Az utóbbi években egyre több intenzív állattartó telep jelent meg Európában, derült ki egy friss tényfeltáró jelentésből. Egy-egy ilyen létesítményben akár 40 ezer baromfit, 2000 hízót vagy 750 kocát is tarthatnak. Állatvédők szerint ez szembemegy az állatjólét javítására és a fenntarthatóbb mezőgazdaságra tett európai uniós ígéretekkel.
Évről évre egyre több, az amerikai nagyüzemi méretekhez hasonló intenzív állattartó telep jelenik meg Európában is – mutat rá legfrissebb jelentésében az AGtivist mezőgazdasági tényfeltárásokkal foglalkozó szervezet.
A CAFO (Concentrated Animal Feeding Operation) olyan nagyüzemi állattenyészet, ahol többnyire élelmezési célokra nevelnek csirkéket, disznókat, teheneket és más haszonállatokat. Az ilyen telepeken jellemzően bezárva tartják az állatokat, az élelmezésüket és itatásukat mesterségesen biztosítják.
A megdöbbentő adatok és a szabálysértések súlyossága világosan jelzi, hogy a 2017 óta történt ugrásszerű növekedés az amerikai mintájú nagyüzemi állattartó telepek számában árt a természetnek, és veszélybe sodorja a klímacélokat és a fenntarthatósági törekvéseket
– idézi a The Guardian Terry Jermy brit parlamenti képviselőt.
Jermy egy közérdekű adatigénylés révén tudta meg, hogy 1621-ről 1824-re nőtt az intenzív állattartó telepek száma 2017 és 2023 között az Egyesült Királyságban. A telepek 2015 óta csaknem 7000 szabálysértést követtek el, ezek többsége azonban következmények nélkül maradt. Még a legsúlyosabb jogsértések esetében is elmaradt a retorzió az esetek több mint felében.
Egy intenzív állattartó telep környezeti lábnyoma hatalmas
Egyszerre legalább 40 ezer baromfit vagy 2000 hízót vagy 750 kocát tartanak bezárva egy-egy olyan intenzív állattartó telepen, amelyek egyre fajsúlyosabb európai jelenlétére az AGtivist rámutatott. Ezekből a létesítményekből jelenleg 24 ezer található a kontinensen.
A gigászi baromfitenyészetek rangsorában
- Franciaország,
- Egyesült Királyság,
- Németország
a dobogós sorrend.
A baromfi- és sertéstelepek együttes számát tekintve pedig
- Spanyolország,
- Franciaország,
- Németország
a vezető hármas. Az összesített európai rangsorban Magyarország a tizedik helyen szerepel.
„Ez szembemegy az állatjólét javítására és a fenntarthatóbb mezőgazdaságra vonatkozó ígéretekkel. Fontos, hogy az Európai Bizottság megalapozott, felelős döntéseket hozzon az európai mezőgazdaság jövőjéről. A támogatásokat valóban fenntartható, versenyképes és ellenálló gazdálkodási rendszereknek kellene kapniuk” – nyilatkozta Reineke Hameleers, az Eurogroup for Animals állatvédelmi szervezet vezetője.
Az ilyen hatalmas méretű ipari állattenyészeteknek a környezetre gyakorolt hatása is jelentős. Az intenzív állattartó telepek számától nagyban függ például a levegő minősége. Az állattenyésztés által okozott légszennyezés éves szinten több tízezer halálesethez köthető. Az Egyesült Királyságban épp az állattartó mezőgazdálkodás számít a legnagyobb légszennyező ágazatnak. Emellett az állati ürülék a talajvízbe szivárogva, valamint egyéb vízi élőhelyekre jutva a vizek elszennyeződését és az élővilág pusztulását idézheti elő.

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.