Közel háromszázezer jérce befogadására volt hitelesítve az az ohiói baromfitelep, amely február elején a tűz martalékává vált. A tűz átterjedt néhány környező épületre is, de a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a nagyobb pusztítást. A tűz okáról egyelőre nincs információ, az esetet a hatóságok vizsgálják.
Valószínűleg az összes jérce – olyan fiatal tyúk, amely még nem kotlott – elpusztult abban az Ohió államban kitört tűzben, amely február 4-én ütött ki a Drake megyei New Parisban. A tűzoltóság elmondása szerint legalább kétszázezer állatról lehet szó. A reggel hat órakor fellángoló tűz oltására még a környező Indiana államból is érkeztek tűzoltók – írja a New York Times. Összesen hat megye 31 egysége érkezett a helyszínre, többek között azért, mert az ilyen vidéki területeken nagyon nehéz a megfelelő vízellátást biztosítani.
Amikor ilyen kieső helyen kell tüzet oltanunk, mindig visszük a saját vízkészletünket. Ezeken a helyeken értelemszerűen nincsenek tűzcsapok, ezért a saját tartálykocsijainkra kell hagyatkoznunk. Szóval elég sok eszközt kell igénybe vennünk, amikor annyi vízre van szükségünk, mint ennél a hatalmas épületnél
– mondta Tim Shahan tűzoltóparancsnok-helyettes.
A baromfitelep 280 ezer növendék tyúk befogadására volt hitelesítve, ezzel ez volt az egyik legnagyobb ilyen létesítmény az államban. A tűz a főépület mellett néhány környező épületben is kárt tett, de azok megmaradtak, egyedül a főépület pusztult el teljesen.
A tűz és a madárinfluenza együttesen sújtja az államot
Ohió az egyik legjelentősebb tojástermelő állam az USA-ban: évente tízmilliárd tojást állítanak elő. Az évek óta terjedő madárinfluenza következtében viszont madarak millióit kellett elpusztítani, ami országos szintű tojáshiányhoz és dráguláshoz vezetett. Ezekre a csapásokra érkezett most a tűz.
A helyszínre érkező egységeknek meggyűlt a problémája a látási viszonyokkal. Olyan elképesztő mértékű volt a füst, amikor kiérkeztek, hogy nehézkesen tudták megközelíteni az épületet
– nyilatkozott Shahan az oltást akadályozó nehézségekről.
Az Animal Welfare Institute szervezet szisztematikusan listázza az amerikai állattartó telepeken kitört tüzek áldozatainak számadatait. A cikk írásának pillanatában eddig 137 050 tűzhalálról tudni 2025-ben. Az ohiói eset áldozatainak a száma még nem került fel a listára, de nagy valószínűséggel több mint duplájára nő majd a már így is tetemes mennyiség. A tűzben elpusztult állatok száma az Egyesült Államokban tavaly átlépte a másfél milliót.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.