Esőerdő kivágása felülnézetből

A csökkenő biodiverzitás a fő oka a járványok kitörésének

Felgyorsítja a fertőző betegségek terjedését a biodiverzitás csökkenése egy friss metaanalízis alapján. Vissza kellene szorítani a károsanyag-kibocsátásokat, a vegyi szennyezést és a nem őshonos fajok betelepítését is a tudósok szerint, csak így biztosítható a biológiai sokféleség megőrzése. Ennek révén pedig a járványok megfékezése is.

A biológiai sokféleség csökkenése a fertőző betegségek terjedésének legnagyobb környezeti mozgatórugója – derül ki egy, a Nature tudományos lapban megjelent metaanalízisből, ami közel ezer tanulmány eredményei alapján készült. A veszélyeztetett fajok megmentése tehát nem pusztán azért fontos az emberiség számára, mint amit sokan emlegetnek, „hogy még az unokáink is láthassák őket”. A biodiverzitás megőrzése egészségügyi szempontból is rendkívül fontos lenne.

A szakértők olyan tanulmányokat elemeztek, amelyek a fertőző betegségek globális környezeti hajtóerőivel foglalkoztak. Vizsgálták a betegségek súlyosságát és előfordulását növényi, állati és emberi gazdaszervezetekben egyaránt.

Munkájuk során öt globális változásra összpontosítottak:

  • a biológiai sokféleség csökkenésére,
  • az éghajlatváltozásra,
  • a vegyi szennyezésre,
  • a nem őshonos fajokra,
  • illetve az élőhelyek csökkenésére.

Megállapították, hogy az ötből négy tényező növelte a betegségek terjedésének valószínűségét. Az egyetlen kivétel az élőhelyvesztés volt. A „toplista” élére pedig a biodiverzitás csökkenése került, a metaanalízis alapján ez a legnagyobb környezeti rizikófaktor a járványok terjedése szempontjából.

A kutatók ugyanakkor leszögezték, a háttérben ezek a tényezők kapcsolódnak egymáshoz, és egy komplex hálózat részei.

Az éghajlatváltozás és a vegyi szennyezés például élőhelyvesztést és -változást okozhat. Ezek pedig a biológiai sokféleség csökkenéséhez vezethetnek

– idézi a The Guardian a tanulmányt.

A metaanalízis végkövetkeztetése így az, hogy a kibocsátások csökkentése, a biológiai sokféleség csökkenésének mérséklése és a nem őshonos fajok betelepítésének mellőzése mind hozzátehet a járványügyi kockázatok visszaszorításához.

Nem csak a biodiverzitás csökkenése probléma a járványok szempontjából

Nem véletlen persze, hogy – az átlagember mellett – egyre több kutatót is foglalkoztat a járványok, a természet és az állatok közti kapcsolat. A Covid–19 kirobbanása óta ez központi témává vált szinte minden fórumon. Magát a koronavírust is sokan denevérektől, mások pedig a nyestkutyáktól származtatják, és azt gondolják, ezekről a fajokról került aztán át az emberre.

De egyéb okból is forró témát szolgáltatnak mostanság a zoonotikus – azaz állatról emberre terjedő – betegségek. Egy texasi tehenészet dolgozójáról ugyanis a közelmúltban állapították meg, hogy fertőződött egy betegséggel. Ő a második olyan személy az Egyesült Államokban, akit madárinfluenzával diagnosztizáltak. Az első esetre még 2022 áprilisában került sor. Nemrég pedig arról számolt be az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA), hogy minden ötödik bevizsgált pasztőrözött tejben megtalálták a madárinfluenza-vírus maradványait.

Mindezeken felül a Harvard Law School és a New York-i Egyetem szakértői is arra figyelmeztettek tavaly nyáron, hogy az Egyesült Államokban az állattenyésztés óriási kockázatot jelent fertőzések szempontjából. Mégpedig olyan fertőzések szempontjából, amelyek akár az emberekre is átterjedhetnek.

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy fa deszkán egy pohár sötétzöld turmix

Kevés magyar fogyasztja rendszeresen ezt az italt – pedig vashiány ellen is hatékony

Jelentősen javíthatja a szervezet vasellátottságát már egy apró változtatás is

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének