Ismét sikert könyvelhetett el a Budakeszi Vadaspark, újabb vadmacska került vissza a természetbe a munkájuknak köszönhetően. A Merlin nevű állat mozgását a ráerősített nyomkövetős nyakörv segítségével figyelemmel követik még közel egy éven keresztül.
Újabb vadmacska kerülhetett vissza a természetbe a Vadmacska Fajmegőrző Programnak köszönhetően. Merlin 2024 júniusában került elárvult kölyökként a Budakeszi Vadasparkba. Két testvérével – Szerénkével és Lukréciával – együtt turisták találták őket Baranya vármegyében – olvasható a Duna-Ipoly Nemzeti Park Facebook-posztjában.
A megtalálóknak elég gyorsan feltűnt, hogy a kölykök szokatlanul viselkednek, a legkevésbé sem úgy, ahogy a házi macskák szoktak. „Kifejezetten vad jegyeket mutattak: karmoltak, haraptak, kerülték az ember társaságát.” Feltételezésüket nem sokkal később aztán igazolta a genetikai vizsgálat, amely azt is megerősítette, hogy a befogott vadmacskák testvérek. A Duna-Dráva Nemzeti Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósága úgy határozott, hogy a három állatot a Budakeszi Vadaspark gondjaira bízzák.
A Vadmacska Fajmegőrző Program 2021 márciusában indult,
- a Budakeszi Vadaspark,
- a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
- és a Pilisi Parkerdő
együttműködésének gyümölcseként. A program célja, hogy elősegítsék a „tisztavérű” vadmacskák fennmaradását Budapest környékén.
Több vadmacska is visszakerült már a természetbe a Budakeszi Vadasparknak köszönhetően
Nem véletlen tehát, hogy Merlin és a testvérei a Budakeszi Vadasparkban kötöttek ki. Szaffi, a nőstény vadmacska például 2023 májusában került a létesítménybe, öthetesen. Speciális nevelésben részesült, igyekeztek minimalizálni gondozása közben az emberi kontaktust, hogy később alkalmas lehessen a vadonba való visszatérésre. Erre pedig több mint egy évvel később kerülhetett sor, 2024 nyarán.
Még tavaly novemberben szabadon engedte a vadaspark Merlin egyik testvérét, Szerénkét is. Esetében a durva elengedés módszerét alkalmazták, tehát nyakörv nélkül, szállítóládából eresztették szabadon. A szakemberek szerint a helyszínen szaporodó vadmacskaállomány él, ezért minden körülmény adott volt arra, hogy Szerénke boldoguljon a szabadban.
Merlin és Lukrécia esetében ellenben a puha elengedés módszerét látták indokoltnak. Ezt olyan esetekben alkalmazzák, amikor az állatnak időre van szüksége, hogy akklimatizálódjon, ha kézzel nevelt állatról van szó vagy más helyszínen történik az elengedés, mint ahol befogták az egyedet.
Ehhez egy külön kifutót kell építeni az elengedés helyszínén vagy annak közelében. A kifutó berendezésének alkalmazkodnia kell az állat igényeihez, és amennyire csak lehetséges, hasonlítson a természetes élőhelyéhez, és a helyszínhez, ahol el lesz engedve. Azonban minimálisan az előző kifutójához is hasonlítania kell, sőt berendezési tárgyakat is lehet áthozni onnan, hogy az ismerős környezet és szagok kicsit megkönnyítsék az akklimatizálódást. Mikor készen áll az elengedésre, kinyitjuk a kifutó ajtaját, és az állat szabad akaratára bízzuk, hogy mikor érzi magát elég magabiztosnak, hogy elhagyja eddigi lakhelyét. Az ajtót nyitva hagyjuk, így egy ideig bármikor visszatérhet a kifutóba, ha úgy érzi szükségét
– magyarázta a Budakeszi Vadaspark.
Lukrécia visszaszoktatását a természetbe szintén tavaszra tervezték, ám arról egyelőre nem adott hírt sem a Duna-Ipoly Nemzeti Park, sem a Budakeszi Vadaspark. Merlin ellenben már egy nyomkövetős nyakörvvel a nyakában járja az erdőt, és térképezi fel új lakhelyét. A vadmacska mozgását az eszköz segítségével még közel egy éven keresztül figyelemmel követhetik.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.