Drasztikusan visszaesett az amazonasi erdőirtás mértéke

A júliusi száraz időszak ellenére – ami az erdőirtás szempontjából csúcsidőszaknak számít – évek óta nem látott csökkenés tapasztalható a kivágott területek nagyságát illetően. A számok egyébként nem csak erre a hónapra vonatkozóan biztatók. Lula da Silva elnök hivatalba lépése óta folyamatosan csökken a kitermelés mértéke. A környezetvédelmi miniszter, Marina Silva is az elnök intézkedéseinek tulajdonítja a rekordmértékű csökkenést.

Úgy látszik, hogy Brazília idén hivatalba lépett elnöke, Luiz Inacio Lula da Silva mindent komolyan gondolt, amit az Amazonas védelmével és az erdőirtások visszaszorításával kapcsolatban mondott. Elődje, Jair Bolsonaro szélsőjobboldali kormánya idején a terület soha nem látott mértékben pusztult, az illegális kitermelés megtorlás nélkül maradt, az esőerdő területén élő őslakosokat, ahogy az országban működő környezetvédelmi szervezeteket is, teljesen figyelmen kívül hagyták. Az egykori elnök intézkedései miatt egy Dániánál is nagyobb terület tűnt el az Amazonasból.

Lula viszonylag hamar nekilátott ígéretei beváltásának, azóta pedig folyamatosan nyomja le az erdőirtással kapcsolatos mutatókat. Az első félévben 34 százalékkal kisebb területet irtottak ki, mint tavaly ugyanekkor, júliussal együtt pedig az érték már 42,5 százalékra nőtt. Július hónap ezen felül kimagasló értéket mutat, a tavalyi évhez képest ebben a hónapban 66 százalékkal kisebb volt az erdőirtás mértéke. Ötszáz négyzetkilométernyi területet vágtak ki, 2017 óta nem volt ilyen alacsony ez a szám.

„A legfőbb oka az erdőirtás csökkenésének az elnök azon elhatározása, hogy 2030-ra nullára redukálja azt. Hivatalba lépése óta új konzervációs és bennszülöttvédelmi területeket hoztunk létre, melyek eredményesek voltak. A fejlődés egy olyan új módját kell megtalálnunk, ami nem kizsákmányoló, és kevésbé veszélyezteti az őslakosokat és az erdőt” – mondta Marina Silva, az ország környezetvédelmi minisztere.

Találkozó az Amazonas védelmében

A sikeres erdővédelmi intézkedéseknek köszönhető biztató számadatok nagyszerű alapot jelentettek az augusztus 8-9. között Belémben megrendezett találkozóhoz. Ennek célja, hogy az Amazonas régió országai közös erőfeszítéseket tegyenek a föld egyik legnagyobb szénmegkötő, valamint legbiodiverzebb területének megmentése érdekében. A találkozón a házigazda szerepét ellátó Brazília mellett Kolumbia, Bolívia, Peru, Ecuador, Venezuela, Guayana és Suriname is képviselte magát.

Marina Silva, Brazília környezetvédelmi minisztere úgy nyilatkozott, hogy a találkozó célja nem az volt, hogy a részt vevő országok eljátsszák az aggódó környezetvédő szerepét, hanem hogy konkrét és folyamatos eredményeket tudjanak felmutatni a terület védelme érdekében.

Tasso Azevedo erdőmérnök, a MapBiomes elemzőcsoport alapítója szerint az elért eredmény több tényező együttesének köszönhető. A kormány intézkedéseinek, a megfigyelést elősegítő fejlettebb technológiának, annak, hogy a bankok kevésbé adnak hitelt fakitermelést végző földtulajdonosoknak és az EU erdőirtás elleni intézkedéseinek.

(The Guardian)

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy fa deszkán egy pohár sötétzöld turmix

Kevés magyar fogyasztja rendszeresen ezt az italt – pedig vashiány ellen is hatékony

Jelentősen javíthatja a szervezet vasellátottságát már egy apró változtatás is

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének