Alois Rainer német miniszter (CSU)

Radikális lépésekre szólították fel Németország mezőgazdasági miniszterét

Az idei előrehozott választások Németországban a keresztény-konzervatív jobboldal megerősödését hozták magukkal, ami valószínűsíthetően a klímaválság kezelését háttérbe szoríthatja. Egy kormányzati tanácsadó testület felszólította Alois Rainer mezőgazdasági tárcavezetőt, hogy ösztönző intézkedésekkel segítse elő a húsfogyasztás csökkentését, a növényi alapú alternatívák, köztük a laboratóriumban termesztett húsok javára – írta meg az Euractiv.

A 2025. februári előrehozott választást követően a jobbközép CDU-CSU/SPD-koalíció alakult meg, kizárva a Zöldeket, akik eddig a klímaügy zászlóvivői voltak. Alois Rainer, Németország mezőgazdasági minisztere, aki képzett hentesnek mondhatja magát, egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy a német állampolgárok elég érettek ahhoz, hogy el tudják dönteni, mi kerül a bevásárlókosarukba.

A növényi élelmiszerek adódiszkriminációja

A Szövetségi Mezőgazdasági Minisztérium agrárpolitikai, élelmiszer- és fogyasztóvédelmi tudományos tanácsadó testülete (WBAE) benyújtott egy jelentést, amely szorgalmazná a növényi alapú alternatív élelmiszerek elterjedését.

A testület jelentésének egyik sarkalatos pontja a növényi alapú élelmiszerekre kivetett 19 százalékos áfa csökkentése. A szerzők ezt „adódiszkriminációnak” nevezik, ugyanis az állati eredetű alapélelmiszerek adóterhe mindössze 7 százalék.

Csökkenteni, kombinálni, helyettesíteni

A jelentésben emellett egy úgynevezett „klímacímke” bevezetését is kezdeményezik. Ez feltüntetné mind a növényi alapú alternatívák, mind az állati eredetű élelmiszerek előállítása során keletkező üvegházhatású gázkibocsátást. A WBAE testülete egy – általuk 3R (reduce, remix, replace) stratégiának nevezett – ajánlatcsomagot ismertetett.

  • Reduce: a húsfogyasztást csökkenteni kell
  • Remix: a növényi és állati eredetű alapanyagokat kombinálni érdemes
  • Replace: az állati eredetű élelmiszerek növényi alapú helyettesítése

Hentesüzletből a Bundestagba

Alois Rainer, aki hentesüzlet-tulajdonosként is ismert, nem kívánja szembeállítani az állati eredetű és a húsmentes élelmiszereket, inkább egy finom egyensúlyt kíván fenntartani a kettő között. Mivel a korábbi mezőgazdasági miniszter, Cem Özdemir nyíltan bírálta a nagyüzemi állattartást, és törekedett a húsmentes étrend népszerűsítésére, az új miniszternek nincs könnyű dolga a testület elvárásaival szemben.

Ennek megfelelően meg is született egy ígéret, miszerint az alternatív fehérjék előállítása támogatást élvez majd a kormány politikájában, ami magában foglalja a sejtalapú húskészítményeket vagy a precíziós fermentációt. Bár az Európai Bizottság egyelőre mérlegeli, hogy felgyorsítja-e az új élelmiszerek jóváhagyását, további egyeztetésekre van szükség annak tisztázására, hogy használhatóak-e a hagyományos húsmegnevezések a növényi termékekre.

Ez a cikk is érdekelhet:

Barna medve a szalagkorlátnak támasztja a fejét az út mentén

Medve kapargathatta egy miskolci lakos ajtaját éjszaka

Miskolcon, Pereces városrészben ismét medvét láttak a helyiek. Egy beszámoló

Nikházy Ádám kommunikáció és médiatudomány szakon végzett. Több év irodai munkát hagyott maga mögött, hogy a fotózás iránti szenvedélye végre kiteljesedhessen. Legközelebb a dokumentarista fotográfia áll hozzá, amely szerinte jelentős szerepet játszik a társadalom visszatükrözésében. Egyre mélyebben elmerül a videókészítésben is, célja, hogy a dokumentumfilm eszközein keresztül mutassa be a minket körülvevő világot. A vizuális megjelenítés mellett az írás is fontos számára – így próbálja összetettebben, több nézőpontból is megközelíteni és közelebb hozni a közönséghez a választott témáit.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének