Nem tekinthető a vásárló megtévesztésének, ha húsos elnevezés kerül egy növényi alapú helyettesítő termék csomagolására – mondta ki az Európai Bíróság. Ezzel a döntéssel pedig az Európai Unió számos tagállamában válnak jogilag támadhatóvá az ilyen téren tervezett szigorítások.
A vásárlók megtévesztése, ha egy növényi alternatívát hagyományos eredetijére hajazó névvel árulnak, csőbe húzzák a vevőt a gabonakolbász és a tofubacon kifejezésekkel. Azokban az országokban, ahol elszabadult már a címkeháború, rendszerint ezzel az érvvel támadják a növényi helyettesítők gyártóit.
Ezt elégelték meg érdekvédelmi csoportok, köztük az Európai Vegetáriánus Unió (European Vegetarian Union, EVU) és a Franciaországi Vegetáriánus Szövetség (Association Végétarienne de France, AVF). Közösen támadták meg azt a 2021-es franciaországi rendeletet, amellyel megtiltották volna, hogy húsos elnevezés kerülhessen egy növényi alternatívára. A francia indítványt végül nem léptették érvénybe, időközben azonban már az Európai Bíróság elé került. Az érdekvédelmi csoportok arra hivatkozva támadták a rendeletet, hogy az nem egyeztethető össze az uniós jogrendszerrel.
Nem tiltható el a gyártó az „állati” címkék használatától
Az Európai Bíróság most ítéletet hozott az ügyben. Kimondta, hogy a tagállamok nem akadályozhatják meg a gyártókat abban, hogy a hagyományos ételekre emlékeztető névvel dobják piacra növényi eredetű termékeiket – írta meg a Euronews. A bíróság hozzátette, amennyiben valóban félrevezető reklámról van szó, a tagállami hatóságoknak fel kell lépni a fogyasztók védelmében. A húsos elnevezés azonban önmagában nem tekinthető a vásárló megtévesztésének.
Az élelmiszerek világos címkézésével elősegíthető a növényi alapú alternatívák népszerűsítése. Ezzel dolgozhatunk a környezetvédelmi célok elérésén, valamint fokozhatjuk az uniós versenyképességet és az innovációt
– mondta Rafael Pinto, az EVU vegetáriánus szervezet uniós szakpolitikai vezetője az ítéletre reagálva.
Az igazsághoz mindeközben hozzátartozik az is, hogy a környezetvédelmi célok elérésének és a növényi innovációk térnyerésének egy uniós kerékkötője is van. Mégpedig az, hogy az EU 2013-ban a mezőgazdasági támogatások 80 százalékát az állattenyésztésbe öntötte, és a helyzet azóta nem sokat változott. 2022-ben az uniós agrárszubvenciók mintegy fele továbbra is az állati eredetű élelmiszerek előállítását könnyítette meg.
A belga kormányt végül nem zavarja a húsos elnevezés
A növényi alapú húshelyettesítők címkézését érintő vita Franciaországon kívül fellángolt már
- Lengyelországban,
- Svájcban,
- Olaszországban
- és Belgiumban is.
Utóbbi országban a 2020 óta húzódó vita végére az év elején tett pontot a kormány. Pierre-Yves Dermagne gazdasági miniszter jelentette be, hogy a kabinet nem dolgoz ki a vegetáriánus és vegán termékek elnevezésére és címkézésére vonatkozó irányelveket. Pedig a gazdák külön munkacsoportot hoztak létre – a Boerenbond belga gazdaszövetség, valamint a henteseket és vendéglátósokat tömörítő nemzeti szövetség együttműködésének gyümölcseként – annak érdekében, hogy megtörténjen a szigorítás.