A növényi fehérje mellett voksolt az Európai Parlament

Az Európai Parlament megszavazott egy új stratégiát, mely a növényi fehérje uniós térnyerését szorgalmazza. A döntést fenntarthatósági és élelmiszer-biztonsági érvekkel indokolták a képviselők.

Megszavazta az Európai Parlament (EP) azt a stratégiát, amelynek célja, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a növényi fehérje termelésére és fogyasztására az Európai Unióban. Ez arra a jelentésre épül, amelyet szeptemberben fogadott el az EP.

Ez a bizonyos jelentés tulajdonképp az Európai Bizottság (EB) tavalyi élelmezésbiztonsági közleményére válaszul készült, és bár nem kötelező érvényű, mégis képes befolyásolni a Bizottságot.

Az európai fehérjestratégia alapján

  • élelmiszer-biztonsági és
  • fenntarthatósági

okokból is fontos, hogy az állati fehérje szerepe egyre kisebb legyen az európai élelmezési rendszeren belül.

Az EP-képviselők 305 igen szavazattal, 109 ellenében, 69 tartózkodás mellett szavaztak a stratégia mellett.

A stratégia mellett kardoskodók külön növényi fehérjékre vonatkozó alapokat hoznának létre, valamint a termesztett fehérjefajták diverzifikálását célzó programokat szorgalmaznak. Ezek mellett pedig több növényi fehérjével kapcsolatos kutatás-fejlesztés támogatását javasolják.

Egyre több döntéshozó voksol a növényi fehérje mellett

A fejlemények hátterében részben az ukrajnai konfliktus húzódik, valamint annak az élelmiszer-ellátási láncokra gyakorolt hatása. Ez rávilágított arra a problémára, hogy az élelmiszer-biztonság terén még jócskán van mit javítani az Európai Unióban.

Emellett egyre inkább tudatosul az uniós döntéshozókban az is, hogy az importált szója  – amelyet elsősorban állati takarmányozásra használnak – milyen összefüggésbe hozható az amazonasi esőerdő irtásával.

A növényi fehérje termelésének és fogyasztásának növelése fontos és szükséges lépés a fenntartható jövő felé. Csökkentenünk kell az importtól való függésünket, és innovatív fehérjeforrások bevetésére van szükség mind élelmezésbiztonsági, mind környezetvédelmi szempontból. Felkérjük a Bizottságot, hogy ragadja meg ezt a lehetőséget, és a jövő év elején, a végleges jelentés közzététele után nyújtson be egy ambiciózusabb tervet a növényi alapú és alternatív fehérjék jövőjének támogatása érdekében

– nyilatkozta Lucia Hortelano, a ProVeg élelmiszer-tudatossággal foglalkozó cég uniós szakpolitikai vezetője.

Néhány uniós ország egyébként már saját maga is megkezdte az élelmezési rendszerének megreformálását, eltolását növényi irányba. Hollandiában is született már egy cselekvési terv. Ez azzal a céllal jött létre, hogy hat év alatt gazdasági szempontból vonzóbbá tegyék a helyi gazdák számára a hüvelyes növények termesztését, a fogyasztás pedig megkétszereződjön. De Dánia is közzétett a közelmúltban egy kormányzati tervet a növényi alapú élelmezési rendszer kialakítására.

(Vegconomist)

Ez a cikk is érdekelhet:

Idős nő gyakorol chi kung harcművészetet egy parkban. Szeme becsukva, karjait a feje fölé nyújtja

Meglepő mozgásformát javasolnak a szakértők az egészséges öregedésért

Hatvan év felett nem a futás vagy a séta a

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének