Csernik-Varga Adrienn

Főszerkesztő
723 publikált cikk
Őz áll az út szélén, miközben autó halad el

Fokozott veszély leselkedik most az autósokra – sokba kerülhet az elővigyázatlanság

Július közepétől augusztus elejéig tart az őzek párzási időszaka, amikor az állatok gyakran a megszokottól eltérően, kiszámíthatatlanul mozognak – ez

Tavi béka vízi liliom levelén

Békák a városban: a zuglóiak megelégelték a kuruttyolást, kerítéssel védekeznének

Zuglóban már túl sok lett a kuruttyolás – néhány lakó szerint legalábbis. A természetfilmes Szendőfi Balázs posztolt arról, hogy az

Kisfiú fekete-fehér csíkos pólóban ül az asztalnál, előtte tányér, egyik kezében kanál, másikban villa

A húsra helyezné a hangsúlyt a gyerekek étrendjében a magyar egészséginfluenszer

A gyerekek étrendjében a hús és állati eredetű ételek fontosabbak a zöldségeknél és a gyümölcsöknél – írta ki Tóth Lénárd

Kerekes Bence hegymászó két képből álló kollázson, mindkettőn mászás közben

Őrült kihívásba vágott a magyar hegymászó – fontos ügy lebeg a szeme előtt

Különleges futásra vállalkozott Kerekes Bence magyar hegymászó: a Földközi-tenger partjától indulva 290 kilométert tesz meg, célja az Alpok legmagasabb pontja,

Boltban egy vásárló kezében egy-egy csomag virsli, a háttérben feldolgozott húsok a polcon

Egy kis virsli belefér néha? Kutatók szerint már minimális mennyiségben is kockázatos

Már napi egy kis adag feldolgozott hús, például egyetlen virsli is növelheti a rák, a szívbetegség és a 2-es típusú

Szőke nő piros ruhában, hátán barna táskával, fején fehér kalappal néz egy térképet

Vegán utazás egyszerűen: így készülj fel előre

Vegánként utazni nem lehetetlen, de tudatos tervezést igényel. Ha épp most készülsz a nyaralásra, érdemes szem előtt tartani bizonyos szempontokat,

Törpemalac fekszik becsukott szemekkel egy ember ölében

Nébih: szankciók sem kizártak a budapesti malacos kávézó ügyében

Lakossági bejelentés nyomán helyszíni vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a budapesti Minipig Cafeval szemben. Azt ellenőrzik, hogy a

A spanyolországi Pamplona városában a San Fermín fesztiválon bikák futnak a macskaköves utcán, előttük, körülöttük rohanó férfiak

Idén is a vesztükbe rohannak a pamplonai bikák

Pamplonában idén is megrendezték a San Fermín fesztivált, bár az állatvédők ismét látványos performanszokkal tiltakoztak a bikafuttatás és a viadalok

Egy szőke hajú nő áll a húspult előtt a szupermarketben, kezében egy csomag hús

Svájcban már nem titok, ha állati szenvedés árán készült az étel

Új szabály lépett életbe Svájcban júliusban: az élelmiszerek csomagolásán már kötelező feltüntetni, ha a termék állati szenvedés árán készült. A

Három képből álló kollázs. A két szélső fotón ölben fekszenek kismalacok, a középsőn pedig egy fekete-fehér malac néz a kamerába, miközben a fejét simogatják.

Állatvédelmi össztűz zúdult egy budapesti malacos kávézóra, a Nébih is vizsgálódhat

Törpemalacokkal kávéznál? Egy új budapesti malacos kávézó erre kínál lehetőséget, állatvédők szerint azonban ez veszélyes divat, állatkínzásnak minősíthető. A júniusban

Két fotóból álló kollázs. A bal oldalin a csöngei szaporítótelep mocskos körülményei között két kutya. A jobb oldalin Brigitta Müllner szaporító a bíróság előtt, hátulról fotózva.

Döntött a magyar bíróság a hírhedt osztrák szaporító ügyében

Brigitta Müllnert, az Ausztriában többszörösen elítélt és Magyarországon tevékenykedő osztrák szaporítót két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a magyar bíróság. Az

Kollázs. A bal oldali képen a Liver King néven híressé vált Brian Johnson félmeztelenül áll, nyers húst tart magasba. A jobb oldalin füstfelhőben, háttérben autóval áll, és üvölt.

Lelepleződött, mégis visszatérne a ragadozó étrend nagy guruja

Nyers májat és más állati belsőségeket evett kamerák előtt, rendíthetetlenül hirdette, hogy az ősi étrend és az önfegyelem építi a

Kollázs. A bal oldali képen ByeAlex és a barátnője, Jamina együtt látható, a jobb oldalin pedig Jamina a Budapest Parkban.

Elsírta magát a csirkehús felett ByeAlex barátnője

Főzéshez készülődött ByeAlex barátnője, Rákóczi Benjamina, mikor meglátta, hogy a csirkehús csomagolásán a madár leölésének dátuma is szerepel. Ez olyan

Hamburgert tartó kéz üzlet kirakata előtt.

Megszólalt a búcsúzó budapesti vegán burgerező alapítója – vannak terveik

Pénzügyi okok miatt kell bezárni a budapesti EPOCH Vegan Burgert az alapítója, Istvánffi Péter szerint. „Elengedjük azt, amit el kell

Három desszert kék tányérpn, kék háttérrel

Új vegán cukrászda nyílt Budapest vonzáskörzetében

A DesszertÁlom Százhalombatta első vegán cukrászdája, ahol klasszikus desszertek növényi változatai és egyedi kreációk is helyet kaptak. Alapítója, Likavcsán Ferenc

Hattyú úszik a fiókáival a Balatonban. A háttérben nádas és stég, vitorlásokkal.

Nem pusztán felesleges, egyenesen pusztító szokás a vízimadarak etetése

A vízimadarak etetése népszerű nyári program, ám ez valójában egy öngerjesztő és összetett problémaspirál. A túlságosan egyoldalú étrend megbetegítheti és

Egy tál gabonapehelyre ön tejet egy fehér pólót viselő nő

Egészségügyi gondokat okozhat a tej – a rossz beidegződéseken kell változtatni

A tejfogyasztás egészségügyi problémákat – gyulladásokat, bőr- és emésztési gondokat – okozhat a Prove-nak nyilatkozó orvos, Lengyel Boglárka szerint. A

Beda Szabolcs ultrafutó zöld pólóban, fekete nadrágban, rajtszámmal a bal combján fut

Halmozta az első helyeket a tihanyi ultraversenyen egy vegán futó

Több szakaszgyőzelmet is bezsebelt Beda Szabolcs az idei tihanyi Mooore 1 Way Ticket Run Backyard ultraversenyen. A vegán futó az

Két bárány áll egymás mellett, egyik oldalra néz, a másik a kamerába

Újabb fertőzésveszély miatt rendelt el szigorításokat az országos főállatorvos

Juhhimlő miatt számolták fel Romániában két gazdaság állatállományát. A vírus romániai megjelenése miatt Magyarországon is szigorításokat vezettek be. Az élő

Kiirtott erdő nyomán maradt puszta föld és fahasábok, háttérben a megmaradt zöld környezettel.

Gólpasszt adott az Alkotmánybíróság, de kihagyhatja a helyzetet a kormány

A klímatörvény hiányosságait az Alkotmánybíróság döntése értelmében pótolni kellene. Sulyok Katalin környezetjogász szerint azonban valójában jogi úton nem kényszeríthető erre

Két kutyával koldul valaki, akinek csak a keze látszik, amint megigazítja az adományoknak kitett kalapot.

Szigorítás: élő állat nem lehet nyeremény, koldulni sem lehet vele

Egyhangúlag döntött az állatvédelmi jogszabályok szigorítása mellett a magyar parlament. Jön az állatvédelmi képzés és a hatékonyabb hatósági fellépés –

Kollázs: Peppa malac figurák bal oldalt, jobb oldalt pedig Puskás-Dallos Peti zenész, vegán aktivista.

Puskás-Dallos Peti: „Lehet Peppa malacot szeretni, de akkor az igazit is kell”

A gyereknevelés vegán aspektusairól is beszélt Puskás-Dallos Peti Steiner Kristóf legújabb podcastsorozatában. De a zenész arról is mesélt, miként minimalizálhatók

Újabb magyar vármegyében láttak medvét, ezekre figyelj, ha arra túrázol!

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az Aggteleki Nemzet Park déli részén láttak medvét a hétvégén. Az állat a nemzeti park egyik kommentelőjétől a

Gyümölcsökkel és desszertekkel megrakott asztal körül állnak többen.

Így emelheted egészen új szintre az egészséges nassolást

Bővítette a desszertkrémkínálatát, és egy teljesen új terméktípust is piacra dobott a Naked Noble. A mindenmentes nassolnivalókra fókuszáló magyar cég

Retriver keverék kutya két képen. Az egyiken pórázra rakva fekszik, a másikon pedig ül, és a kamerába néz.

Komp legénysége gyűjtött be egy kóborlástól és úszástól kimerült kutyát

Egy kompnak köszönhetően menekült meg egy szökött kutya, akin a legénység szerint az látszott, hogy nem bír már sokáig úszni.

Növényi alapú fehérjeforrások tálakban, középen pedig felirat: Plant based protein.

Leszerelheted a magas vérnyomást növényi fehérjével – de nem akárhogy

A növényi eredetű fehérjék fogyasztásával csökkenthető a magas vérnyomás kockázata egy új kutatás szerint. Nem mindegy azonban, milyen formában: az

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének