Politika

Állatkísérletek

Van rá esély, hogy 20 év után feloldják a kozmetikai állatkísérletek tilalmát az Egyesült Királyságban

Az Egyesült Királyságban 1998 óta tilos a kozmetikai cikkeket állatokon tesztelni. Egy állatvédő szervezet szerint azonban most van rá esély,

Miyoko beperelte a céget honnan kirúgták

Egy vegán cég legyőzte a tejipari cenzúrát: mostantól nevezheti “vajnak” a növényi alapú vajakat

Precedens értékű döntés született egy bíró által: a Miyoko’s Creamery nevű vegán cég pert nyert Kalifornia állammal szemben, és mától

Alberto Garzón spanyol politikus

Erősen bírálnak egy spanyol minisztert, amiért kevesebb húsfogyasztásra kérte a lakosságot

A spanyol fogyasztóvédelmi miniszter, Alberto Garzón szinte bombát robbantott, amikor a húsfogyasztás csökkentésére kérte a lakosságot. Minisztertársai és az állattenyésztők

Tehenek egy zöld mezőn

A hús- és tejipar lobbistái akadályozzák a klímacélok megvalósítását

Az egy ideje köztudott, hogy az olajlobbi egészen a ‘70-es évek óta aktívan kampányol a klímaváltozással kapcsolatos törvénykezés ellen. Az

Izrael betiltja a szőrmét

Izrael betiltotta a szőrmék divatcélú forgalmazását

Újabb történelmi dátumot jegyezhetünk fel az állati élet védelme felé vezető igencsak nehéz úton. Izrael 2021. június 9-én megtiltotta a

Stop Eating animals tábla

Több, mint 100 orvos követeli, hogy az angol kormány népszerűsítse a növényi étrendet

Több, mint száz angol orvos és további száz egészségügyi dolgozó írt nyílt levelet az angol kormánynak, amelyben arra kérik őket:

Green New Deal New York

New York zöld lesz: bemutatták a Green New Deal tervet, csökkentik a húsfogyasztást is

Bill de Blasio, New York polgármestere által elfogadásra került a Green New Deal, azaz a 14 milliárdos terv, amelynek célja

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének