Megterített asztal körül ül egy társaság|Cukrozott gabonapelyhek tálakban|

Egészséges étrendre törekszel? Ha ezekkel az ételekkel bűnözöl, hiábavaló lehet a próbálkozásod

Ha növényi étrendet követsz, de általában megúszósra veszed a mindennapi ételkészítést, van egy rossz hírünk. A feldolgozott élelmiszerek egy új kutatás szerint gyengítik a növényi étrend előnyeit, sőt súlyos betegségeknek ágyazhatnak meg. Egy másik tudományos áttekintés ugyanakkor árnyalja a képet.

Minden évben november 1-jén tartják a vegán világnapot a The Vegan Society 50. évfordulója, azaz 1994 óta. A szokás időközben aztán egy egész vegán hónappá nőtte ki magát. Egyesek a Veganuár alatt próbálják ki a növényi étrendet, mások a vegán világnap vagy világhónap alkalmából teszik ugyanezt.

Egy új tanulmány alapján azonban érdemes résen lenni. Ha etikai és klímavédelmi szempontból előnyös is a növényi étrendre váltás, az egészség szempontjából egyáltalán nem mindegy, miként teszed ezt meg. Nagyobb hatással van a szív- és érrendszeri betegségek kockázatára a feldolgozott élelmiszerek aránya, mint az, hogy az ételek növényi vagy állati eredetűek-e. Erre a következtetésre jutottak a nagyszabású francia vizsgálatot végző kutatók.

A főbűnösök: a készételek és a cukrozott, csomagolt nasik

Több mint 63 ezer felnőtt közel kilencévnyi adatait elemezték, és az étrendi naplók alapján nemcsak az ételek eredetét, hanem a feldolgozottsági szintjét is vizsgálták. Megállapították, még a tápanyagokban kiegyensúlyozott, növényi alapú étrend is elveszítheti védőhatását, ha túlsúlyban vannak benne az ultrafeldolgozott élelmiszerek. A kutatás megkérdőjelezi tehát azt az általános feltételezést, hogy minden növényi étrend automatikusan jót tesz a szívnek.

Azoknál a résztvevőknél, akik a leginkább ragaszkodtak az egészséges növényi étrendhez,

  • a koszorúér-betegség kockázata 44 százalékkal,
  • az általános szív- és érrendszeri betegségé pedig 32 százalékkal

volt alacsonyabb, mint azoknál, akik a vizsgált személyek közül a legkevésbé követték ezt az étrendet.

Ezzel szemben azoknál, akik egészségtelen, ultrafeldolgozott termékekben gazdag növényi étrendet követtek,

  • a koszorúér-betegség kockázata 46 százalékkal,
  • az általános szív- és érrendszeri betegségé pedig 38 százalékkal

volt magasabb, mint azoknál, akiknél ez az étrend kevésbé volt jellemző.

A legnagyobb kockázatnövelő készítményekként a készételeket, a cukrozott gabonapelyheket, az édesített italokat és a csomagolt nassolnivalókat nevezték meg. A legjobb védőhatás pedig a friss, minimálisan feldolgozott élelmiszerek – friss és fagyasztott zöldségek, teljes kiőrlésű gabonák – esetében mutatkozott.

Cukrozott gabonapelyhek tálakban

A cukrozott gabonapelyhek vegán besorolásuk ellenére a legkevésbé sem egészségesek. Fotó: Getty Images

A kép nem fekete-fehér

A francia tanulmány konklúziója tehát, hogy a feldolgozott ételek aránya önmagában képes gyengíteni vagy erősíteni egy étrend minőségét – függetlenül attól, hogy az növényi vagy állati eredetű. Egy másik, közelmúltban megjelent tudományos áttekintés ezzel szemben azt hangsúlyozza, nem minden feldolgozott növényi élelmiszer számít automatikusan egészségtelennek – írja a Vegconomist. A kutatás az utóbbi években rohamosan terjedő növényi alapú alternatívákat – például a húspótlókat, növényi italokat és margarinokat – hasonlította össze a hagyományos, állati eredetű termékekkel.

A dokumentum szerzői kiemelték, a növényi alapú alternatívák mellett szól, hogy – az állati eredetű termékekkel szemben – nem tartalmaznak koleszterint vagy hemvasat, kevesebb bennük a telített zsír, rostban ellenben bővelkednek. Szerintük tehát a feldolgozottság és az egészségtelenség közé nem tehető automatikusan egyenlőségjel.

Akkor most lehet enni növényi helyettesítőket vagy nem?

A tudományos áttekintés készítői szerint a kulcs, hogy a növényi alternatívákat általában az „ultrafeldolgozott” kategóriába sorolják – sok esetben indokolatlanul. De rajtuk kívül is sokan jelezték már: megtévesztő és félrevezető eredményeket adhatnak a jelenlegi besorolási rendszerek a feldogozott növényi alapú élelmiszerek kapcsán.

Az aktuálisan használt kategorizálási módszerek kizárólag az összetevők számára és a feldolgozás módjára fókuszálnak, de a biokémiai összetevőket nem veszik figyelembe. Így viszont egészségtelen billog kerülhet olyan feldolgozott növényi élelmiszerekre is, amelyek valójában tele vannak hasznos alkotóelemekkel.

A fermentált szójababból készülő tempeh például egészségesebbé is válik a fermentálási eljárás során. Számos fűszer rendelkezik ráadásképp antioxidáns tulajdonságokkal, ám mivel extra hozzávalók, a jelenlegi kategorizálás szerint növelik a feldolgozottsági mértéket.

Nem minden feldolgozási eljárás teszi tehát egészségtelenné az ételt, hiszen a termék tápanyag-összetevői és azok hasznosulása határozza meg az élelmiszer tápanyagtartalmát, és hogy egészséges-e.

Ez a cikk is érdekelhet:

Női kéz csomót köt a kukazsák tetejére

Fogadjunk, hogy ez nálad is mindig a kukában landol – pedig a beleid imádnák

Egy gyakran kidobott növényi rész állíthatja helyre a bélflórádat, derül

Sárdi Barbara gyermekkori álma volt, hogy sportújságíró legyen. Sok évig élte ezt az álmot, idővel azonban érdeklődése más irányt vett: a környezetvédelem, a veganizmus és az egészségtudatosság váltak a kedvenc témáivá. Korábban egy könyvben is mesélt arról, hogyan váltott erre az életmódra közel 10 éve, és több főzőkurzust tartott a növényi étrendet népszerűsítve. A Prove írójaként szeretne minél több információt átadni az arra nyitott közönségnek, miért éri meg ezt az utat járni. Otthonát Scialla cicával osztja meg, aki ugyancsak nagy rajongója a vegán konyhának: imádja a tofut és a reggeli smoothie-kat.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének