Tisztábban láthat távolabbra az, aki karotinoidokban gazdag növényekkel dúsítja étrendjét: például zöld levelesekkel, kukoricával, vagy éppen paprikával, borsóval. Ezeknek a segítségével ugyanis növekedhet a szem kékfény-szűrő képessége.
Több kutatás is igazolta már, hogy a jól összeállított növényi alapú étrend sokféle betegségre gyógyírt jelenthet, vagy éppen a megelőzésben segíthet:
- csökkentheti a csontritkulás kialakulásának kockázatát és
- a koleszterinszintre is kedvező hatást gyakorol,
- segíthet távol tartani a demenciát,
- egy mozgásszervi betegség, a fibromialgia (FMS) tüneteit enyhítheti, és
- a depresszió leküzdésében is hatásos lehet.
Egy új tanulmány arra mutatott rá, hogy minél több színes gyümölcsöt és zöldséget épít be valaki az étrendjébe, annál jobb lehet a látása.
Célkeresztben a sportolói látás
A Georgia Egyetem kutatói elsősorban a sportolókra koncentráltak a vizsgálatok során. Ezt azzal indokolták, hogy a látás mindenki számára alapszükséglet, de az élsportolóknak kiemelten fontos, ráadásul szinte bármely sportágban, hogy bizonyos távolság felett is minél jobban, minél élesebben lássák a célt.
Korábban akadtak már tanulmányok, amelyek írói kimondták, hogy a makulapigmentek összetevőiben gazdag étrend – sötét leveles zöldek, sárga és narancssárga zöldségek fogyasztása – pozitív hatást gyakorol a szem és az agy egészségére.
A makulapigmentek három karotinoid felhalmozódásával jönnek létre a retinán, ezek a következők:
- lutein,
- zeaxantin és
- mezo-zeaxantin.
Jelentőségük nem elhanyagolható, hiszen egyrészt fényszűrő szerepet töltenek be, másrészt semlegesítik a retinában lévő szabad gyököket, amivel csökkenthetik a sárgafolt-degeneráció veszélyét.
A luteinnel és zeaxantinnal kapcsolatos kutatások többsége eddig csak funkcionális szempontból vizsgálta az egészségügyi előnyeiket, magasabb koncentrációban azonban ezek a növényi pigmentek többféle aspektusból is javítják a látást és a kognitív képességeket. Tanulmányunkban a távollátás és a látótávolság javítását, fejlesztését taglaljuk
– mondta Jack Harth, a tanulmány vezető szerzője.
A tárgyak annál elmosódottabbak, minél távolabbról szemléljük őket, ez köztudott. Azt azonban kevesen tudják, hogy ez a kék fény hatására vezethető vissza. „Egy középpályás szemszögéből nézve, ha egy labdát a levegőben találnak el, azt a fényes kék égbolt, vagy egy felhős napon a szürke égbolt hátterében látja. Mindkét esetben a légköri interferencia akadályozza a fény útját, a célpont így kevésbé láthatóvá válik” – magyarázta Harth.
Természetes dopping a szemnek
Sok sportoló már most is igyekszik kiszűrni a kék fény hatásait, speciálisan erre a célra előállított ellenzőkkel, szemüvegekkel. A kutatók szerint azonban több luteinben és zeaxantinban gazdag növény fogyasztásával maga a szem is ellenállóbb lehet a kék fénnyel szemben, jobban ki tudja szűrni azt.
Luteinben gazdag növények például a leveles zöldségek, a spenót, a kelkáposzta, a petrezselyem, a fehérrépa, a brokkoli, a cukkini, a kukorica és a borsó. Zeaxantin pedig a paprikával, a kukoricával, a sáfránnyal és a gojival vihető be természetes módon.
A kutatók szerint a szem kékfény-szűrő képessége és a távollátás egyértelműen javult a vizsgálat során a tesztalanyoknál, és ezt laboratóriumi körülmények között is ki lehetett mutatni.
A tanulmány vezető szerzője kiemelte, egyénenként változó lehet, kinek milyen mértékben tudja hasznosítani a szervezet a bevitt karotinoidokat. Hozzátette viszont azt is, csak egészségügyi előnye származhat abból bárkinek, ha színesíti az étrendjét.
(VegNews)