Most olvasott cikk
Akrojóga és nyers vegán finomságok: így tartja magát fiatalosan Lénárt Gitta

Akrojóga és nyers vegán finomságok: így tartja magát fiatalosan Lénárt Gitta

Nyitottság és elfogadás. Ezzel a két szóval lehetne a legjobban jellemezni Lénárt Gitta nyersétel-szakértő és táplálkozási tanácsadó életfilozófiáját, amely az általa írt könyveket éppúgy áthatja, mint a mindennapi tevékenységeit. A Veganuár népszerűsítésekor is a lehetőségre hívja fel a figyelmet: szerinte a vegán, s azon belül is a teljes értékű, nyers ételek fogyasztására való törekvés egy energikusabb, fiatalosabb és egészségesebb életmódra nyithat új kapukat.

A villamosmérnök végzettségű Lénárt Gitta már az 1990-es évek elején a vegetáriánus táplálkozás mellett tette le a voksát. A véletlen hozta így: párját követte ezen az úton, aki egészségügyi megfontolásból hagyta el a hús fogyasztását. Gitta döntésének azonban igen prózai oka volt, nem szeretett volna külön főzni kettejükre. Éppen ezért vendégségben vagy étteremben nem is nézte, mi kerül a tányérjára. Az évek azonban múltak, és olyan jó érzéssel töltötte el az otthoni vegetáriánus étkezés, hogy idővel már házon kívül sem kívánta a húst.

Teljesen természetesen történt minden, egyszerűen elhagytam a húst, s csak ezt követően, immáron a mindennapi tapasztalataim alapján jöttem rá, hogy ez milyen jó nekem

– idézte fel a lassan három évtizede történteket Lénárt Gitta, aki szerint a vegetáriánus átállás egyáltalán nem volt nehéz a számára. A környezete is jól fogadta, a családban olyan régi, egyszerű és kedvelt receptek jöttek így ismét a divatba, mint a sóska- vagy borsófőzelék, a krumplis és a káposztás tészta. Gyermekeik születésével sem változott a helyzet. A már említett tolerancia szellemében otthon a kicsik is azt ették, amit szüleik, a lakás falain túl azonban bármit megkóstolhattak. Igaz, ez utóbbit a közösségbe kerüléssel nem is kerülhették volna el.

@prove.huIndul a Veganuár 2025! Csatlakozz Lénárt Gittához és próbáld ki egy hónapra a vegán életmódot!

♬ original sound – Prove.hu

Családostól lépett az egészség útjára

Lénárt Gittát a negyvenes éveiben érte a felismerés, hogy további változtatásokra van szükség az életmódját illetően. „Úgy gondoltam, egészségesen élünk, ám idővel mégis egészségügyi problémákkal kellett szembenéznem. Nem értettem, mi a baj, ugyanakkor csalódott is voltam. Ekkor vált világossá számomra, hogy nem elég, ha csupán a húst száműzzük a tányérunkról” – mesélte.

Orvosa ráadásul olyan gyógyszert szeretett volna felírni neki, amelyet élete végéig szednie kellett volna. Ez a tény annyira meglepte, hogy inkább az egészséges életmód és étkezés alapjait kezdte kutatni. Mert bár hús fogyasztása nélkül éltek, elmondása szerint közel sem teljes értékűen táplálkoztak. Sok tejtermék, valamint cukros, olajos étel került az asztalukra. A felismerést tett követte, a szerencse pedig úgy hozta, hogy a nyers vegán módszerekkel találkozott először. Úgy érezte, nincs ideje a kísérletezgetésre, azonnal belevágott.

A testem nagyon gyorsan reagált a váltásra, mintha minden »megjavult« volna bennem, a szerveim érezhetően örültek a tisztulásnak. És ekkor jött a teljes értékű növényi étrend erejének cáfolhatatlan, végső bizonyítéka: két lombikbébit követően, negyvenkét évesen spontán terhes lettem

– tudtuk meg Lénárt Gittától, aki ekkor még nem tudott véglegesen erre az útra lépni, hiszen a kis Kata megszületését követően minden más a háttérbe szorult. De csak egy ideig. Pontosabban egy kellemetlen eseményig, amikor a kislány nagymamájának nézték. Mindez 2007-ben történt, egy kényelmesebb és szabadabb időszak kezdetén, így nemcsak felelevenítette a három évvel korábbi nyers vegán táplálkozással kapcsolatos tudását, de frissítette és bővítette is azt. Urbán Valéria főzőtanfolyamaira is azért iratkozott be, hogy lássa, a nyers salátán túl is van élet.

Lénárt Gitta nyersvegán lasagne
Fotó: Lénárt Gitta

Lénárt Gitta először blogger, majd szakácskönyvszerző lett

A nyersétel-szakértő a növényi alapanyagok változatosságában látja a kulcsot. „A zöldségek, gyümölcsök, magok világa egyszerűen maga a csoda! Levesek, rakottasok, főételek, köretek és persze desszertek sokasága is készíthető főzés nélkül, ráadásul az emésztéshez nélkülözhetetlen, ám a hő hatására elpusztuló enzimeket megőrizve. Így is éppen olyan változatos és finom lehet a napi menünk, mint a hagyományos módszerekkel. Sőt, ezzel a módszerrel jönnek csak ki igazán az eredeti, friss és roppanós ízek. Persze, a kezdetek kezdetén nem árt egy kis segítség. Ez a szándék vezérelt, amikor elindítottam a Gitta nyersétel-blogot” – tette hozzá a nyers vegán életmód azóta egyik legismertebb hazai „nagykövetévé” vált Lénárt Gitta.

Amit készített, azt lefotózta, majd feltöltötte a blogra, és ez így ment jó néhány éven keresztül. „Nem szereplési lehetőséget kerestem, a kifelé áramló energiáimnak akartam szabad folyást engedni. Az olvasók mindenesetre megszerették, és egyre sűrűben kérték, hogy könyv formájában is jelentessem meg őket. A családom azonban úgy vélte, csak egy igen szűk réteget érdekelnének ezek a nyers vegán receptek, és a magánkiadáshoz sem volt anyagi hátterünk. Szomorúan ugyan, de lemondtam ezekről a tervekről” – mesélte.

A sors azonban másképp döntött. Gittát megkereste a Bioenergetic Kiadó, amelynek szerkesztői az aktuális külföldi trendekhez igazodva éppen egy ilyen jellegű könyvet szerettek volna megjelentetni. Magyar szerzőben gondolkodtak, és egyedül a már említett blog bejegyzéseit találták megfelelőnek ehhez. Mivel minden anyag adott volt, alig három hónap alatt el is készült az Élő ételek könyve. A háromezer példány pedig olyan gyorsan elfogyott, hogy a karácsonyi ünnepek előtt a kiadó újabb nyomtatásról döntött. Majd feltették a számukra logikus kérdést: mikor jön a folytatás? Így született meg a sorozat, amelynek következő főszereplői az élő italok, az édességek, növényi sajtok, aszalványok, szárítmányok és az ünnepi fogások lettek. A siker pedig ezúttal sem maradt el.

Lénárt Gitta nyersétele
Fotó: Lénárt Gitta

Fontos alapelv nála a nyitottság

Legfontosabbnak a törekvést és a szándékot látja. „Amikor lehetőségünk van rá, válasszuk a teljes értékűt és a nyerset. Télen például nagyon is érthető, ha valaki meleg, főzött ételre vágyik, nyáron viszont erre nincs szükségünk, hiszen óriási a természetes kínálat. A testünk nagyon is jól tudja, mire van szükségünk, csak a rossz beidegződések, szokások elnyomják a belső hangunkat” – vallja Lénárt Gitta. Mint mondja, erre a gyerekei adták számára a legjobb bizonyítékot, hiszen házon kívül bármikor, bármit megkóstolhattak. „Az üdítők, a kólák, a habos cukrászsütemények, a nasik, rágógumik mégsem jöttek be nekik. Pedig semmitől sem tiltottuk őket.”

A nyitottság azonban alapelv volt a családjukban is. „Azt kértük, kóstoljanak meg mindent, és csak utána döntsenek. Hiszek a példamutatás erejében, s igazából csak ebben hiszek” – tette hozzá Lénárt Gitta, aki elmondása szerint az élő ételek fogyasztásának köszönhetően olyannyira energikus lett, hogy túl a hatodik ikszen akrobatikus tornagyakorlatokkal tartja karban testét. Szerinte az, aki bátran belevág az életmódváltásba és a nyers vegán étkezésbe, arra is nyitott, hogy egészen újfajta és meghökkentő mozgásformákat próbáljon ki.

Lénárt Gitta megtiszteltetésnek tartja, hogy a 2025-ös Veganuár kihívás egyik ismert arca lehet. Ebben a szerepkörben, a már említett kifelé áramló, másokat segítő és támogató energiái révén minél több érdeklődővel szeretné megismertetni a vegán, s azon belül is a nyers vegán étrend páratlan ízeit.

Nem meggyőzni szeretné a különleges hónap résztvevőit, hanem olyan fontos információkkal ellátni, amelyek alapján maguk hozhatják meg az általuk legegészségesebbnek ítélt döntést. És persze saját példájával bizonyítani, milyen fantasztikus változásokon mehet át a testünk, amennyiben a sok nyers gyümölcs és zöldség fogyasztására épülő, teljes értékű növényi étrendet választjuk.

© 2025 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

//Hide "HIRDETÉS" label if Google ad is empty

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének