Egy idős nő és férfi egy parkban kocognak egymás mellett és mosolyognak

A teljes értékű növényi étrendet követő idősek jobb fizikai erőnlétnek örvendenek egy új kutatás szerint

A növényi étrend időskori fizikai erőnlétre gyakorolt hatását vizsgálták egy friss kutatásban. Az eredmények alapján kiderült, hogy az egészséges növényi alapanyagokban bővelkedő táplálkozás hozzájárul a jobb fizikai kondícióhoz. Ezzel együtt arra is fény derült, hogy a feldolgozott alapanyagokat tartalmazó, egészségtelen növényi ételek ronthatják az időskori erőnlétet.

Ahogy az ember idősödik, fokozatosan veszít izomtömegéből és izmai erejéből. Ez egy természetes folyamat, amit nem lehet meggátolni. Viszont az életmóddal, a táplálkozási szokásokkal befolyásolható a fizikai kondíció romlásának üteme. A kellőképpen aktív napi rutin és étkezési szokások csökkenthetik, míg a káros szokások, valamint a fizikai aktivitás hiánya felgyorsíthatják ezt a folyamatot. A növényi étrend időskori mentális egészségre gyakorolt pozitív hatásaival kapcsolatban számos vizsgálat született már. Kutatók egy csoportja most arra volt kíváncsi, milyen módon járulnak hozzá a növények az idősek fizikai erőnlétének megőrzéséhez – írja a News-Medical.

A Nutrients folyóiratban megjelent tanulmány 1398 résztvevő étkezési szokásait vette alapul. Az adatokat az 1958-ban indult baltimore-i hosszú távú öregedési vizsgálatban (BLSA) rögzítették 2015 és 2018 között. Az alanyok átlagéletkora 68 év volt. A kutatók a vizsgálódás alatt különbséget tettek az egészséges és az egészségtelen növényi élelmiszerek között. Az egészségtelen növényi élelmiszerek például a cukros üdítők, csipszek, feldolgozott élelmiszerek, amelyek, habár növényi alapúak, az egészségre gyakorolt hatásuk negatív.

A kutatók azok alapján sorolták be a vizsgálatban részt vevőket, hogy inkább egészséges vagy egészségtelen növényi élelmiszereket fogyasztanak. Az alanyok nagyjából azonos mértékben fogyasztottak állati alapú ételeket is.

Az időskori fizikai erőnlét függ a növényi étrend minőségétől

A kutatók a kondíció megállapítását a szorítás erőssége, a gyaloglás sebessége, valamint SPPB-teszt alapján mérték. Az SPPB (short physical performance battery) egy olyan erőnléti teszt, amely az egyensúlyt, a járásgyorsaságot és az ülő helyzetből felállást méri. Az eredmények alapján azok, akik az egészséges növényi ételeket részesítették előnyben az étrendjükben, jobb fizikai erőnléttel rendelkeztek, és a szorítóerejük is nagyobb volt, mint az egészségtelenül táplálkozó társaiké.

Fontos megjegyezni, hogy ez nem önmagában a növényi alapú élelmiszerek eredménye, hiszen a kóla, az olajban tocsogó sült krumpli és akár a Nutella is lehet vegán. Azok, akik jobb kondícióban voltak, a tápanyagban gazdag élelmiszereket, gyümölcsöket, zöldségeket, gabonákat részesítették előnyben.

Az időskori fizikai kondíció támogatása mellett a jórészt növényi alapú étrend nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a mentális képességeink is megmaradjanak. Ráadásul akik sok növényt fogyasztanak, jellemzően kevesebb gyógyszerre szorulnak. Ez azért különösen jelentős, mert az idősekre leselkedő egyik komoly következményekkel járó veszély a polifarmácia, vagyis legalább öt gyógyszer együttes szedése. Ez számos komplikációhoz vezethet, de a megfelelő táplálkozással csökkenthetjük ennek az esélyét.

Ez a cikk is érdekelhet:

Budapest az augusztus 20-i tűzijáték fényeiben, háttérben a Parlament

Tűzijáték állati füllel: mintha háborús robbantások között találnád magad

Az augusztus 20-i tűzijáték kétségtelenül látványos ünneplése az államalapításnak, ám

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének