A világ egyik legikonikusabb édességéről egy ideje már tudni lehetett, hogy növényi alapú verzióban is érkezni fog, de a pontos részleteket mindeddig homály fedte. Idén szeptemberben viszont lehullott a lepel az új termékről, és egyes európai országokban már hozzáférhetővé is vált a híres mogyorókrém, a Nutella vegán verziója.
Szeptember negyedike valószínűleg piros betűs ünnepként vonul majd be a legtöbb édesszájú vegán életébe. Ez volt az a nap, amikor a boltok polcaira került a vegán Nutella, amit már tavaly bejelentett a Ferrero cége – írta meg a News24. Sokak számára azonban csalódás lehet, hogy egyelőre csak Olaszország, Franciaország és Belgium boltjaiban találkozhatnak a zöld kupakos mogyorókrémmel.
Előreláthatóan jövőre Németországban is hozzáférhető lesz a termék, ami már egy fokkal barátibb távolság, ha valaki Nutella-turizmuson törné a fejét. Azzal kapcsolatban, hogy mely országokban és mikor lesz kapható a vegán finomság (ha egyáltalán), még nincsenek érdemi információk.
Mi a Ferrerónál mindig keressük és kutatjuk a legújabb étkezési trendeket, és igyekszünk a fogyasztók igényeit kielégíteni. Ebből kifolyólag született meg a Nutella Plant-Based, ami egy ízletes új választási lehetőség mindazoknak, akik kerülik az állati termékeket, legyen szó étrendi vagy életmódbeli indokokról
– mondta a Green Queennek a Ferrero egyik szóvivője.
Franciaország a termék első számú fogyasztója, így teljesen érthető a döntés, hogy az elsők között került a francia boltok polcaira az újdonság. A franciák nem ismernek tréfát, ha a híres mogyorókrémről van szó. Volt, hogy fizikai konfliktusba torkollt a Nutelláért folytatott küzdelem, amikor egy bolt 70 százalékkal leértékelte a terméket.
Miben más a vegán Nutella, mint a hagyományos?
A hagyományos Nutella alapanyagai közül csak a sovány tej az, ami miatt a mogyorókrém nem fér bele a növényi alapú étrendbe. Ezt leszámítva viszont minden összetevő vegán, és ez nem is változott a Nutella Plant-Based esetében sem. Ugyanúgy a cukor és a pálmaolaj a két legnagyobb mértékben jelen lévő összetevő. Mellette pedig 13 százalék mogyoró, 7,4 százalék kakaópor és szójalecitin alkotják a krémet. Tej helyett pedig csicseriborsó és rizsszirup került a vegán verzióba.
A rizsszirup lehetővé teszi, hogy elérjük ugyanazt a kellemes édességet, mint a tejjel, a csicseriborsónak pedig olyan kiegyensúlyozott az íze és a textúrája, hogy tökéletesen beépíthető a recept többi összetevője közé
– olvasható a termék leírása.
Ahogy elődje sem, úgy a vegán Nutella sem egészséges, ugyanis nagy mennyiségű cukrot és zsiradékot tartalmaz. A pálmaolaj használata pedig további aggályokat vethet fel azok számára, akiket a hozzávalók környezeti terhelése is foglalkoztat. Bár a Ferrero Group a WWF 2024-es Palm Oil Scoreboardján a második helyezést érte el, vagyis pálmaolaj-használat szempontjából az egyik legfenntarthatóbban működő cégről van szó.

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.