Egy közeli vágóhídról szabadulhatott ki a közelmúltban egy bika az Egyesült Királyságban, aki ezt követően egy darabig Birmingham utcáin kóborolt. Az állatot végül befogták, de a Hillside Animal Sanctuary állatmenhelyen kívül senki sem jelentkezett érte, ezzel pedig el is dőlt, hova kerül a birminghami bóklászást követően. A menhelyen a Liam nevet kapta, és 750 másik szarvasmarhával élhet együtt.
Valószínűleg kevesen számítanak arra, hogy munkába igyekezve egy szabadon kóborló bikával találkoznak az utcán. Márpedig Birmingham lakosaival éppen ez történt meg a napokban – írta meg a The Guardian.
A bika feltehetően egy vágóhídról menekült meg, és ezt követően kezdett kóborolni a városban. Egyesek azzal viccelődtek, hogy talán a birminghami Bullring pláza előtt található bronz bika kelt életre. A közterületesek és a rendőrség mindenesetre összedolgoztak, és elkerítették az állatot. A városi tanács Facebook-bejegyzése alapján ezt követően pedig egy állatjóléti csapat is megvizsgálta őt.
A bika azóta megérkezett új otthonába, és nevet is kapott
Bár a Facebook-kommentelők egy közeli halal – azaz muszlim előírásoknak megfelelő – vágóhidat emlegettek, onnan nem jelentkeztek az állatért. A Hillside Animal Sanctuary állatmenhely azonban igen.
Több támogatónk is felhívott minket, és kérdezték, hogy tudunk-e segíteni, így értesültünk erről a kétségbeesett szabadulási kísérletről. Azonnal munkához láttunk: egyeztettünk a birminghami rendőrséggel, és biztosítottuk őket arról, hogy megfelelően el tudnánk helyezni az állatot a Hillside állatmenhelyen. Mivel senki nem jelentkezett érte, beleegyeztek, hogy elhozzuk
– nyilatkozta Wendy Valentine, a Hillside Animal Sanctuary alapítója.
A bika, aki időközben a Liam nevet kapta, meg is érkezett új otthonába, az állatmenhelyre, ahol 750 fajtársával élhet együtt.
A biztos halálból menekülő szarvasmarhák története jellemzően nem happy end, időről időre akadnak azonban szívderítő esetek. Liamhez hasonlóan Stacy is állatmenhelyre került, miután 2021-ben elszökött egy New York-i vágóhídról. Ahogy egy Brooklynban elszabadult borjú is hasonlóan szerencsésnek mondhatja magát. Ő is a Stacyt is befogadó Skylands Állatmenhely lakója lett ahelyett, hogy valakinek a tányérjára került volna.

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.