Kölyök fekete medve kapaszkodik fel a fára.

Medvejelmezbe bújva növelik egy árva bocs visszavadítási esélyeit

Egy kaliforniai vadvédelmi központba került egy medvebocs, miután napokig éhezett az erdőben. Gondozói szinte szó szerint kibújnak még a saját bőrükből is azért, hogy az állat egyszer szabad lehessen, mégpedig az ember-állat konfliktusok esélyének minimalizálásával.

Két hónapos fekete medve került a San Diego Humane Society állatvédelmi szervezet gondozásába a közelmúltban. A medvebocs napokig éhezhetett a kaliforniai Los Padres erdőben, mire túrázók rátaláltak. Értesítették a hatóságokat, a kaliforniai hal- és vadvédelmi hivatal (CDFW) vadvédelmi tisztviselői pedig először azt a célt tűzték ki, hogy a kölyköt újra az anyja gondjaira bízzák. Miután azonban az állat nem került elő, módosítani kellett a terveket – írja a The Guardian.

Két nap elteltével ezért a San Diego Humane Society egyik kaliforniai központjába, a Ramona Wildlife Centerbe szállították a bocsot. Érkezésekor a testsúlya még a fél kilogrammot sem érte el, és kissé legyengült, miután vélhetően több napig nem jutott ételhez és italhoz – mondta Autumn Welch, a központ vadon élő állatokkal foglalkozó vezetője. Hozzátette, ma már jól érzi magát az állat, és az ott eltöltött egy hónap alatt a testsúlyát is megnégyszerezte.

A vadvédelmi központ munkatársai különleges módszerrel gondoskodnak arról, hogy a medvebocs később visszakerülhessen a vadonba. Medvejelmezben mennek csak be az állathoz, hogy ne szokja meg az emberi jelenlétet. A terv az, hogy idővel egy másik elárvult boccsal engedik össze ezt az egyedet, ezzel elősegítve a fejlődését.

Welch becslései szerint a közelmúltban gondozásukba került medvebocs jövő tavasz végén vagy kora nyáron kerülhet majd vissza a természetbe.

Merlin, a vadmacska is a medvebocshoz hasonlóan nevelkedett

Speciális bánásmódban részesült a Budakeszi Vadasparkban Merlin, a vadmacska és a testvérei is 2024 júniusa óta. Ahogy a kaliforniai medvebocs, úgy az ő esetükben is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy gondozásuk közben minimalizálják az emberi kontaktust. Tudták, hogy ez a záloga annak, hogy később visszatérhessenek a vadonba.

Merlint éppen a közelmúltban engedték vissza a szabadba, és még közel egy éven keresztül figyelemmel követik a mozgását a ráerősített nyomkövetős nyakörv segítségével.

Merlin egyik testvérét, Szerénkét pedig még tavaly novemberben engedte el a vadaspark. Esetében a durva elengedés módszerét alkalmazták, tehát nyakörv nélkül, szállítóládából eresztették szabadon. A szakemberek szerint a helyszínen szaporodó vadmacskaállomány él, ezért minden körülmény adott volt arra, hogy Szerénke boldoguljon a szabadban.

Ez a cikk is érdekelhet:

Női kéz csomót köt a kukazsák tetejére

Fogadjunk, hogy ez nálad is mindig a kukában landol – pedig a beleid imádnák

Egy gyakran kidobott növényi rész állíthatja helyre a bélflórádat, derül

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének