Pénzügyi okok miatt kell bezárni a budapesti EPOCH Vegan Burgert az alapítója, Istvánffi Péter szerint. „Elengedjük azt, amit el kell engedni” – fogalmazott. Hozzátette azonban, hogy nem végleg és nem teljesen dobják be a törölközőt. Nagymarosi üzemük működik tovább, és terveik szerint a burgereikkel is találkozhatnak még az EPOCH-rajongók.
Egy korszak lezárul – tudatta a napokban követőivel az EPOCH Vegan Burger a közösségi oldalain. Az Istvánffi Veggie Burger néven 2013-ban Budán indult vegán burgerező később Pestre költözött, a Kálvin tér közelébe. 2021 júniusában pedig nevet váltottak, mivel a tulajdonosok szerettek volna nemzetközi piacra lépni, és franchise hálózatot létrehozni.
Terveiket azonban felül kellett írniuk: július 13-án végleg bezárják az éttermet. A kommentek alapján a bejelentés meglepte az EPOCH követőit, sokan azt írták, Budapest legjobb vegán burgerezője szűnik most meg.
Korábban az étterem nem részletezte, mi miatt döntöttek a bezárás mellett, a hvg.hu azonban megjegyezte, anyagi okok állhatnak a lépés mögött. A cég bevételei 2021 óta csak egyre lassuló ütemben növekedtek, de nyereségük folyamatosan olvadt:
- míg 2021-ben 17,3 millió forint bevételre 5,5 millió forint profit jutott,
- a tavalyi 20,6 milliós bevétel mellett már szinte nulla – alig 9 ezer forint – profitról számoltak be.
Találkozhatunk még az EPOCH ízeivel
Az EPOCH alapítója és tulajdonosa, Istvánffi Péter most megerősítette, pénzügyi problémákkal küzdöttek már egy ideje.
Sajnos az üzemeltető partnerünk – aki tényleg nagyon sokáig kitartott – úgy döntött, nem tudja tovább folytatni. Az elmúlt 4-5 évben nagyon megváltoztak a vásárlási szokások, köszönhetően a covidnak és a magas inflációnak. Mindenki próbál visszafogni, nem annyit költeni, mint azelőtt. Tudom, és megértem, hogy bizonyos dolgok fontosabbak, mint egy jó kis hambi
– írta az EPOCH Facebook-oldalán.
Elárulta, megkapták a lehetőséget az üzleti partnertől arra, hogy visszavegyék az éttermet, ezért össze is ült az Istvánffi család megvitatni, mi legyen a következő lépés. Arra jutottak azonban, hogy – ha fájó szívvel is, de –
elengedjük azt, amit el kell engedni.
Az alapító ugyanakkor azt is leszögezte, nem égetnek fel mindent maguk mögött, a nagymarosi üzemük tovább működik, és a környék bioboltjaiba szállítják továbbra is a gluténmentes tortillát, vadkovászos kenyeret, és hamarosan talán a húspótlók is elérhetőek lesznek.
„Rengeteg ötlet kavarog a fejünkben. Ha az égiek is úgy akarják, még a burgerekkel is találkozhattok újra. Csak egy kis türelmet kérünk. Egy kis lecsendesülés után újra fejest ugrunk a mély vízbe” – ígérte Istvánffi Péter.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.