Az állatok intenzívebb törvényi védelmét szorgalmazzák Kínában az állatvédők, miután macskakínzásra épülő hálózatot lepleztek le. A közösség tagjai azzal védekeznek, hogy a törvény gyakorlatilag nem tiltja azt, amit ők tesznek, tevékenységük tehát teljes mértékben legális.
Aggasztó trend jelent meg Kínában: egyre több olyan esetre derül fény, mikor bizonyos online közösségekben macskák kínzásáról készített felvételeket osztanak meg – írta meg a One Green Planet. A Feline Guardians Without Borders állatvédő szervezet szerint az ázsiai országban már egy egész hálózat épült ki, amely macskák ezreinek a szenvedéséért és haláláért felelős.
Ezzel párhuzamosan a háziállat tartása is egyre sikkesebbnek számít Kínában. Az ázsiai ország városaiban jelenleg mintegy 116 millió kutya és macska teszi boldogabbá gazdái mindennapjait. Elemzők szerint a fiatalok egyre nagyobb számban döntenek úgy, hogy nem vállalnak gyereket, helyette pedig inkább háziállatról – vagy akár többről is – gondoskodnak.
A kínai háziállatipar 2022-ben 25 százalékkal bővült. Egyre nő a háziállatokhoz kapcsolódó kiegészítők piaca, a fiatalok pedig lelkesen vásárolják is ezeket. Úgy kényeztetik a háziállatokat, ahogyan az az előző generációk számára még elképzelhetetlen lett volna. A 25 éves Liu Fan azonban már arról mesélt a sanghaji háziállatvásáron, hogy rendszeresen viszi ki a macskáját a strandra, hogy megmutassa neki a napfelkeltét.
Miközben azonban Liu Fan macskája rendszeresen gyönyörködhet a napfelkeltében, sok más fajtársa kínzásnak van kitéve – pusztán szórakoztatás céljából.
A macskakínzásban az állatvédők információi szerint sok tinédzser és fiatal felnőtt vesz részt. Az elkészített tartalmakat pedig nyilvánosan hozzáférhető weboldalakon, nyilvános vagy privát csoportokban, sok esetben a Telegramon és más nemzetközi közösségi médiaplatformokon osztják meg.
Következmények nélkül maradhat a macskakínzás
A Feline Guardians Without Borders arra hívta fel a figyelmet, hogy szigorítani kellene az állatkínzásért kiszabható büntetéseket Kínában. Jelen állás szerint a macskák kínzására felépülő hálózat tagjai legálisnak minősítik a saját tevékenységüket.
Azzal védekeznek, hogy a törvény gyakorlatilag nem tiltja azt, amit tesznek. Az persze már egy másik kérdés, hogy ha kínai törvényeket nem is, de nemzetközieket annál inkább sértenek az állatok bántalmazásával.
A kezdeményezés mellett kiállt Elisa Allen, a PETA állatvédő szervezet brit részlegének munkatársa is. Leszögezte, hogy Kínában sürgősen változtatni kell az állatkínzás jogi következményein. Jelenleg ugyanis Kínában a macskák
állandó veszélyben élnek, könnyen elveszíthetik egy csapásra mind a kilenc életüket. Gyakori, hogy elrabolják őket, a bundájukért agyonverik őket, érzéketlen emberek kegyetlen szenvedéseknek teszik ki őket, és ezt a kínzást akár az interneten is közzéteszik. Vagy éppen az utcára teszik őket, ahol éhségtől, időjárási szélsőségektől, élősködőktől, sérülésektől és betegségektől szenvedve tengődnek.
Az a kijelentés, hogy Kínában minden macskakínzás következmény nélkül marad, valójában nem állja meg a helyét. Akadnak ugyanis kivételek, ezek a kivételek azonban nem a központi, állami igazságszolgáltatás produktumai.
A Jiliang Egyetem egyik hallgatóját például megbüntették, miután a helyi hatóságok azzal vádolták, hogy megkínzott és megölt egy tucat macskát. Több bejelentés is történt, azzal vádolva a Jüan vezetéknevű diákot, hogy macskákat mérgezett, kínzott és ölt meg az egyetemi kampuszon. Állítólag öt napig tartotta a megmérgezett macskákat egy szobában, tetteiről pedig egy online fórumon is beszámolt.
Én vagyok az, aki megmérgezte a macskákat, mit lehet tenni? Megfojtottam őket. Minden éjjel néztem a videókat, ahogy rángatóznak, és nagyon jó érzés volt
– írta. Korábban még tanácsokat is kért az interneten azzal kapcsolatban, hogyan kell mérget készíteni.
A Jiliang Egyetem vizsgálatot indított, majd az intézmény bejelentette, megbüntették a diákot. Hogy pontosan milyen retorzióban részesült a hallgató a macskakínzás miatt, arról nem számoltak be.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.