Belgium feladta a címkeháborút, maradhatnak a húsos nevű vegán ételek

A belga kormány úgy döntött, nem tesz eleget a gazdák kérésének, a helyi címkeháború vége a növényi helyettesítők gyártóinak kedvez. Számos más országban azonban egyáltalán nem ez a helyzet.

Bedobta a törölközőt a belga kormány – már ami a címkeháborút illeti. Úgy döntött ugyanis a kabinet, hogy szemet hunynak azon dilemma felett, hogy növényi alapú termékeket húsos elnevezésekkel dobnak a piacra bizonyos gyártók – írja a Vegconomist. Ennek megfelelően nem kell új elnevezést kreálni a Belgiumban árult vegán burgernek, ahogy a vegán steak is maradhat ezen a néven a boltok polcain.

Pierre-Yves Dermagne gazdasági miniszter jelentette be, hogy a kormány nem dolgoz ki a vegetáriánus és vegán termékek elnevezésére és címkézésére vonatkozó irányelveket. Ezzel pedig egy 2020 óta húzódó vita végére került pont.

Összezavarják a vásárlókat?

A konfliktus kiindulópontja az volt, amikor a Boerenbond belga gazdaszövetség, valamint a henteseket és vendéglátósokat tömörítő nemzeti szövetség közös munkacsoportot hozott létre. A céljuk az volt, hogy irányelveket dolgozzanak ki a növényi alapú termékek címkézésének és promóciójának szabályozására. A címkeháború következő lépéseként pedig azt szerették volna elérni, hogy elképzeléseiket a kormánnyal is elfogadtassák.

Ehhez azonban már a növényi helyettesítőket gyártó cégeknek is volt egy-két szava. Rámutattak, hogy a termékeikkel kapcsolatban felvetett aggodalmak meglehetősen túlzóak. Hangsúlyozták, nem származhat abból komoly fogyasztói kár, ha valakit összezavarnak az elnevezések. Legrosszabb esetben is pusztán annyi történik, hogy vegán csirkehelyettesítő kerül a kosárba igazi csirkehús helyett.

Barbara Creemers zöldpárti képviselő a közelmúltban arról beszélt, a globális felmelegedés kezelésének egyik kézenfekvő megoldását gáncsolnák ki a javasolt irányelvek. Az elnevezésekkel és a címkézéssel kapcsolatos korlátozások ugyanis visszavethetnék az állatipari termékektől jóval zöldebb vegán alternatívák terjedését.

Több szervezet, köztük

  • a Good Food Institute Europe,
  • az Európai Vegetáriánus Szervezet (European Vegetarian Union, EVU),
  • illetve a ProVeg International is

felszólította a belga kormányt, hogy vessék el a javaslatot. Hangsúlyozták, hogy a felsorakoztatott irányelvek valójában nem a fogyasztói érdekeket szolgálják, ráadásul az uniós piac egységére nézve is veszélyt jelentenek.

A címkeháború több országban is zajlik

Természetesen nem Belgium az egyetlen ország, ahol az állatipar képviselői attól féltik a vásárlókat, hogy esetleg összezavarodnak. A címkeháború elindult például Lengyelországban, Franciaországban, Svájcban és Olaszországban is.

Jasmijn de Boo, a ProVeg International vezérigazgatója szerint viszont a növényi alapú termékekre vonatkozó nemzeti korlátozások ellentmondanak az Európai Unió fenntarthatósági törekvéseinek és célkitűzéseinek.

Nevetséges lenne az Európai Unión belül cenzúrázni a növényi alapú termékeket, közben pedig arra buzdítani a fogyasztókat, hogy térjenek át a növényi alapú étrendre. Képzeljük csak el, mi lenne, ha a történelem ezen szakaszában cenzúráznánk az elektromos autókat vagy az újrahasznosított papírt

– mutatott rá az ellentmondásra egy korábbi nyilatkozatában.

Ez a cikk is érdekelhet:

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Ha imádtad a hagyományos madártejet, de már növényi étrendet követsz,

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének