Tíz ember halt meg egy 2022-es áttelepítési program óta az afrikai Kasungu Nemzeti Parkban, elefánt és ember közötti konfliktus miatt. A helyi közösség tagjai pedig megelégelték a támadásokat: a halálesetek és a feldúlt ültetvények miatt kártérítést és kerítés felhúzását követelik – immár ügyvédi segítséggel – a Nemzetközi Állatjóléti Alaptól.
Jogi úton lép fel tíz malawi lakos a Nemzetközi Állatjóléti Alappal (IFAW) szemben, számos felesleges, emberek és állatok közötti konfliktus generálásával vádolva a civil szervezetet. Az IFAW 2022 júliusában 263 elefántot telepített át Malawi egyik legkisebb parkjából az afrikai ország másik felére, a közel 500 kilométerre található Kasungu Nemzeti Parkba.
„Egy évvel ezelőtt az IFAW befejezte többéves munkáját, hogy biztonságos otthont teremtsen az elefántok számára Malawi egyik legjelentősebb nemzeti parkjában” – idézte fel 2023 júliusában a Nemzetközi Állatjóléti Alap (IFAW) a 2022-ben véghez vitt vadvédelmi projektet. „Egy évvel később a Kasungu elefántpopulációja egészségesebb, a park turizmusa pedig növekszik. A rekordszámú elefánt ambiciózus áttelepítése hozzájárult ahhoz, hogy Kasungu újra a dél-afrikai védett területek egyik sztárlokációja legyen.”
Az áttelepítés célja az volt, hogy ezeknek az elefántoknak nagyobb tér álljon rendelkezésükre a kóborlásra. Ez nemcsak az ő túlélésükhöz, hanem a régió ökológiai egyensúlyához is elengedhetetlen. Ugyanakkor turisztikai előnyöket is előrevetítettek a biológiai, ökológiai haszon mellett. Ezek a várakozások pedig tulajdonképpen be is jöttek. Volt azonban olyan következmény is, amellyel nem számoltak.
Határon is átnyúlik a konfliktus
Már az áttelepítést követő napokban két embert megöltek az elefántok új élőhelyükön, egy harmadikat pedig 2022 szeptemberében. A helyi közösségek arra panaszkodtak, hogy egyre többször alakul ki konfliktus közöttük és ezek között a hatalmas emlősök között, leginkább azért, mert gyakran fosztogatják a termést.
A helyi közösségek szerint 2022 júliusa és 2024 novembere között több mint ötven gyermek vált árvává az áttelepített elefántok miatt. Azóta tíz ember halt bele elefánttámadásba, közöttük a 31 éves John Kayedzeka, akit 2022 szeptemberében egy mezőn végzett munka közben taposott el egy csorda. A 31 éves Masiye Phiri pedig egy évvel később halt meg, mikor egy bikaelefánt rátámadt, miközben a kétéves gyerekével a kertben volt – írja a The Guardian.
Mivel a Kasungu Nemzeti Park a határon is átnyúlik, nem kizárólag Malawiban okoztak gondot az elefántok, hanem a szomszédos Zambiában is. Egy zambiai gazda például arról számolt be, hogy miközben a birtokán sétált, két elefánttal és egy elefántborjúval találkozott, melyek rátámadtak. „Nem tudtam időben elfutni. Megtapostak, majd ágakat törtek le, és betakartak” – mondta. Négy hónapig feküdt ezt követően kórházban, és maradandó sérülései máig akadályozzák többek között a földművelésben is.
Hasonló probléma Kenyában is felmerült, ahol az elmúlt években megugrott az avokádó termesztése. A gazdák itt is mindenáron védeni szeretnék az ültetvényeiket, akár az elefántok meggyilkolásával is. Az állatokat azonban ősi vándorlási útvonalaiktól vágták el az újonnan felhúzott kerítésekkel, és sokszor folyosókat sem hagynak nekik az áthaladásra.
Kerítést és kártérítést követelnek a pereskedők
Malawiban a nagyszabású költöztetés után egy közösségi vezető azzal vádolta a vadvédelmi projektben szerepet vállaló civil szervezeteket, hogy jobban törődnek az állatokkal, mint az emberekkel. Rámutatott, hogy a parkot az eredeti tervekkel ellentétben végül nem vették körül elektromos kerítéssel, az nem készült el időre. Az elefántokat azonban olyan területről telepítették át, ahol volt kerítés.
A felperesek tehát alapvetően két dolgot szeretnének jogi eszközökkel kicsikarni az IFAW-ból: kerítést és kártérítést. „Az elefántok tulajdonosainak kártalanítaniuk kell minket, és el kell keríteniük a parkot. Ha pedig ez nem történik meg, akkor más módot kell találniuk arra, hogy megvédjenek minket és a termésünket” – magyarázták.
Ha ez jövőre is így lesz, hogy fogunk élni? Nem lehet minket eltávolítani erről a helyről. Ezek a mi ősiföldjeink, amelyeket megörököltünk. Ha elköltöznénk, nagyon hosszú időbe telne, mire letelepednénk és újrakezdenénk. Nem tehetünk semmit, hiszen ismerjük a törvényt: nem támadhatunk az elefántokra. Szeretnénk, ha biztosított lenne a védelmünk. Békeszerető emberek vagyunk, nem akarunk háborút köztünk és az elefántok között.
Az IFAW „azon dolgozik, hogy támogassa a kormányt és a közösségeket fenntartható megoldások kidolgozásában az ember és a vadon élő állatok közötti konfliktus visszaszorítására és az együttélés előmozdítására” – közölte a szervezet egyik szóvivője. Hozzátette, a felelősség alapvetően Malawi kormányát terheli, az országvezetésnek kellene biztosítania a nemzeti parkok környékén élők védelmét. Az IFAW pusztán technikai és pénzügyi támogatást nyújtott – az általános nemzetközi gyakorlatot követve – az elefántok áttelepítésében.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.