Burger King

A Burger King újabb éttermét teszi vegánná

A népszerű gyorsétteremlánc, a Burger King két héten keresztül kizárólag növényi alapú fogásokat szolgál majd fel bristoli éttermében.

Valamivel több mint fél éve, idén márciusban alakult át vegánná a szigetország egyik legikonikusabb Burger Kingje, a londoni Leicester téren található étterem.

A gyorsétteremlánc egyik zászlóshajójaként működő üzlet átalakítása merész döntés volt, de minden bizonnyal beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a Burger King ugyanis most egy újabb étterem menüjét alakítja teljesen növényivé, ezúttal Bristolban.

A tervezett zöldítés október 26. és november 9. között lesz érvényben, szóval kicsit rövidebb ideig, mint a londoni étterem esetében, de a bristoli lakosoknak így is lesz elég idejük végigkóstolni az új, növényi alapú menüt a Cribbs Causeway bevásárlóközpontjában.

Nagyon büszkék vagyunk a húsmentes étlapunkra. Csodás ízeket produkál kompromisszumok nélkül és jól tükrözi abbéli eltökéltségünket, hogy változatos és innovatív termékekkel tudjunk szolgálni. A Leicester téri átalakulás sikerét követően nagy izgalommal várjuk, hogy a húsmentes finomságainkat a bristoli vendégek is megkóstolhassák

nyilatkozta Katie Evans a Burger King UK-től.

Az étterem veganizálása része a Burger King azon elhatározásának, hogy 2030-ra a kínálat felét húsmentessé alakítsák, valamint hogy a kibocsátásukat 41%-kal csökkentsék.

A bristoli étterem menüje 24 fogást tartalmaz, ezek közül elsőként itt lehet majd találkozni a Bacon Kinggel. A gyorsétteremlánc a Violife sajtját és a La Vie baconjét használja, amiről már mi is megírtuk, hogy annyira jól sikerült, hogy be is perelték a céget, amit aztán sikeresen a saját hasznukra fordítottak.

A nyitás napján 100 darab ingyen Vegan Royale szendvics is gazdára talál, ha valaki időben érkezik és bemutatja telefonján ezt az oldalt a pultnál.

Ránk köszöntött a vegán gyorsétteremek kora?

Ezt ilyen formában talán kicsit korai lenne kijelenteni, de az tagadhatatlan, hogy van jelenleg egy plant-based momentum, ami egyre csak népszerűbbé válik.

Az olyan nagy nevek mellett, mint a Burger King, vagy a KFC, Kevin Hart is ebben látja a jövőt, aki nem olyan régen nyitotta meg saját vegán gyorséttermét, habár a sztár maga nem vegán.

Sőt, a McDonalds egykori vezérigazgatója is iparágat váltott, a Project Pollo növényi gyorsétteremlánc vezérigazgatójának közvetlen tanácsadójaként segíti a vegán forradalom előretörését.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy üveg mogyoróvaj, a tetején egy kanál, benne mogyoróvajjal, körülötte pedig földimogyorók héjastul

Sokáig nem voltak nyitottak az európaiak az amerikai klasszikusra – ez hozta el az áttörést

Az amerikai mogyoróvajgyártók sokáig tanácstalanok voltak, miként vehetnék be az

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének