatójával

A növényi alapú étrend az utóbbi időben egyre népszerűbbé válik. Az új kutatási eredmények egyre inkább megerősíteni látszanak azt, hogy

Növényi alapú termékek a bíróság asztalán – folytatódik a vegán sonka pere

A Prove.hu is beszámolt arról a precedens értékűnek ígérkező perről, amely egy hazai kézművesüzem vegán sonkájának elnevezése miatt indult. A

827Kitchen alapítói

Kinek fájhat, hogy finom a vegán sonka?

Precedens értékű per várható egy hazai kézművesüzem vegán sonkája miatt. A Prove.hu az angyalföldi manufaktúránál járva próbálta kideríteni a hivatali

magyar vegán ultrafutók - bódis tamás és lubics szilvia - prove.hu

Magyar vegán ultrafutók bizonyítják a növények erejét – páros interjú Lubics Szilviával és Bódis Tamással

A vegán étrenddel szemben leggyakrabban felhozott kifogás, hogy nem tartalmaz elég fehérjét, ezért sem fejlődésben lévő gyermekeknek, sem pedig sportolóknak

Kásás Tamás növényi alapú étrenden él - Prove interjú

„A világot is másképp látom, mióta növényi étrenden élek” – Interjú Kásás Tamás, olimpiai bajnok vízilabdázóval

Kizárólag az ösztöneire hallgatott Kásás Tamás az 1997-es vízilabda Európa-bajnokság jugoszlávok elleni döntőjében, amikor hét méteren túlról lövésre lendítette félelmetes

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének