Egy malac érzéstelenítés nélküli kasztrálását ábrázoló fénykép is része lett volna egy európai parlamenti kiállításnak, egy képviselő, Kosma Złotowski azonban megvétózta. A jobboldali lengyel politikus túlságosan drasztikusnak látta az Európai Unióban egyébként legális és elterjedt gyakorlatot.
Nagyipari állattenyésztésről szóló kiállítás nyílt az Európai Parlament épületében, ám nem maradhatott falon az összes kihelyezett fénykép. Ugyanis egy lengyel jobboldali képviselő, Kosma Złotowski, aki a belső rendezvények jóváhagyásáért felel, „kivételesen drasztikusnak” minősített egy fotót. A kritizált képet csendben eltávolították a kiállítottak közül – adta hírül a Politico.
A fénykép, amelynek a látványától megkímélték a képviselőket, egy – jól láthatóan kétségbeesett, visító – malac kasztrálását mutatja. Ez a gyakorlat egyébként legális az Európai Unióban. A Tanács 2008/120/EK irányelve rendelkezik erről, és ez alapján a hím malacok hétnapos korukig érzéstelenítés és fájdalomcsillapítás nélkül is kasztrálhatók.
A szabályozás szövegében szerepel az is, hogy „az ivartalanítás vélhetően hosszan tartó fájdalmat okoz, különösen, ha szövetek szakításával is jár. Ezek az eljárások ezért károsak a sertések jóllétére, különösen, ha a beavatkozást szakképzetlen vagy tapasztalatlan személyek végzik. Ezért szabályokat kell megállapítani a jobb eljárások biztosítása érdekében.” Ettől függetlenül végül a következő konklúzióra jut:
Amennyiben az ivartalanítást vagy a farokkurtítást a hétnapos életkor elérése után végzik, az eljárás csak megfelelő érzéstelenítés és további tartós fájdalomcsillapítás mellett, állatorvos által végezhető.
Ennek nyomán pedig jogszabályoknak megfelelő az érzéstelenítés és további tartós fájdalomcsillapítás nélküli kasztrálás, amennyiben az azt elszenvedő malac még nincs hétnapos.
Több ország is behúzta már a kéziféket
A malacok kasztrálása általánosnak tekinthető az uniós állattenyésztési gyakorlatban, mégpedig bizonyos szagok kiküszöbölése, valamint a sertések szexuális és agresszív viselkedésének megfékezése érdekében. Vannak azonban országok, ahol már szigorítottak a malacok ivartalanítására vonatkozó nemzeti jogszabályokon.
Németországban például 2021 óta teljes tilalom lépett életbe az érzéstelenítés nélküli kasztrálásra. Azóta csak altatásban, érzéstelenítéssel és fájdalomcsillapítással lehet elvégezni az ivartalanítást. De Svédországban is betiltották a a hím malacok érzéstelenítés és fájdalomcsillapítás nélküli kasztrálását.
Franciaország egy 2020-as rendelettel tiltotta be – 2022. január elsejei hatállyal – a malacok érzéstelenítés nélküli ivartalanítását. Hollandiában pedig 2007-ben egy részvényesekből és állatorvosokból álló munkacsoport közzétett egy nyilatkozatot, amelyben a fájdalomcsillapítás nélküli sebészi kasztrálás elhagyását szorgalmazták. Konkrét jogi lépés azonban azóta sem történt ott ebben az ügyben.
A kasztrálás nem fért el az uniós falakon
A brüsszeli kiállítás társszervezője, Tilly Metz luxemburgi zöldpárti európai parlamenti képviselő irodája Złotowski felvetésére reagálva gyorsan biztosított egy csereképet. Ez szintén egy malacokat érintő, megrázó agrárgyakorlatot, a farokkurtítást ábrázolja, ez pedig végül átment a rostán.
Metz elmondta, hogy nem ért egyet a döntéssel. Ugyanakkor hangsúlyozta, azt követően, hogy a tavalyi európai parlamenti választások nyomán megugrott a jobboldali és populista törvényhozók száma, még a mezőgazdasági és éghajlati kérdések tényszerű ábrázolása is politikailag érzékeny területté vált.
Az Európai Bizottság korábban ígéretet tett a sebészeti kasztrálás fokozatos megszüntetésére, az erre vonatkozó javaslat azonban még nem született meg.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.