Különös módszerrel rabolt el két elkövető kölyökkutyákat egy denveri állatkereskedésből. Az eseményeket az üzlet biztonsági kamerája rögzítette is. A két elrabolt buldog közül az egyik még mindig nem került elő.
A Denver államban található Perfect Pets nevű állatkereskedés biztonsági kamerája rögzítette azt a rablási kísérletet, amelyről februárban számolt be az ABC News. A felvételen az látszik, hogy az egyik – magát egyszerű vásárlónak kiadó – elkövető rohamot kap. Pontosabban csak színleli az egészségügyi vészhelyzetet, hogy ezzel magára vonja a dolgozók figyelmét. Eközben társa a bolt hátuljába oson, hogy a lezárt ketrecből kivegyen két kölyökkutyát.
A rabló szándékát hamar észrevették az alkalmazottak, de ez nem akadályozta meg az illetőt abban, hogy az egyiküket a földre taszítva kimeneküljön az állatkereskedésből, kezében a két fiatal angol buldoggal. Menekülés közben mindkettőt elejti, de pillanatok alatt felkapja őket, és kiviharzik.
A rohamot megjátszó gyanúsítottat a helyszínen letartóztatták, de az akcióban részt vevő többi elkövetőt akkor nem sikerült elkapni. A CBS News szerint viszont azóta még két gyanúsított kézre került. Az egyik kutyát egy nő megvásárolta egy utcai árustól, majd visszavitte az állatkereskedésbe, miután tudomására jutott, hogy az állat lopott volt. Egy negyedik elkövetőt és a másik buldogkölyköt még mindig keresik.
A kölyökkutyák nem luxuscikkek, mégis sokan úgy kezelik őket
Az eset sokak számára az elrabolt kutyakölyök nominális értéke miatt volt nagy hír (a két angol buldog együtt több mint 3 millió forintot ér). Az állatkereskedés kínálatát böngészve olyan érzése támadhat az embernek, mintha plüsskutyákat nézegetne, csak sokkal borsosabb áron. Könnyű elfeledkezni róla, hogy nem egy dekoratív kiegészítőről, szelfikellékről van szó, hanem érző állatokról. Olyan kutyakölykökről, akiket nem érdekel, hogy hány követőjük lesz a gazdijuk által készített Instagram-oldalukon, vagy milyen cuki kiegészítőben fotózgatják majd őket.
Az viszont kifejezetten érdekelheti őket, hogy a túltenyésztettség miatt milyen egészségügyi problémákkal kell majd szembenézniük életük során. Ez ugyanis a másik tényező, ami az állatok tárgyként, kiegészítőként, divatcikként történő kezelésének következménye. Ez különösen igaz az angol buldogokra, akik rövid orrú fajta lévén jó eséllyel szenvednek majd légzőszervi gondoktól.
A tenyésztők, szaporítók, állatkereskedések helyett sokkal etikusabban járunk el, ha örökbe fogadunk egy kutyát. Persze nem kell egyből Millie Bobby Brown babérjaira törni, és egy állatfarmot kialakítani a tanyánkon. De az örökbefogadással egy második esélyt adhatunk egy olyan állatnak, akinek szüksége van rá. Ráadásul azzal a tudattal tehetjük mindezt, hogy nem járultunk hozzá ezeknek az állatoknak a kizsákmányolásához.