A háziállattartás területére is betört a mesterséges intelligencia. Robotállatot is választhatnak már azok, akik az élő állattal járó felelősségvállalás nélkül enyhítenék magányukat. Szakértők azonban rámutattak, ez a törekvés kontraproduktív lehet.
Egyre népszerűbb a fiatalok körében, hogy gyerekvállalás helyett inkább háziállat mellett döntenek. Többek között az Egyesült Államokban, Olaszországban, Magyarországon és Kínában is megfigyelhető ez a jelenség. Sok kívülálló reagál erre felvont szemöldökkel, a fejét ingatva – úgy tűnik azonban, hogy akár még ennél is extrémebb szokás is elterjedhet. Persze csak akkor, ha a fogyasztók is nyitottak rá.
A mesterséges intelligencia immár a háziállattartás terén is meghatározóvá válhat, és nem pusztán azért, mert egyre többen vonják kérdőre a ChatGPT-t azzal kapcsolatban,
A cégek ennél most jóval messzebb mentek: immár robotháziállatokat fejlesztenek ki a magány enyhítésére és érzelmi támogatásra – írja a One Green Planet. Ezen projektek közül a Casio japán óragyártó terméke, Moflin a leghíresebb. Moflin, a bolyhos, hörcsögre vagy tengerimalacra emlékeztető robotállat nem kér enni, ahogy állatorvoshoz sem kell őt elvinni. A felelősségvállalás így elkerülhető, ám egy komoly kompromisszum árán: az állat oldaláról akárcsak az intelligencia, az érzelmek is mesterségesek.
A robot idővel személyre szabja viselkedését, ahogy megismeri a felhasználókat. Egy okostelefonra telepíthető alkalmazáson keresztül a „gazdik” akár figyelemmel is kísérhetik kedvencük hangulatát. Moflin érezheti magát boldognak vagy fáradtnak, de lehet stresszes és szomorú is.
A Casio amerikai weboldala szerint Moflinért 429 dollárt, azaz több mint 143 ezer forintot kell fizetni a gyártónak.
Modern megoldás a modern társadalmi elszigetelődésre?
Az eszköz készítői úgy tervezték Moflint, hogy megoldást kínáljanak a – különösen a Z generáció körében – növekvő társadalmi elszigeteltségre. Sue VanderSchans, a Casio America PR- és marketingigazgatója elárulta, Moflin célcsoportja kifejezetten ez a korosztály. Nem véletlen: közvélemény-kutatások is alátámasztják, hogy az elmagányosodás már a fiatal felnőtteket is súlyosan érinti. A Harvard Kennedy School Politikatudományi Intézetének országos felmérése szerint a 30 év alatti amerikai felnőttek mindössze 17 százaléka számolt be arról, hogy mély társas kapcsolatai vannak.
Egyes szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, a valódi kapcsolatokat gépekkel helyettesíteni veszélyes, akár kontraproduktív is lehet.
Miközben gondolkodás nélkül gépekre bízzuk érzéseinket és kapcsolatainkat, nem vesszük észre, hogy ezzel milyen súlyos következményeket kockáztatunk
– nyilatkozta Omri Gillath, a Kansasi Egyetem pszichológiaprofesszora.
Szerinte Moflin nem sokban különbözik az elmúlt évtizedekben népszerűvé vált Furbytól vagy az egész világot meghódító tamagocsitól. A professzor, aki a szociálpszichológia és a kötődéselmélet szakértője, óva int attól, hogy mesterséges intelligenciától vagy robotoktól reméljünk vigaszt. Az ilyen praktikák különösen károsak lehetnek azok számára, akiknek egyébként is nehézséget okoz a társas kapcsolatok kialakítása és életben tartása.
A szociális készségek fenntartása gyakorlást igényel: ha valaki nem ápol társas kapcsolatokat, és nem fejleszti tudatosan ezen a képességeit, azok fokozatosan leépülnek
– hangsúlyozta.
Vannak persze helyzetek, amikor egy ilyen kütyü segítség lehet. Azok számára például, akik allergiával küzdenek, lakhatási nehézségeik vannak, vagy az életmódjuk miatt nem tarthatnak háziállatot. Ha azonban a körülmények adottak, érdemes inkább egy élő állat örökbefogadásán elgondolkodni. Becslések szerint jelenleg több mint 500 ezer gazdátlan kutya és mintegy hárommillió kóbor macska él Magyarországon.