Haszonállat

Disznók egy állattartó telepen, nagyon sűrűn összezsúfolva, Az egyikük a rács felett belenéz a kamerába.

Egyre több az amerikai mintára túlzsúfolt, intenzív állattartó telep Európában

Az utóbbi években egyre több intenzív állattartó telep jelent meg Európában, derült ki egy friss tényfeltáró jelentésből. Egy-egy ilyen létesítményben

Csirkék ketrecben

Ketreces tartás, naposcsibék leölése – szigoríthatnak az állatjóléti szabályokon

Július 16-ig elmondhatod a véleményed arról, milyen állatjóléti újításokra lenne szükség szerinted az Európai Unióban. Az Európai Bizottság 2026 végén

Két bárány áll egymás mellett, egyik oldalra néz, a másik a kamerába

Újabb fertőzésveszély miatt rendelt el szigorításokat az országos főállatorvos

Juhhimlő miatt számolták fel Romániában két gazdaság állatállományát. A vírus romániai megjelenése miatt Magyarországon is szigorításokat vezettek be. Az élő

Tyúkok néznek ki ketrecből.

Csak két évre, de bedobja a törölközőt az egyik legnagyobb amerikai tojástermelő

Tojótyúkok millióit veszítette el a madárinfluenza miatt alig egy év alatt a Hickman’s Family Farms, amely az Egyesült Államok egyik

Városi háttérrel fekete színű bika néz bele a kamerába.

Menhelyre került a birminghami bika, aki vágóhídról szökhetett meg

Egy közeli vágóhídról szabadulhatott ki a közelmúltban egy bika az Egyesült Királyságban, aki ezt követően egy darabig Birmingham utcáin kóborolt.

Négy disznó rácsok mögött.

Központilag véreztethetnek ki állami szintű amerikai állatjóléti rendelkezéseket

Egy szenátusi javaslat megszavazása esetén állami szinten bevezetett állatjóléti szabályozások semmisülhetnek meg. Az elsődleges célpont Kalifornia lehet, de más államok

Egy tyúk ül néhány tojáson egy adag szalmán, mögötte fa deszkákból készült fal van

Erre figyelj, ha egyelőre nem tudod elengedni a tojásvásárlást!

Ha a húsvéti tojás helyettesítésére nem vagy nyitott, vásárlásaiddal akkor is voksolhatsz kevésbé kegyetlen állattartási gyakorlatokra. Az Una Terra Alapítvány

Egy szarvasmarhatelep, néhány tehén részleteiben látszik, kettő barna egyed szemből, a kamerába néznek

Már a honvédséget is bevetik a járvány fékezésében – újabb telepek estek el

A száj- és körömfájás vírus jelenlétét két újabb magyar szarvasmarhatelepen igazolták. Nagy István agrárminiszter további korlátozó intézkedéseket jelentett be. A

Egy fedett szarvasmarha-telep, egy fehér köpenyes, orvosi maszkos férfi guggol a szarvasmarhák előtt

Kérdés, okoz-e áremelkedést a továbbterjedő száj- és körömfájás

Újabb szlovákiai szarvasmarha-telepen azonosították a ragadós száj- és körömfájást, ezúttal az ország egyik legnagyobb tejgazdasága érintett. A szlovák agrárminiszter szerint

Egy mellkastól lefelé látszó, zöld köpenyes ember tart egy néhány napos malacot a kezében

A pár napos malacok éber kasztrálása szabályszerű, csak látni ne kelljen

Egy malac érzéstelenítés nélküli kasztrálását ábrázoló fénykép is része lett volna egy európai parlamenti kiállításnak, egy képviselő, Kosma Złotowski azonban

Egy nagy halom szarvasmarhatrágya egy szántótföld szélén, ami gőzölög

Nem tudtak a fertőzésről, kiszórták a száj- és körömfájásos tehenektől származó trágyát

Március elején egy kisbajcsi telepen azonosították a ragadós száj- és körömfájást. A fertőzés miatt 1400 szarvasmarhát öltek le. Most kiderült,

Egy szőke hajú nő áll a húspult előtt a szupermarketben, kezében egy csomag hús

Megszépítik a valóságot a húsos termékek csomagolásán látható képek

Egy brit állatjogi szervezet felmérte, mennyire valósághűek az állati alapú élelmiszerek csomagolásain lévő képek. Valamint megvizsgálta a reklámokban és sajtóban

Süldő malacok néznek ki egy sertésszállító kamion rácsai közül, zsúfolt körülmények között

A britek döntő többsége elítéli az állattenyésztésben alkalmazott eljárásokat

Az Egyesült Királyságban élők nagy többsége elítéli a fájdalommal és szenvedéssel járó állattenyésztési praktikákat – derült ki egy új felmérésből.

Fiatal, barna tollú tojótyúkok csoportja egy baromfitelepen

Tűz ütött ki egy baromfitelepen, több százezer csirke éghetett benn

Közel háromszázezer jérce befogadására volt hitelesítve az az ohiói baromfitelep, amely február elején a tűz martalékává vált. A tűz átterjedt

Brojlercsirkék egy teherautó hátuljában, a rácsok között kidugják a fejüket

Másfél milliárd csirkeszárny fogyhat az idei Super Bowl alatt

Az amerikai foci bajnoki döntőjéhez, a Super Bowlhoz számos szokás kapcsolódik. Ezek közül az egyik, hogy az amerikaiak ilyenkor elképesztő

Zöld réten két tehén egymáshoz nyomja fejét, kötődést mutatva egymással

Érdekes tények a haszonállatokról, amiket csak kevesen tudnak

A tehenek az emberekhez hasonlóan beszélgetnek egymással. A sertés a világ egyik legintelligensebb állatfaja. A tyúkok pedig képesek tanulni egymás

Pajtatűzből kiszabadított malacok, a háttérben fekete füsttel égő állattartó telep

Másfél millió állat veszett oda idén az amerikai pajtatüzekben

Észak-Karolina államban kilencszáz disznó veszett oda szeptemberben. Az esetet megelőző hetekben Ohio államban történt hasonló szerencsétlenség. Nyáron pedig több mint

Brutális körülményeket lepleztek le az EU legnagyobb tojástermelőjénél

Egy lengyel tojástermelő üzemben találkozott egy állatvédő szervezet az uniós előírásoknak nem megfelelő körülményekkel. A cég Európa, Ázsia és Afrika

Hatásos vegán ösztönző lehet a tejipar valóságának felfedése

Egy felmérés résztvevői nyitottabbá váltak a növényi alternatívákra a tehenek szenvedésének csökkentése érdekében, miután bemutatták nekik a tejipar valós módszereit

Döntött a bíróság: Kaliforniában ezentúl nagyobb helyet kell biztosítani az anyakocák számára

A kaliforniai legfelsőbb bíróság nem engedett a nyomásnak, elutasították a sertéstenyésztők kérését, akik ki akartak bújni az új állatjóléti szabályozás

Levágott állatok száma Magyarországon 2022

Ijesztő, mennyi állatot vágtak le tavaly Magyarországon

Közel kilenc év után először csökkent százezer alá a levágott marhák száma, de sertésből és csirkéből is sokkal kevesebbet öltek

A TikTokon számolnak le a tejipart érő vádakkal a fiatal gazdák Angliában

A videós platformra szerveztek egy versenyt, melynek az volt a célja, hogy bemutassa a tejipar igazi arcát, amit a termelők

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének