Kamilla brit királyné fehér kabátban, áttetsző esernyővel.

Vakondra hasonlít Kamilla királyné szerint a nemrég örökbe fogadott kutyája

Már februárban átkerült az állatmenhelyről a Buckingham-palotába Moley, Kamilla brit királyné új kutyája, azonban csak a közelmúltban mutatta meg őt

Csokis smoothie tál, Buddha-tál tofuval, csicseriborsóval és quinoával, lencseleves, valamint két szelet kenyér.

Tápérték és anyagiak terén is előnyösebbek lehetnek a vegán ételek a húsos verzióknál

Húsos, vegetáriánus és vegán receptvariációk közül kutatók szerint egészségügyi, fenntarthatósági és anyagi szempontok mentén is a növényi alapú fogásokra érdemes

Csimpánz ül szomorú arckifejezéssel a rácsok mögött.

Fagyasztott tigristetem, éhező állatok – Amerikai állatkertben tartottak rendőrségi razziát

Alultáplált állatok, kilátszó bordák és fagyasztóba rejtett tigristetem is szerepel azokban jelentésekben, amelyek alapján állatkerti razzia történt az amerikai Oregon

A kép előterében egy kéz tart két tányért, egyiken saláta, másikon rizses étel, a háttérben egy idős nő fekszik egy kórházi ágyon

Egyre több amerikai kórházban lehet opció a növényi étkezés

A New York állambeli sikeres projekt nyomán folytatja a közös munkát a Sodexo és a Greener by Default. A francia

Koppenhágai utca biciklikkel.

Európai lett a legboldogabb város a világon, zöld oka is van a sikerének

Ahogy tavaly, úgy idén is Dániából került ki a legboldogabb város. Ezúttal azonban Aarhus helyett Koppenhágát sorolták az élre. Első

Egy fekete-fehér kockás szalvétával letakart tál, amiben sült krumpli és egy oldalára fektetett növényi alapú burger van, felette egy kéz, ami épp egy krumplit vesz ki a tálból

Nem feltétlen egészségtelen egy élelmiszer attól még, hogy feldolgozott

Megtévesztő és félrevezető eredményeket adhatnak a jelenlegi besorolási rendszerek a feldogozott növényi alapú élelmiszerek kapcsán. Az aktuálisan használt kategorizálási módszerek

Barna, rövid hajú, középkorú férfi, Dean Ornish könyököl és néz bele a kamerába.

Növényi étrendet ajánló orvos is felkerült a TIME magazin toplistájára

A TIME magazin idén is előrukkolt a világ száz legbefolyásosabb egészségügyi szereplőjével. Az egészségügyi toplista tagja többek között az Egészségügyi

Egy szőke hajú nő áll a húspult előtt a szupermarketben, kezében egy csomag hús

Svájc beleáll a címkeháborúba, tabuvá válnak bizonyos állati elnevezések

Korábban úgy látszott, a növényi termékek elnevezése maradhat, ám a svájci legfelsőbb bíróság friss döntése értelmében van pár kifejezés, amelyet

Svédasztal tele különböző fogásokkal, a fókuszban egy nagy tál kelbimbó

Biztonsági játékkal profitálnának vegán éttermek bezárásából

Biztosra megy a worcesteri Chad’s Gnashery étterem: a húsmentes választék bővítése mellett határoztak, de csak egy tesztkóstoltatás után. Azt az

Puma oldalról az amerikai vadonban.

Kutya őrizte a pumák lakta területre tévedt kétéves kisfiút

Egész éjszaka kerestek egy kétéves eltűnt amerikai kisfiút, csak reggel került elő. Kiderült, hogy egy idegen kutya őrizte őt a

Menzai környezetben a pulton egy tálcán egy tányér gabona zöldségekkel.

Kötelező lesz vegán lehetőséget biztosítani a spanyol iskolákban

Megújul következő tanévtől a spanyolországi iskolai menza egy friss rendeletnek köszönhetően. Ennek keretében kötelező eleme lesz az ebédnek a gyümölcs

Egy barna-fehér foltos tehén felülnézetből, felfelé néz, egyik fülében sárga füljelző, körülötte több tehén, akiknek csak a testük egy része látszik

Harmincöt éve hadjáratozik a húslobbi a zöld törekvések ellen

Az amerikai állattenyésztők legalább 1989 óta akadályozzák a környezetvédelmi törekvéseket – derül ki egy nemrég nyilvánosságra került dokumentumból. A húslobbi

Közeli felvétel egy szupermarket polcán lógó címkéről, amin a vegán terméket jelző díszes V betű, alatta a "vegán" szó van

A bolti kínálat növényi irányba tolódik, ám ez nem elég a hollandoknak

A holland országvezetés 2023-ban azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra a lakosság 50 százalékban növényi fehérjeforrásból fedezze a proteinszükségletét. Ennek

A Princeton Egyetem egyik épülete, a Blair Hall kissé oldalról fotózva, gótikus stílusú épület, előtte füves terület

Négymillió dollárt vonnak el a Princetoni Egyetem klímakutató intézetétől

Túlzónak, valószínűtlennek és szorongást keltőnek minősítette a Trump-kormány a Princetoni Egyetemen végzett, klímaváltozással kapcsolatos tudományos programokat. Az egyetem és a

Pisztrángok víz alatt, közelről, körülöttük tengerifű és kövek

A határérték tízszeresét találták a hatvan éve betiltott DDT-nek pisztrángokban

A DDT nevű rovarirtót egészségkárosító hatása miatt a világon szinte mindenhol betiltották a hetvenes években. Kutatók azonban most, több mint

Egy asztal felülnézetből, ami körül emberek ülnek, és különböző vegán ételek vannak rajta, például egészben sült burgonya, pizza és saláta, burger és zöldségrudak

Brazília lakosságának hét százaléka vegánnak vallja magát

A brazilok hét százaléka vallotta magát vegánnak a Brazil Vegetáriánus Társaság megbízásából tavaly decemberben készült felmérésben. A kutatásból kiderült az

Egy kukoricaföld közelről, baloldalt a zöld levelek lógnak ki a talajból, jobboldalt a barna talaj látszik

Mérgező fémekkel szennyezett a világ termőföldjeinek hatoda

A világ termőföldjeinek nagyjából hatodán a mérgező fémek koncentrációja túllépi az elfogadható szintet, állítja egy új kutatás. Ennek a kutatók

Marhák egy füves területen kerítés mögött, az előtérben hosszú fű

A legeltetett marha sokkal több terhet ró a környezetre, mint sokan gondolják

Egy friss kutatás megvizsgálta, hogy ténylegesen milyen előnyökkel rendelkezik a legeltetett marha fogyasztása az ipari állattenyésztéshez képest. Az eredmények nem

Egy útjelző tábla Namíbiában a kép jobb oldalán, amin egy piros háromszögben egy elefánt van, a háttérben bozótok, sivatag

Elefánttámadások miatt citálnak bíróság elé egy állatjóléti szervezetet

Tíz ember halt meg egy 2022-es áttelepítési program óta az afrikai Kasungu Nemzeti Parkban, elefánt és ember közötti konfliktus miatt.

Egy kéz szójatejet önt egy üvegkancsóból egy pohárba

A francia élelmiszer-biztonsági hivatal legújabb célpontja a szója

A francia élelmiszer-biztonsági, környezetvédelmi és munkavédelmi hivatal, az ANSES azt javasolja, hogy minden üzemi étkezdéből tiltsák ki a szójatermékeket. Ebbe

Japán cseresznyevirág fa közelről fotózva, esti fényben. A cseresznyevirágok látszanak és a fatörzs egy része, a kép bal oldalán lámpások sora, a háttérben még több cseresznyefa

Káprázatos látvány a cseresznyevirágzás – nem kell Japánig utazni érte

Japán déli részén még tart a cseresznyevirágzás, de a hétvégén akár Budapesten is belekóstolhatsz az ázsiai ország ikonikus ünnepi időszakába.

Egy teknős egy kartondarabon, amit egy férfi a nadrágjában akart a new jersey-i reptér biztonsági ellenőrzésén átcsempészni. Az állat mellett egy kék törölköző látható

Teknőst gyömöszölt a nadrágjába, elcsípték a reptér biztonsági ellenőrzésén

Egy teknős került elő egy férfi nadrágjából a New Jersey-i Newark Liberty nemzetközi repülőtéren. Az egyelőre nem derült ki, miért

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének