Egy malac, aki a kamerába néz, miközben az ól korlátjára támaszkodik

Kísérleti kínoktól menekítettek meg malacokat, párosával kezdhettek új életet

Hat göttingeni törpemalacot szabadított ki egy laboratóriumból az Animal Legal Defense Fund amerikai állatjogi szervezet. A malacmentés három napig tartott,

Egy vendég a Boomah Cafe-ban, Abu Dhabi baglyos kávézójában, mindkét kezén és a fején lévő kalapon is egy bagoly ül

Baglyos kávézót reklámozott, nem tette zsebre a hozzászólásokat

Arról áradozott egy influenszer, hogy bakancslistás helyre bukkant Abu-Dzabiban. A kommentelők jelentős része azonban hangsúlyozta, a baglyos kávézó állatok kizsákmányolásából

Fehér kísérleti patkányok két fémpolcon terráriumokban

Csekély bírsággal megúszta az állatkísérleteket folytató egyetem

Mindössze pár millió forintnak megfelelő bírságot kapott a Memphisi Egyetem, miután számos szabálysértést tárt fel náluk az amerikai mezőgazdasági minisztérium.

Egy sólyom repül egy drón felé a kék, felhőtlen égen

Drónokra támadnak a tojásaikat féltő madarak New York partjainál

Az amerikai város strandjain drónok fürkészik a vizet cápák és bajba jutott strandolók után kutatva. A hangos masinák viszont zavarják

Argon, az erdőben magára hagyott németjuhász megmentése után a földön fekszik az állatmenhelyen

Nem értek véget Argon, a kanyonban hagyott németjuhász megpróbáltatásai

Két szemfüles túrázónak köszönheti életét Argon, a szurdokban hagyott németjuhász, akit július elején hagytak magára. A kutyát a túrázók a

Apa és gyermeke a monitoron látható állatokat nézi az EuroTour 2024 kiállításon

VR-szemüveggel láttunk bele a haszonállatok valóságába – ilyen volt az EuroTour állatjóléti kamion

Három nap alatt közel négyszázan voltak kíváncsiak a Kopaszi-gáton arra az utazó interaktív állatjóléti kiállításra, amely idén egész Európát bejárja.

Két kép egymás mellé téve, a baloldai képen egy sziámi macska, aki felébresztette gazdáit, amikor tűz ütött ki a házban, a jobboldali képen az ablakon keresztül lefotózott, korommal borított, leégett ház

Az égő lakásból mentette ki családját egy macska, élete utolsó hőstetteként

Addig piszkálta gazdáit egy hős macska hajnalban, amíg fel nem ébredtek arra, hogy ég a ház. Ők ép bőrrel megúszták

Süldő malacok néznek ki egy sertésszállító kamion rácsai közül, zsúfolt körülmények között

Gyilkos malacjárat – sokkoló videót tett közzé a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a múlt hónapban megállítottak egy román furgont, amiben több tucat sertést találtak. A sofőr

Charlotte Dujardin díjlovagló előrehajolva ül a lován egy versenyen

Két tucat alkalommal ütötte meg a lovat egy perc alatt – visszalépett az olimpiától a címvédő brit díjlovagló

Állatjóléti aggályok miatt kellett lemondania olimpiai szereplését az egyik legsikeresebb brit olimpikonnak, mindössze pár nappal az ötkarikás játékok kezdete előtt.

Egy világoszöld béka ül egy faágon, testét vízcseppek borítják

Békaszaunával a gombafertőzés ellen

Világszerte szedi áldozatait a kétéltűek között az a halálos gombafertőzés, ami ellen sikerrel alkalmazta egy fiatal kutató a „békaszauna” módszerét.

Egy kutya fehér mancsai lógnak ki egy ketrec rácsai között

Több száz év börtönre ítélhetik az állatkínzó zoológust

Az ausztráliai Charles Darwin University kutatója hatvan esetben vallotta magát bűnösnek állatkínzás vádjában. Adam Britton a bűncselekményeket otthonában és a

Egy vakond néz ki egy vakondtúrásból egy füves területen, a háttérben lila virágok

Szétvet az ideg, mert felszántja a kerted egy vakond? Ezt teheted ellene

A legtöbb kertbarát rémálma egy vakondtúrás a gyep vagy a virágágyás kellős közepén. Érdemes azonban megfontolni néhány szempontot, mielőtt vérszomjasan

Egy elefánt áll egy természetes közegben, ormányán herpeszvírus által okozott hólyagok találhatók

Megkapta az első ázsiai elefánt a herpeszvírus elleni kísérleti mRNS-vakcinát

Az elefánt-herpeszvírus ellen fejlesztett védőoltást a napokban adták be az első páciensnek, egy amerikai állatkertben élő ázsiai elefántnak. A herpeszvírus

Állatjóléti kamion, az oldalán egy lépcső, a lépcső két oldalán csibékről és tyúkokról fotók

Különleges kamion parkol le Budapesten, virtuális kiállítással a fedélzetén

A Kopaszi-gátra gördül be júliusban európai turnéja során egy kamion, amely egy interaktív állatjóléti kiállítás helyszíne. Három napig – július

Egy németjuhász fekszik a padlón, közelről fotózva, szomorúnak tűnő tekintettel néz a kamerába

Közösségi összefogás: pénzjutalommal próbálják előkeríteni a németjuhász kínzóját

A tűző napon, összekötött szájjal hagyott magára valaki egy német juhászkutyát a Los Angeles-i Malibu Creek-kanyonban. A megkínzott állatra két

Két macska rozsdás ketrecben egy koszos láda tetején, láthatóan leromlott egészségügyi állapotban

Macskakínzó hálózatot buktattak le Kínában, ám a büntetés elmaradhat

Az állatok intenzívebb törvényi védelmét szorgalmazzák Kínában az állatvédők, miután macskakínzásra épülő hálózatot lepleztek le. A közösség tagjai azzal védekeznek,

Majmok két sorban kék ketrecekben, amik egy-egy vízszintesen felszerelt bambuszrúdra vannak felakasztva

Utasszállítón reptethetett laboratóriumi célokra szánt majmokat egy légitársaság

Az Ethiopian Airlines azt állította, a labormajmok szállítása nem egyeztethető össze a cég szabályzatával. A PETA állatvédő szervezet azonban leleplezte

Egy kakas profilból, felfelé néz, csőre kukorékolásra nyitva

Miért kukorékol a kakas? Nem csak a napkezdésnek adhat hangot

Szinte klisésen klasszikus nyitóhangja a falusi napfelkeltének, hogy kukorékol a kakas. Valójában azonban napközben is sokszor jelez így bizonyos dolgokat.

két lóhangya áll egymással szemben egy sárga falevélen

A hangyák életmentő sebészeti beavatkozásokat hajtanak végre egymáson

Először figyelték meg, hogy az emberen kívül más állatfaj a fertőzések megakadályozása érdekében az amputáció eszközét alkalmazza. Ráadásul a hangyák

Beagle kutya áll az erdőben a naplementében, a szájában egy toboz

A montenegrói hegyekben botlott bele egy amerikai házaspár a legújabb családtagjába

Egy amerikai pár útját egy kóbor kutya keresztezte a montenegrói hegyekben. A találkozó nagyszerűen sikerülhetett, mert a négylábú útitárs azt

Egy repülőtéri ellenőr és egy németjuhász a biztonsági ellenőrzés futószalagja előtt egy bőröndöt vizsgálnak állatcsempészt keresve.

Vidra a bőröndben – állatcsempész filmrendezőt fogtak egy indonéziai reptéren

Két paradicsommadár és egy albínó vidra is volt Raama Mehra indiai rendező bőröndjében, amikor átvilágították. A hatóságoknak azt mondta, egy

Egy koalát tart egy nyaktól lefelé látszó ember a mellkasán, egy másik ember keze az állat mancsát fogja

Nincs több koalaölelgetés – A Lone Pine Koala Sanctuary betiltotta a koalák kézbevételét

Ausztráliában államonként más szabályok vonatkoznak arra, milyen módon lehet kézbe venni egy koalát, vagy hozzáérni az állathoz. A fizikai érintést

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének